"az általa romokba döntött város"
"csődbe vitte a várost"
A "tényszerű" megállapítások Tétényi Évára vonatkoznak, és itt olvashatók. (...) Akkorák, hogy rájuk lehet ülni.
2010. november 29., hétfő
Az irodalom az élet tanítómestere
"Az április óta épülő új magyar politikai rendszerben éppúgy nincs helye a szabadon dolgozó újságírónak, ahogy a kormányzati akaratot gáncsoló Alkotmánybíróságnak s a saját jövőjéről gondoskodni igyekvő, az államtól való függésén lazítani szándékozó polgárnak sincs. Az újabb és újabb frontokon indított rohamok szorosan összefüggenek egymással. A célpont pedig nem elsősorban az Alkotmánybíróság, nem a magánnyugdíjpénztárak, de még csak nem is mi vagyunk. Hanem Ön, a Magyar Köztársaság állampolgára.
(...)
... Önt is a szólásszabadságért történő kiállásra biztatjuk."
"A gongütés elhangzott, kezdődött az előadás. Most már tudni lehetett, hogy ami elkezdődött, nem közjáték, hanem dráma. Mégis, nem akartam elmenni Magyarországról. Másfél éven át éltem még Budapesten. Ez a tizennyolc hónap volt éltem legkülönösebb, titokzatos életszakasza: ebben a másfél évben ismerkedtem Magyarországgal.
(...)
Ha itt maradok... Elkezdődik számomra is az agymosásnak ez a titokzatos technikája, ami veszedelmesebb, mint a börtönökben, kínzókamrákban alkalmazott vegyi, fizikai eszközökkel végrehajtott tudatmegsemmisítés: kényszerítenek, hogy öntudatosan semmisítsem meg magamban a a tiltakozó »én«-t. Mert ezt akarják. Módszereik – a kényeztetésnek és a fenyegetésnek, a mellőzésnek és a csábításnak hajszálfinoman kidolgozott változatai – hatékonyak: akit így megcéloznak, egy napon már nem látja a valóságot, sem tulajdon sorsát. Elkövetkezik a pillanat, amikor már nemcsak közönyös, halálosan fáradt, reménytelenül hitetlen – eljön a pillanat, amikor már hisz abban, hogy mindez így van rendjén. A szabadság nem realizált, állandósult állapot, hanem törekvés valami felé – és az agymosás megsemmisíti a tudatban ezt a törekvést, mert akit így »kezelnek«, egy napon arra ébred, hogy már nem akar szabad lenni."
A téli szünetben újra kell olvasnom Márai Föld, föld!... című kötetét.
(...)
Ha itt maradok... Elkezdődik számomra is az agymosásnak ez a titokzatos technikája, ami veszedelmesebb, mint a börtönökben, kínzókamrákban alkalmazott vegyi, fizikai eszközökkel végrehajtott tudatmegsemmisítés: kényszerítenek, hogy öntudatosan semmisítsem meg magamban a a tiltakozó »én«-t. Mert ezt akarják. Módszereik – a kényeztetésnek és a fenyegetésnek, a mellőzésnek és a csábításnak hajszálfinoman kidolgozott változatai – hatékonyak: akit így megcéloznak, egy napon már nem látja a valóságot, sem tulajdon sorsát. Elkövetkezik a pillanat, amikor már nemcsak közönyös, halálosan fáradt, reménytelenül hitetlen – eljön a pillanat, amikor már hisz abban, hogy mindez így van rendjén. A szabadság nem realizált, állandósult állapot, hanem törekvés valami felé – és az agymosás megsemmisíti a tudatban ezt a törekvést, mert akit így »kezelnek«, egy napon arra ébred, hogy már nem akar szabad lenni."
A téli szünetben újra kell olvasnom Márai Föld, föld!... című kötetét.
2010. november 28., vasárnap
Marad a heti 10 testnevelés
"... az intézmények eddigi tapasztalatainak, valamint az intézményi vélemények megismerése érdekében intézményvezetői értekezleten vitattuk meg a kialakult helyzetet. Az intézményvezetők – tolmácsolva a nevelőtestületek véleményét is – tapasztalata, véleménye az egyes iskolatípusok szerint általában jelentős különbséget mutatott. Az általános iskolák vezetői szerint a tanulók megszokták, elfogadták a megemelt testnevelés-óraszámokat, a kezdeti nehézségek után „beállt” a rendszer, a megkérdezettek döntő hányada, amennyiben nem lenne kötelező a délutáni sportköri foglalkozás, akkor is jelentkezne, járna rá. A három középiskolából kettőben (Dobó, Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom, a továbbiakban: Balassa) viszont visszaállítanák az eredeti testnevelésóra-számokat, de a délutáni sportfoglalkozásokat – önkéntes jelentkezés alapján – ők is megtartanák.
Fentiek alapján ezért azt javaslom, hogy a kérdést az intézmények szakmai igényei és javaslatai alapján rendezzük.
A Dobó és a Balassa tekintetében – az intézmények kérése alapján - vonjuk vissza a heti 10 testnevelésóra bevezetéséről szóló pedagógiai program módosítását jóváhagyó határozatokat. A Dobó tekintetében a szervezeti és működési szabályzat, házirend módosítását jóváhagyó határozatokat is. Ezzel visszaáll a jóváhagyás előtti állapot (heti 2,5-3 testnevelésóra). Ugyanakkor döntsünk arról, hogy a délutáni sportfoglalkozások megtartását az intézményi igények, a diákok önkéntes jelentkezése alapján a fenntartó támogatja, költségeit fedezi."
