2010. július 31., szombat

"Ez Magyarország, itt minden volt állambiztonsági embert tisztára lehet mosni, pontosabban át lehet kenni az egész mocskot a leleplezőre" – olvasom itt egy kommentben.

Aztán van ez a hír. Amire itt a reakció.

Vajon miért az a kényszerképzetem, hogy valami rendszerszerűen működik?

2010. július 30., péntek

Cuius regio, eius religio?

Heti 10 testnevelésóra elrendelése a esztergomi általános és középiskolákban akkor is abszurdum, ha a gyerekeknek – mint a szüleiknek – 40 órás munkahetük lenne, ha egész napos iskoláról lenne szó. (Általános iskolában, kötelezően a napi egyet támogatnám.)

Ehhez a napi egyhez sem lenne elég azonban megkérdezni a testnevelő-tanárokat, az egyesületek vezetőit, egyhangúlag megszavazni az illetékes bizottságban, biztosítani a 24 új testnevelő bérét… Építkezni kellene: tornatermeket, sportpályákat, uszodát, sportcsarnokot… építeni, a különböző sportágak szükséglete szerint sok mindent; vásárolni kellene sok-sok új sporteszközt. S ezt kellene először, hiszen a mindennapos testneveléshez ezek a feltételek. Az elképzelés, az akarat, a határozat szükséges, de nem elégséges feltétel.

A mértékkel és a sorrenddel van baj.

A József Attilában pl. van 16 osztály, mindegyiknek lesz órarendileg 6 testnevelése – ez 96 óra. Az alsósok 2 órában úszni járnak az élményfürdőbe (ahol benn nincs úszómedence, a hatékonyságról is tudnék mesélni), vonjunk ki a 96-ból 8-szor 2 órát – marad 80. Az iskola tornatermét két részre lehet osztani, így 2-szer 40 órát kell megtartani délelőtt. Öt napra elosztva 8 órát kapunk: vagyis mindennap 1. órától a 8. órával bezáróan lesznek testnevelésórák (a 8. óra még délelőtt?). S ehhez jön még délután a 2-szer 2 óra a választott két sportágban. (Jó időben esetleg az udvaron is lehet valamit csinálni – csak olyan órarendet nemigen érdemes előállítani, hogy 3 osztály testnevelésórája fut párhuzamosan, mert mi lesz azzal a csoporttal, amelyik az udvaron lenne, ha esik, ha havazik …?)

A parlament a sokkal kisebb horderejű elképzelést meggondolta, a város kitart mellette.

„A polgármester jelezte, már gyermekkortól szeretnék megalapozni Esztergomban az oktatási rendszerben részt vevő fiatalok nevelését. Éppen ezért támogatják a határon túli osztálykirándulásokat, és a helytörténet-tankönyv után előkészítik a vármegye történetét bemutató könyvet is.
- Be kívánjuk vezetni a nemzetrajz oktatását, célunk a nemzetét, a jövőjét szolgáló fiatal, aki egészséges, aki ismeri szűkebb pátriája közösségét, és szülőföldjét – közölte Esztergom polgármestere.”

Helyes. De az ördög mindig a részletekben rejlik. Mérték. A nemzetrajzot pl. minden évfolyamon tanítani fogják a tervek szerint (ez van a jún. 24-ei előterjesztésben). Isten tudja, jobban szeretném, ha egy város képviselő-testületénél kompetensebb valakiken múlna, hogy a gyerekem mit tanul az iskolában.

2010. július 29., csütörtök

"Elit", elit

Négy (vagy öt?) régi istvános tanár marad az "elit" Szent Imrében. Itt hét kérdőjel volt: megkapta felmondó levelét B.B., E.V.V.-ről nem tudok, felmondó levelet (is) kapott az oktatástechnikus K.L. is, aki 14 évesen már istvános volt, aki nélkül nemzedékek számára elképzelhetetlen az iskola. Ők négyen és mi szanaszét tudjuk: ami történt, a kívülálló számára hihetetlen, kiszínezett, eltúlzott, túldrámázott történet benyomását kelti, a 'nem lehet igaz' kategóriájába tartozik. De!

A hivatalos indoklás szerint Esztergomban azzal a céllal hoztak létre (egy szándék szerint) elit iskolát, hogy megfelelő képzettségű hallgatókkal lássa majd el a PPKE ITK esztergomi telephelyét, ahol piacképes, keresett szaktudást kínálnak. Az idén a maximálisan megszerezhető 480 pontból 200 volt a küszöb. Esztergomban az államilag finanszírozott képzésre elég volt a bejutáshoz a 212 (tavaly 222), a költségtérítéseshez a 202 pont. A magam részéről egy lyukas kétfillérest nem adnék ezeknek a hallgatóknak a képzésére. (A város igen bőkezű: épületet szándékszik felújítani a kar számára, a hallgatók tavaly laptopot kaptak ajándékba, az önkormányzat a középiskolai kollégiumot az egyetemi hallgatók rendelkezésére bocsátja, az egyetemi oktatók számára lakásvásárlásról is lehetett hallani...) Ugyanerre a szakra Budapesten 90 ponttal magasabb a bejutási határ. Az adófizetők pénzének pazarlása, hogy nem Pesten emelik meg a létszámot... De Esztergom büszke, mert van "egyeteme" (az nincs: mesterképzés nem folyik a városban).

Az István – míg létezett – képes volt bárhová felkészíteni tanulóit. Eltűnt egy jó középiskola. Létrejött egy "elit". Az onnan kikerülők a fenntartó reményei szerint helyben tanulnak tovább. De hol lesz itt elit?