Fentiek alapján ezért azt javaslom, hogy a kérdést az intézmények szakmai igényei és javaslatai alapján rendezzük.
A Dobó és a Balassa tekintetében – az intézmények kérése alapján - vonjuk vissza a heti 10 testnevelésóra bevezetéséről szóló pedagógiai program módosítását jóváhagyó határozatokat. A Dobó tekintetében a szervezeti és működési szabályzat, házirend módosítását jóváhagyó határozatokat is. Ezzel visszaáll a jóváhagyás előtti állapot (heti 2,5-3 testnevelésóra). Ugyanakkor döntsünk arról, hogy a délutáni sportfoglalkozások megtartását az intézményi igények, a diákok önkéntes jelentkezése alapján a fenntartó támogatja, költségeit fedezi."
Az idézet a polgármester módosító indítványából való. De a testület nem így döntött: a 10-ből 9 fideszes megszavazta, hogy marad a 10 testnevelés. Kár rá szót vesztegetni (korábban megtettem), így helyes, punktum.
'De aztán rendben lesz, minden rendben lesz, a küzdelemnek vége lesz. Diadalt fognak aratni önmaguk fölött. Szeretni fogják a Nagy Testvért.'
(Vagyunk még, akik emlékezünk, hogy Óceánia Eurázsia ellen viselt háborút, és nem mindig is Keletázsia ellen, s bármennyire is ezt állítják, nem kell megcsípni magunkat, tudjuk, hogy ébren vagyunk.
A választás estéjén, amikor mentünk le a térre, a gyermek azt kérdezte, ha nem M.T. lesz a polgármester, és nem lesz tíz testnevelés, visszajöhet-e. Akkor is tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, s azt mondtam neki: ebben a tanévben biztosan nem. Azóta megszokta az új iskolát, sok mindent és sok mindenkit szeret... Halvány remény él még, hogy esetleg középiskolába lesz visszaút.)
Az általános iskolák és – ezek szerint – a Szent Imre konglomerátum (hiszen a középiskolák között nincs megemlítve, hogy visszaállna az eredeti rendszerre) "elfogadták a megemelt testnevelés-óraszámokat, a kezdeti nehézségek után »beállt« a rendszer, a megkérdezettek döntő hányada, amennyiben nem lenne kötelező a délutáni sportköri foglalkozás, akkor is jelentkezne, járna rá." Értem. Tehát önként és dalolva. A bevezetés törvényességén ne rágódjunk! Ha esetleg kétséges volt is valami, a szeretet utólag igazolja a döntés helyességét. Csak azt nem értem, ha ez ilyen jó, ilyen igények szunnyadtak a gyerekekben és szüleikben, az igazgatók, a tantestületek miért nem változtattak saját iskolájuk pedagógiai programján, miért nem kezdeményezték a testnevelés óraszámának megemelését. Micsoda finom szimata volt az előző testületnek, micsoda pedagógiai vénája szellemi vezetőjüknek, lám, milyen jól kitalálták! A Balassa meg a Dobó is beérik majd, csak egy kicsit nehézfejűek, nem ismerik fel saját érdeküket, de most is segítettek nekik, a türelem rózsát terem.
'De aztán rendben lesz, minden rendben lesz, a küzdelemnek vége lesz. Diadalt fognak aratni önmaguk fölött. Szeretni fogják a Nagy Testvért.'
(Vagyunk még, akik emlékezünk, hogy Óceánia Eurázsia ellen viselt háborút, és nem mindig is Keletázsia ellen, s bármennyire is ezt állítják, nem kell megcsípni magunkat, tudjuk, hogy ébren vagyunk.
A választás estéjén, amikor mentünk le a térre, a gyermek azt kérdezte, ha nem M.T. lesz a polgármester, és nem lesz tíz testnevelés, visszajöhet-e. Akkor is tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, s azt mondtam neki: ebben a tanévben biztosan nem. Azóta megszokta az új iskolát, sok mindent és sok mindenkit szeret... Halvány remény él még, hogy esetleg középiskolába lesz visszaút.)
2010. november 25., csütörtök
Gyerekek, tanuljatok nyelveket! (2.)
"Nézzük, mit is fogadott el a kormány!
Minden magánnyugdíjpénztár tag menjen át a teljes állami rendszerbe. A kötelező társadalombiztosítás ezentúl csak az állami rendszerben lesz. Aki mégsem teszi ezt meg, vagyis nem akar átlépni, azt nagyon komoly szankció éri, elveszti a nyugdíjvárománya közel kétharmadát, viszont a járulékot továbbra is fizetnie kell. A jelenlegi nyugdíjrendszer egy vegyes rendszer. Ez azt jelenti, hogy aki valamelyik magánnyugdíjpénztár tagja, a nyugdíjának kb. kétharmadát - ahogy a járuléknak is kb. a kétharmadát oda fizeti - az állami rendszerből kapja.
(...) a kormány 2010. november 24-én azt fogadta el, hogy a munkavállalóknak és a munkaadóknak ugyanannyi járulékot kell fizetniük, mint eddig, de a befizetésekkel korreláló nyugdíjat csak az állami rendszerben lévők kapják meg. Vagyis, aki a magánnyugdíjrendszert választja, attól nagyon komoly összegeket szándékszik a kormány ellopni."
"Most már rég többről van szó, mint egyszerűen arról, hogy mi lesz a nyugdíj-pénztárakkal..."
Utazás a múltba. Két különbség azért akad: nyitva vannak a határok, és létezik a világháló.
Minden magánnyugdíjpénztár tag menjen át a teljes állami rendszerbe. A kötelező társadalombiztosítás ezentúl csak az állami rendszerben lesz. Aki mégsem teszi ezt meg, vagyis nem akar átlépni, azt nagyon komoly szankció éri, elveszti a nyugdíjvárománya közel kétharmadát, viszont a járulékot továbbra is fizetnie kell. A jelenlegi nyugdíjrendszer egy vegyes rendszer. Ez azt jelenti, hogy aki valamelyik magánnyugdíjpénztár tagja, a nyugdíjának kb. kétharmadát - ahogy a járuléknak is kb. a kétharmadát oda fizeti - az állami rendszerből kapja.
(...) a kormány 2010. november 24-én azt fogadta el, hogy a munkavállalóknak és a munkaadóknak ugyanannyi járulékot kell fizetniük, mint eddig, de a befizetésekkel korreláló nyugdíjat csak az állami rendszerben lévők kapják meg. Vagyis, aki a magánnyugdíjrendszert választja, attól nagyon komoly összegeket szándékszik a kormány ellopni."
"Most már rég többről van szó, mint egyszerűen arról, hogy mi lesz a nyugdíj-pénztárakkal..."
Utazás a múltba. Két különbség azért akad: nyitva vannak a határok, és létezik a világháló.
2010. november 24., szerda
2010. november 22., hétfő
Egy hang a "csőcselék"-ből
Az első két testületi ülés idején én is lenn voltam a téren, nem az elejétől, nem a végéig, de ott voltam. S nincs kizárva, hogy még leszek is. Ezek után pláne. A testületi üléseket rendre követem itt.
Élőben meggyőződtem arról, hogy a téren lévő "csőcselék"-kel szemben a bennülők micsoda erkölcsi tőkével, mekkora felkészültséggel, milyen lélegzetelállító szónoki tehetséggel, városatyai bölcsességgel, toleranciával, metsző logikával, a kottát korrepetitor nélkül, kapásból leblattoló képességgel rendelkeznek.
A többség új embereiről beszélek, a régiek már eddig is beírták magukat a királyváros történetébe. S érdeklődéssel várom, hogy ama bizonyos hivatalnok rokonérzésű, igényes, küldetéstudattal megáldott társai mikor jelentetik meg a világháló erre létrehozott blogján az eseményekkel kapcsolatban magasztaló értékelésüket (ahol engem – több társammal egyetemben – nemes egyszerűséggel, főúri eleganciával gyilkosnak neveztek).
Élőben meggyőződtem arról, hogy a téren lévő "csőcselék"-kel szemben a bennülők micsoda erkölcsi tőkével, mekkora felkészültséggel, milyen lélegzetelállító szónoki tehetséggel, városatyai bölcsességgel, toleranciával, metsző logikával, a kottát korrepetitor nélkül, kapásból leblattoló képességgel rendelkeznek.
A többség új embereiről beszélek, a régiek már eddig is beírták magukat a királyváros történetébe. S érdeklődéssel várom, hogy ama bizonyos hivatalnok rokonérzésű, igényes, küldetéstudattal megáldott társai mikor jelentetik meg a világháló erre létrehozott blogján az eseményekkel kapcsolatban magasztaló értékelésüket (ahol engem – több társammal egyetemben – nemes egyszerűséggel, főúri eleganciával gyilkosnak neveztek).
2010. november 20., szombat
A buszsofőr és egyéb állatfajták
Van egy mérhetetlenül ellenszenves emberfajta, magamban – nyilván irodalmi élményeim hatására – házmestertípusnak nevezem: haragban van a világgal, talán többre hivatottnak gondolja magát, s ezért méltatlannak érzi a helyzetét, körülményeit. Rosszindulatú, állandóan figyel, méricskél, elraktározza az információkat, s kellő pillanatban odaszúr – és ilyenkor elégtételt érez. A régi idők házmestere (van még ilyen foglalkozás?) este 10 után ki- és beengedett, karbantartott, s mindent tudott a lakókról – ez adta "hatalmát", nélkülözhetetlensége tudatát.
A buszsofőrök között is vannak "házmesterek". Egy ilyet az Esztergom-Budapest vonalon évek óta ismerek (egy másik a 3-4-es helyi járaton uralkodik). Bezárja a loholó utas előtt az ajtót (néha nagy kegyesen kinyitja), diákokat egrecíroztat:
– Egy diákot Pestre.
– Tessék?
– Egy diákot Pestre.
– Tessék? Nem értem.
– Egy diákot Pestre.
– Talán kérek. Nem tudsz köszönni?
Tegnap vele jöttem haza. A busz már Vörösváron zsúfolt volt. A második ajtónál felszállt három diák, elő a mikrofont, és leparancsolta őket. Percekig állunk, sok a felszálló, ésszerű szabály lenne, hogy a bérletesek ne kizárólag elöl szállhassanak fel. (Ha valaki ezt jogosulatlanul tenné, az ellenőr őt bünteti meg.)
– Sétáljanak beljebb!
Összepréselődünk, kapaszkodni már nemigen van hol. A következő megállóban újabb felszállók, megint elhangzik a felszólítás:
– Sétáljanak beljebb!
Nemhogy sétálni nincs hely, tömörülni sem igen.
– Ha én megyek hátra...
Kottázni kellene a mondat dallamát. Egy-két ember beszól neki, hogy: – Gyere! – Közben hátulról elgyötört női hang azt kéri, hogy nyissák ki a tetőablakot. Az asszonyt nem látom, egy kéz forgatja a szellőztetőt, nem történik semmi... A körülötte lévők felerősítik a segítségkérést, a sofőrhöz beszélnek: – Valaki rosszul van, nyissa ki a tetőablakot! – Semmi, megyünk tovább. Aztán a hanggal ellentétes oldalról megpillantom egy férfi ideges arcát, megismétli a kérést, már inkább követelést. S mintegy magyarázatképpen hozzáteszi: – Rákbeteg van a buszon, most jövünk a kezelésről... – Mélységesen szégyellem magam a kiszolgáltatottságból fakadó, senkire sem tartozó információ miatt. Végre megállunk valahol, a sofőr kívül (nincs sétálni hely) hátramegy, megkérdezi, mi a baj, aztán visszamegy, hoz valami célszerszámot, és kinyitja az ablakot. A népsűrűség csak Dorogon válik elviselhetővé.
Úgy 18-20 évvel ezelőtt történt, hogy Pestről jöttem haza, a sofőrfülke mögötti ülésen ültem. A fülkében volt fűtés, az utastérben kérés ellenére sem (ez egyébként nemegyszer, más sofőrnél is előfordult; esti, éjszakai járat után meg ballagott haza a sofőr a 10 literes marmonkannával). Láttam, hogy a buszvezető (azonos az előbbi történet szereplőjével) a Bécsi út végén elveszi a pénzt, de már nem ad jegyet. A következő megállónál már figyeltem, s az egész vonalon végig így ment. Késő este volt, viszonylag gyér utasforgalom, s bennem növekvő ingerültség... A végállomáson elöl szálltam le, s beszóltam neki a kisablakon: – Jó fuvar volt, ugye?
Aztán 17 évig nem ingáztam. Jelentem: a buszok korszerűbbek lettek, a sofőrök egyike-másika viszont még mindig lopja a közöst.
"Ön érvényes bérlettel, jeggyel utazik? A bliccelés pótdíjazást vagy utazásból való kizárást von maga után. Az érvényes bérlettel, jeggyel történő utazás közös érdekünk" – olvasható a buszban egy ablakra ragasztott hirdetményen. Tessék mondani: a sofőrnek mi a büntetése, ha saját zsebre dolgozik?
Update 11.22.
Ma egy udvarias, fiatal sofőrrel jöttem haza. Már Dorog közelében jártunk, amikor hátraszólt, hogy mindenkinek rendben van-e a jegye, bérlete. – Nem, nincs – mondták többen, fölálltak, és előrementek. Aztán kattogott, csengett a jegykiadó szerkezet.
A nem buszozók kedvéért:
Ez azt jelenti, hogy minden bizonnyal mérsékelt áron szálltak fel a buszra, jegyet nem kaptak, a pénzt a sofőr zsebre tette (ill. teszi majd a végállomáson: megnézi, a kiadott jegyek alapján mennyi pénznek kellene lenni a kasszában, s amennyivel több, az az övé). Mindenki jól jár, nem igaz? Később azonban a vezető megkapta a fülest, hogy ellenőrök jönnek, s intézkedett. Tucatszor hallottam helyi és távolsági járaton, ahogy a sofőrök egymást figyelmeztetik a várható ellenőrzésre. Így megy ez kis hazánkban, a polgári Magyarországon.
S ilyenkor mi van, ha valaki bejelent egy esetet...
A buszsofőrök között is vannak "házmesterek". Egy ilyet az Esztergom-Budapest vonalon évek óta ismerek (egy másik a 3-4-es helyi járaton uralkodik). Bezárja a loholó utas előtt az ajtót (néha nagy kegyesen kinyitja), diákokat egrecíroztat:
– Egy diákot Pestre.
– Tessék?
– Egy diákot Pestre.
– Tessék? Nem értem.
– Egy diákot Pestre.
– Talán kérek. Nem tudsz köszönni?
Tegnap vele jöttem haza. A busz már Vörösváron zsúfolt volt. A második ajtónál felszállt három diák, elő a mikrofont, és leparancsolta őket. Percekig állunk, sok a felszálló, ésszerű szabály lenne, hogy a bérletesek ne kizárólag elöl szállhassanak fel. (Ha valaki ezt jogosulatlanul tenné, az ellenőr őt bünteti meg.)
– Sétáljanak beljebb!
Összepréselődünk, kapaszkodni már nemigen van hol. A következő megállóban újabb felszállók, megint elhangzik a felszólítás:
– Sétáljanak beljebb!
Nemhogy sétálni nincs hely, tömörülni sem igen.
– Ha én megyek hátra...
Kottázni kellene a mondat dallamát. Egy-két ember beszól neki, hogy: – Gyere! – Közben hátulról elgyötört női hang azt kéri, hogy nyissák ki a tetőablakot. Az asszonyt nem látom, egy kéz forgatja a szellőztetőt, nem történik semmi... A körülötte lévők felerősítik a segítségkérést, a sofőrhöz beszélnek: – Valaki rosszul van, nyissa ki a tetőablakot! – Semmi, megyünk tovább. Aztán a hanggal ellentétes oldalról megpillantom egy férfi ideges arcát, megismétli a kérést, már inkább követelést. S mintegy magyarázatképpen hozzáteszi: – Rákbeteg van a buszon, most jövünk a kezelésről... – Mélységesen szégyellem magam a kiszolgáltatottságból fakadó, senkire sem tartozó információ miatt. Végre megállunk valahol, a sofőr kívül (nincs sétálni hely) hátramegy, megkérdezi, mi a baj, aztán visszamegy, hoz valami célszerszámot, és kinyitja az ablakot. A népsűrűség csak Dorogon válik elviselhetővé.
Úgy 18-20 évvel ezelőtt történt, hogy Pestről jöttem haza, a sofőrfülke mögötti ülésen ültem. A fülkében volt fűtés, az utastérben kérés ellenére sem (ez egyébként nemegyszer, más sofőrnél is előfordult; esti, éjszakai járat után meg ballagott haza a sofőr a 10 literes marmonkannával). Láttam, hogy a buszvezető (azonos az előbbi történet szereplőjével) a Bécsi út végén elveszi a pénzt, de már nem ad jegyet. A következő megállónál már figyeltem, s az egész vonalon végig így ment. Késő este volt, viszonylag gyér utasforgalom, s bennem növekvő ingerültség... A végállomáson elöl szálltam le, s beszóltam neki a kisablakon: – Jó fuvar volt, ugye?
Aztán 17 évig nem ingáztam. Jelentem: a buszok korszerűbbek lettek, a sofőrök egyike-másika viszont még mindig lopja a közöst.
"Ön érvényes bérlettel, jeggyel utazik? A bliccelés pótdíjazást vagy utazásból való kizárást von maga után. Az érvényes bérlettel, jeggyel történő utazás közös érdekünk" – olvasható a buszban egy ablakra ragasztott hirdetményen. Tessék mondani: a sofőrnek mi a büntetése, ha saját zsebre dolgozik?
Update 11.22.
Ma egy udvarias, fiatal sofőrrel jöttem haza. Már Dorog közelében jártunk, amikor hátraszólt, hogy mindenkinek rendben van-e a jegye, bérlete. – Nem, nincs – mondták többen, fölálltak, és előrementek. Aztán kattogott, csengett a jegykiadó szerkezet.
A nem buszozók kedvéért:
Ez azt jelenti, hogy minden bizonnyal mérsékelt áron szálltak fel a buszra, jegyet nem kaptak, a pénzt a sofőr zsebre tette (ill. teszi majd a végállomáson: megnézi, a kiadott jegyek alapján mennyi pénznek kellene lenni a kasszában, s amennyivel több, az az övé). Mindenki jól jár, nem igaz? Később azonban a vezető megkapta a fülest, hogy ellenőrök jönnek, s intézkedett. Tucatszor hallottam helyi és távolsági járaton, ahogy a sofőrök egymást figyelmeztetik a várható ellenőrzésre. Így megy ez kis hazánkban, a polgári Magyarországon.
S ilyenkor mi van, ha valaki bejelent egy esetet...
2010. november 19., péntek
Kétszer kettő itt is négy
Egy évünk van kitörni
„Ez az a bűn, amely az elmúlt nyolc év szocialista kormányainak lelkét terheli, ez az, amiért egyszer majd viselni kell a politikai felelősséget.”
Ez az a bűn, amely az elmúlt tíz év fideszes többségű képviselő-testületének lelkét terheli, ez az, amiért egyszer majd viselni kell a politikai felelősséget.
„Ma ott tartunk, hogy államadósságunk meghaladta a húszezer milliárd forintot. Vagyis minden magyar állampolgár… fejenként 2 millió forint terhet cipel a hátán."
... a város adóssága meghaladta a húsz milliárd forintot. Vagyis minden esztergomi polgár… fejenként 600 ezer forint terhet cipel a hátán.
"Nem babra megy a játék. Most nem a betartás, nem a gáncsoskodás idejét éljük, hanem a cselekvés és a cselekvő emberek idejét. A világban meghirdetett megújulási verseny nem szavalóverseny, hanem a tettek versenye. (...)
Olyan országgá alakítjuk a hazánkat..., ahol nem lehet következmények nélkül visszaélni a hatalommal."
Most nem a betartás, nem a gáncsoskodás idejét éljük... nem szavalóverseny, hanem a tettek versenye. Olyan várossá alakítjuk Esztergomot..., ahol nem lehet következmények nélkül visszaélni a hatalommal.
(Az idézőjeles szövegrészek innen: Orbán Viktor felszólalása az Országgyűlésben 2010. november 15-én, a költségvetési vita megkezdése előtt)
„Ezt az előnyt be is kell váltani. Erre egy évünk van, mindössze egy évünk. Ugyanis szenvedünk egy óriási hátránytól is, amit az előző korszak hagyott ránk. Ez a hátrány a hatalmas adósság, amit az előző kormányok halmoztak fel. Az elmúlt nyolc év felelőtlen politikája miatt Magyarország ismét adósságcsapdába került. Nem a válság okozta ezt, hiszen a hitelek nyakló nélküli felvétele, az ország teljes eladósítása már évekkel korábban megkezdődött.”
... Ez a hátrány a hatalmas adósság, amit az előző városvezetés halmozott fel. Az elmúlt tíz év felelőtlen politikája miatt Esztergom adósságcsapdába került. Nem a válság okozta ezt, hiszen a hitelek nyakló nélküli felvétele, a város teljes eladósítása már évekkel korábban megkezdődött.
„Ez az a bűn, amely az elmúlt nyolc év szocialista kormányainak lelkét terheli, ez az, amiért egyszer majd viselni kell a politikai felelősséget.”
Ez az a bűn, amely az elmúlt tíz év fideszes többségű képviselő-testületének lelkét terheli, ez az, amiért egyszer majd viselni kell a politikai felelősséget.
„Ma ott tartunk, hogy államadósságunk meghaladta a húszezer milliárd forintot. Vagyis minden magyar állampolgár… fejenként 2 millió forint terhet cipel a hátán."
... a város adóssága meghaladta a húsz milliárd forintot. Vagyis minden esztergomi polgár… fejenként 600 ezer forint terhet cipel a hátán.
"Nem babra megy a játék. Most nem a betartás, nem a gáncsoskodás idejét éljük, hanem a cselekvés és a cselekvő emberek idejét. A világban meghirdetett megújulási verseny nem szavalóverseny, hanem a tettek versenye. (...)
Olyan országgá alakítjuk a hazánkat..., ahol nem lehet következmények nélkül visszaélni a hatalommal."
Most nem a betartás, nem a gáncsoskodás idejét éljük... nem szavalóverseny, hanem a tettek versenye. Olyan várossá alakítjuk Esztergomot..., ahol nem lehet következmények nélkül visszaélni a hatalommal.
(Az idézőjeles szövegrészek innen: Orbán Viktor felszólalása az Országgyűlésben 2010. november 15-én, a költségvetési vita megkezdése előtt)
2010. november 17., szerda
2010. november 16., kedd
Voltam ma egy magyartanároknak szervezett továbbképzésen, ahol egy kicsit megint elhittem, hogy lehet még irodalmat tanítani.
(Az irodalomtanítás is egy "végcélja által visszafelé szabályozott rendszer", mondta Fűzfa Balázs. Hozzáteszem: rövid távú "végcélja" fölülírja a hosszú távút. Ha egyáltalán van hosszú táv. De ma annak akarok örülni, hogy lehet még...)
(Az irodalomtanítás is egy "végcélja által visszafelé szabályozott rendszer", mondta Fűzfa Balázs. Hozzáteszem: rövid távú "végcélja" fölülírja a hosszú távút. Ha egyáltalán van hosszú táv. De ma annak akarok örülni, hogy lehet még...)
мять
"Мяли много, оттого и мягок..."
Magunk sem tudjuk, mi minden van agyunk legrejtettebb zugaiban elraktározva... Mostanában sokszor eszembe jutott oroszul egy sor Gorkij Az éjjeli menedékhely c. drámájából – van már 30 éve, hogy eredetiben olvastam, 24 éve láttam Moszkvában a Tagankán (nem akármilyen előadás volt!), itthon soha, ezért is ugrik be a sor oroszul. Na, meg azért, mert jól tanította Tamara Nyikolajevna Magyaródi.
Luka mondja magáról az első felvonás végén Annának – most visszakerestem. Biztosan vannak emberek, akik a sok gyúrástól, taposástól meglágyulnak, megszelídülnek. De lehet az eredmény az ellenkezője is: 'Мяли много, оттого и твёрда...'
Luka mondja magáról az első felvonás végén Annának – most visszakerestem. Biztosan vannak emberek, akik a sok gyúrástól, taposástól meglágyulnak, megszelídülnek. De lehet az eredmény az ellenkezője is: 'Мяли много, оттого и твёрда...'
2010. november 15., hétfő
Ráfael Viktor
Születésének 110. évfordulója alkalmából rendeztek kiállítást Komáromban. A családban Viktor bácsiként emlegetik, apósom unokatestvére volt. A neve a képeken, a levelekben hol hosszú, hol rövid "a" – mint az unokatestvér gyerekeinél is. B. gyerekkorában járt a műtermében, kóstolta első felesége aranyalmából készült finom befőttjét...
Ili néni, B. nagynénje. Őt – nem ilyen ifjan ugyan – én is ismertem.2010. november 14., vasárnap
2010. november 13., szombat
Egy kudarc előnyei
Hosszú hetek óta először én főztem az ebédet; most lelkiismeret-furdalás nélkül elmegyek a MÜPA-ba, és megnézem a Don Pasqualét, amire a jegyet még a nyáron vettem; holnap megnézünk Komáromban egy kiállítást, ami vagy másfél hónapja esedékes... A jövő hétvégén talán a nyári holmik kivasalására is lesz időm.
2010. november 10., szerda
Őszi szünet (3.)
Sopronból hazafelé útba ejtettük Pozsonyt, rokonlátogatóba mentünk. Ausztria felől érkeztünk a városba: már messziről látszódott a megújult, világos színűre festett vár.
A Szent Márton-dóm (koronázási templom) tornyán dolgoznak, de a korona már visszakerült a helyére. Itt vártuk a nagylányt, aki Bécsből vonattal ruccant át. Apósom mesélte anno, hogy diákkorában villamossal járt át Bécsbe. Ami akkor természetes volt, ma újra az – csak volt közben néhány évtized, amikor a szögesdrót feszült az országhatáron.
Ősz a pozsonyi korzón
A főtér. A torony aljában látszik egy kis ablak. Ott lakott a 20. század elején a gondnok, nála volt apósom kereskedelmi akadémista korában kosztos diák. A téren már a karácsonyi vásárhoz – a nagylány szerint nagyon jó, hangulatos – állították fel a bódékat.
A sétálóutca, háttérben a Mihály-kapu.
Már az autóból felfigyeltem erre a plakátra, aztán egyszer csak el tudtam olvasni a nevet: megrázott. A plakáton mosolygó nő nem más, mint Menzel Sörgyári Capriccio c. filmjének Mariskája. Tudtam, hogy az egykori színésznő politikai pályára lépett – emlékeim szerint Mečiar idején bécsi nagykövet volt –, de nem láttam róla fotót. Szóba hozom a rokonoknál, mondják, hogy a testvére ismertebb színésznő... Szlovákiában bizonyára, de külföldön nem hiszem. Most Pozsony polgármesteri posztjára pályázik.
Mint Mariska. Sic transit gloria mundi.Fotó: Rafael Balázs (az utolsó kép a netről származik)
2010. november 8., hétfő
Fohász
Képeslap jött kedves városomból, Prágából, egykori tanítványomtól, aki valaha pótanyjának választott. E-mail jött egykori lengyeltanáromtól, aki véletlenül rátalált a blogomra, és szívesen olvassa. Öröm, hogy méltónak találtattam; öröm, hogy több mint 30 év távlatából még emlékszik rám; öröm, hogy "tollat" ragadtak...
A hazug és képmutató nagyvilágban a kisvilág mindennapi örömeit add meg nekünk ma!
A hazug és képmutató nagyvilágban a kisvilág mindennapi örömeit add meg nekünk ma!
2010. november 7., vasárnap
Őszi szünet (2.)
Egész nap dolgozatot javítottam. Csömöröm van. Megfogadom, hogy ezután 11-kor lefekszem (háromnegyed 6-kor kelek) – nehéz ügy, bagoly vagyok. De előtte még...
szép soproni épületek
Ez a Szent Mihály-templomhoz (fölfelé) vezető utca – szép és még szebb régi, felújított, de általában kicsi polgárházakkal. Nem emlékszem, hogy korábban jártam volna itt. Egész más a hangulata, mint a központban, a főtér környékén fekvő negyednek a palotákkal.
Ez már a főtéren van: a Kecske-templom plébániája. A templomban hatalmas gödör a szentély előtt, feltárás folyik, s aztán remélem, renoválás (tavaly írtam, hogy elég elhanyagolt állapotban van). A téren is rekonstrukciót hirdető tábla, a tűztorony felé lezárva az út, a Szentháromság-szobor környéke már megújult.
Innen 10 lépés a Gyógygödör, ahová most is betértünk egy pohár Soproni Kékfrankosra. Apropó, Kékfrankos. A szállodában is ezt ittuk, megkérdeztük a főpincért, hogy honnan szerzik be – Balfról. Kimentünk hát Balfra, s nem a szálloda beszállítójától ugyan (ő nem méri ki), hanem Németh Antaltól hoztunk, nagyon jó áron – s már bánjuk, hogy keveset.
Fotó: Rafael Balázs
Fotó: Rafael Balázs
2010. november 6., szombat
Őszi szünet
Az úgy volt, hogy hétfőn elmentünk Sopronba (3 és fél éven belül harmadszor), s tegnap este jöttünk haza. Kellemes szállás, jó ételek és borok, wellness, barangolás a városban és az erdőben, hazaút Pozsony felé, találka a nagylánnyal, rokonlátogatás... S eközben egész őszi szünetben (2 nap kivétel), holnap is, napi 3-5 óra dolgozatjavítás (gyerekek, ne menjetek magyartanárnak!). Jó időt fogtunk ki, csütörtök-pénteken 20 fok körül (nálunk most is minden fűtőtest nullán áll, a lakásban 22-23 fok van), kedden kicsit szitált az eső.
Szóval, mintha minden a legnagyobb rendben lenne...
"Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban..."
Útban odafelé megálltunk Abda határában, Melocco szépséges Radnóti-szobránál.
"Oly korban éltem én e földön,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek."
A táblán több helyesírási, nyelvhelyességi hiba – méltatlan, és nemcsak egy költő emlékéhez.
Költők emléktáblái – már Sopronból. Nem kerestük, csak beléjük botlottunk. Véletlenül lemaradt Pap Károlyé (novellista), illetve nem teszem ki újra, akiét már tavaly is lefotóztuk.
És végül bár nem költő, de mecénás: Hunyadi Mátyás.
Fotó: Rafael Balázs
2010. november 5., péntek
Nocsak!
Nem voltunk itthon a héten (a két utolsó poszt ütemezett volt), s mi az első országos hír, amibe belebotlok... "Pokorni elhatárolódott Hoffmann Rózsa politikájától".
2010. november 2., kedd
Gyerekek, tanuljatok nyelveket! (2.)
„»Sólyom László elemezte az Alkotmánybíróságnak a 98 százalékos különadó alkotmányellenességét megállapító keddi döntését követő események nyomán kialakult alkotmányjogi helyzetet, különös tekintettel az Alkotmánybíróság hatásköre tervezett korlátozásának – a jogállamiság alapjai szempontjából« – aggályos voltára. A találkozót Sólyom László kezdeményezte.”
„… ha el akarjuk érni célunkat, nem érdemes az új szabályokat a régiek tükrében nézni. Mindannyiunk számára fontos tanulság: a régi szabályok nehezítik az előrejutást. Ezért bízom abban, hogy az új alkotmányban feloldhatóak lesznek az új célok és a régi szabályok közötti ellentmondások.”
„… el lehetne gondolkozni, hogy a képviselők több mint kétharmada által megszavazott törvényeknél se legyen jogosult az AB normakontrollra.”
Volt idő, amikor egy pártnak gyakorlatilag 100%-a volt az országgyűlésben. Volt idő, amikor a forradalmi célok elérését gátolták a régi szabályok. Volt idő, amikor nem volt alkotmánybíróság. Volt idő, amikor az emberek forradalmi lázban égve hitték, hogy most igazságos világ születik. Volt idő, amikor sokan becsukták a szemüket, fülüket.
„Olyan volt ez az idő, mintha pókháló lepné be az életet. Minden nappal sűrűbb, tapadósabb volt a háló. Ezt nem lehetett mindig közvetlenül, rögtön érzékelni. De mindennap kibocsátott a Pók egy fonalat. Most a tankönyvek, az iskolák. Most a közmunkarendelet. A házbizalmi, a mind kisebb ellenőrző körzetek hatósági pókhálója, a magánélet, az olvasmányok, a munkahely, a szemetesveder, a családi élet ellenőrzése. Ma egy embert tüntettek el, holnap egy régi, bevált intézményt. Vagy egy fogalmat. Valahányszor »rezzent a háló«, a Pók és a kis pókok körülnéztek. Jó lesz, amit csináltak? Jól csinálták?... Milyen hőfokú az ellenállás?... Egyszerre neszeltek Kelet és Nyugat felé: talán mégsem olyan süket és tunya a Nyugat, mint ahogy remélték. Talán közbeszól, tiltakozik, követeli, hogy tartsák be a szerződéseket. Amikor nem történt semmi, fellélegeztek. A pókháló – láthatatlanul, de tapadósan, guzsalyosan – megsűrűsödött. És a Pók nem pihent, eregette a szálakat, ernyedetlenül.”
(Márai Sándor: Föld, föld!...)
„… ha el akarjuk érni célunkat, nem érdemes az új szabályokat a régiek tükrében nézni. Mindannyiunk számára fontos tanulság: a régi szabályok nehezítik az előrejutást. Ezért bízom abban, hogy az új alkotmányban feloldhatóak lesznek az új célok és a régi szabályok közötti ellentmondások.”
„… el lehetne gondolkozni, hogy a képviselők több mint kétharmada által megszavazott törvényeknél se legyen jogosult az AB normakontrollra.”
Volt idő, amikor egy pártnak gyakorlatilag 100%-a volt az országgyűlésben. Volt idő, amikor a forradalmi célok elérését gátolták a régi szabályok. Volt idő, amikor nem volt alkotmánybíróság. Volt idő, amikor az emberek forradalmi lázban égve hitték, hogy most igazságos világ születik. Volt idő, amikor sokan becsukták a szemüket, fülüket.
„Olyan volt ez az idő, mintha pókháló lepné be az életet. Minden nappal sűrűbb, tapadósabb volt a háló. Ezt nem lehetett mindig közvetlenül, rögtön érzékelni. De mindennap kibocsátott a Pók egy fonalat. Most a tankönyvek, az iskolák. Most a közmunkarendelet. A házbizalmi, a mind kisebb ellenőrző körzetek hatósági pókhálója, a magánélet, az olvasmányok, a munkahely, a szemetesveder, a családi élet ellenőrzése. Ma egy embert tüntettek el, holnap egy régi, bevált intézményt. Vagy egy fogalmat. Valahányszor »rezzent a háló«, a Pók és a kis pókok körülnéztek. Jó lesz, amit csináltak? Jól csinálták?... Milyen hőfokú az ellenállás?... Egyszerre neszeltek Kelet és Nyugat felé: talán mégsem olyan süket és tunya a Nyugat, mint ahogy remélték. Talán közbeszól, tiltakozik, követeli, hogy tartsák be a szerződéseket. Amikor nem történt semmi, fellélegeztek. A pókháló – láthatatlanul, de tapadósan, guzsalyosan – megsűrűsödött. És a Pók nem pihent, eregette a szálakat, ernyedetlenül.”
(Márai Sándor: Föld, föld!...)
2010. november 1., hétfő
Otthon
Ez a kilincs őrzi nagyanyám, nagyapám, apám – akik már rég nincsenek – keze nyomát. Odabenn hatszög alakú homokkőből van a járólap, a bal oldali padsorokban volt nagyanyám helye, gyerekkoromban mellette ültem. Itt kereszteltek, itt voltam első áldozó, itt voltam esküvőkön, itt hallgattam gyászmiséket. A templom most zárva volt, a falunak ott lakó papja sincs. A temetőben sürgölődtek az emberek. Ráköszönök néhány ismerősre – van, akinek be kell mutatkoznom –, de már alig ismerek valakit.
Mécsest gyújtunk apám sírján: ha csak annyi idő adatik, mint neki, még 10 évem van. A tuja, amit a húgomék ültettek ide, nagyra nőtt, már a faluból is látszik. Ma is hallom apám hangját, léptei koppanását, felidézem nagy, száraz meleg keze érintését, látom körmei formáját... 85 éves lenne.
Kicsit odébb apai nagyszüleim sírja. Éppen tegnap, mikor ott jártunk, volt 111 éve annak, hogy nagyanyám megszületett. Nagyapám 80 évesen, nagyanyám 72 éves korában halt meg. Ők jelentik a gyerekkorom, a fényképük itt van előttem a polcon, nagyanyám engem tart a karjában.
Gyújtunk mécsest nagybátyám anyósáéknak a sírján, megkeresem nagyanyám szüleinek, mellette a nagynénjének nyughelyét, aztán az első világháborús emlékhelynél nagyanyám bátyjára emlékezünk. Már nem tudom, hol van apám két, csecsemő korában meghalt lánytestvérének a sírja, nagyapám szüleié...
S a gyermek azt mondja: mennyi Zara van itt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)