Érdemes volt.

Update 07.30.
1. „Vidékre küldené a kormány a hallgatókat”
„…tévedés, hogy a hallgatók reálisan föl tudnák mérni, melyik intézmény mely szakán érdemes tanulniuk, hiszen ebben sokszor erősen befolyásolja őket az aktuális divat vagy a média.”

Aha, már világos az irány.

2. E.V.V. saját elhatározásából ment. A hírek szerint magas helyről segítettek neki állást szerezni a Balassában.


2010. július 26., hétfő

Helyzet

Tegnap valahol azt olvastam, hogy: még lehet beszélni, de már nem érdemes.
Azért vannak, akik próbálkoznak.

***

"De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok."

2010. július 23., péntek

"Kállai Ferenctől a kultúrát felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztérium nevében Nagyné Varga Melinda (...) búcsúzott."

Nem a miniszter. Nem a kultúráért felelős államtitkár.
Én szégyellem magam.
"Das Ärgerlichste in dieser Welt ist, dass die Dummen todsicher und die Intelligenten voller Zweifel sind." (Bertrand Russell)

Olvasom egy német regény mottójaként. Az a baj, hogy nem csak az ostobák...

***

Azon gondolkodom, hogy lesz valakiből gazember... III. Richárd útja bizonyára keveseké. A nyilvánvalóan pszichés defektből elaljasodó egyszerű képlet. De az, aki ép lelkű volt, hogyan veszíti el morális tartását?

***

Olvasom a nyilatkozatokat, az interjúkat, és meg kell csípnem magam.

***

Azt hiszem, a gátlástalanság a legborzasztóbb emberi tulajdonság. Mert lefegyverez.

2010. július 22., csütörtök

Felvették a nagylányt a képzőművészetire, festő szakra. A bekerüléshez 298 pont kellett – neki 402 van. Heuréka! (Bécsben, restaurátorként még a diplomázó éve van hátra.)

A kislány esti filmként saját babakori videóját és a nagyok gyerekkori felvételeit nézi. És kérdez, kérdez...

Posztok a zöldből (5.)

A gyermek két hetet megszállottan végigjátszott egy fele annyi idős kisfiúval: építettek, gyurmáztak, rajzoltak, Nóra órákig húzgálta Botit egy kocsin (ő volt a villamos), rendőrszobát rendeztek be, a Dunára jártak… Reggeli után átment a szomszédba – ha sokáig aludt, Boti jött érte –, ebédelni hazajött, aztán vissza. Mi, szülők azt hittük, hogy 2-3 nap alatt megunja, de nem. Mondom neki, jó lennél óvó néninek: jó a hallásod, szépen énekelsz és rajzolsz, tudsz bánni a kicsikkel. Azt mondja erre: de hiszen az leszek.

Egyszer a Máltai játszótéren belelépett egy darázsba, azóta nem szívesen van mezítláb – itt azonban a második naptól kezdve megfeledkezik az egyszeri kellemetlen élményről. A bokorról szemezgeti a ribizlit. Napjában többször simogatja a macskát, kérdezi, hogy ismerem-e a rózsabogarat. A panelben felnövő gyerek falusiasodik. E.-éknél a bejárati ajtó fölött rozsdafarkú fészkel: az egyik délelőtt kiesik egy fióka, rá egy asztalra; az anyamadár kétségbeesetten, távolról figyel. E. visszaügyeskedi a fészekbe. Talán a repüléssel próbálkozott, már nem pelyhes, kinőttek a szárnytollai. Délután újra kiesik, látszik, hogy vége. E. megássa a sírt, a gyerekek megvárják, míg kihűl a pici kis test, eltemetik. Kérdezik, hogy átmegyünk-e a temetésre; odamegyünk a kerítéshez: beleteszik egy két ribizlibokor közé ásott gödörbe, Nóra ellapogatja a földet az ásóval, Boti figyelmezteti, hogy a másik felével kell. Kövekből keresztet raknak ki a síron, és odatűznek két mályvavirágot.

A két hét közepére esett Nóra névnapja. A telefont már megkapta a tábor előtt, most kötelességmentes napot akart és pizzázni. Bementünk a városba, a Casa Luigiba – a pizza is, a görög saláta is ízlett.

A gyermek majdnem mindennap olvas – nem szívesen, nem örömmel, csak mert tudja, hogy elvárjuk. A Francia kislány vége felé járunk (besegítek), már végig fogjuk olvasni, de nem ajánlom: masszívan szocialista realista. Mondja, hogy igyekszik megszeretni az olvasást, nem rossz, csak… Súlyos ez a csak. Ha érzi, hogy elégedetlenek vagyunk valamivel, megkérdezi: de azért szerettek? Persze, mondom, és megdöbbent a kérdés: úgy szeretünk, ahogy vagy, és azért szeretünk, mert vagy, akkor is szeretünk, ha megszidunk, te vagy nekünk a legfontosabb, de ez nem jelenti azt, hogy mindig minden tetszene, amit csinálsz. Ölbe veszem, cirógatom, „dédelgizni” hív…

E.-éknél családi találkozó van, a kertben nagy az élet. (Háromszor én is próbálkoztam valami ilyesmivel, aztán a kezdeményezés elhalt, nehéz ügy, hosszú...) A társaság egészséges irigységet ébreszt a gyermekben: mi is hívjunk vendégeket, meg is mondja, kik legyenek az elsők. Úgy lesz.

2010. július 21., szerda

Posztok a zöldből (4.)

Reggel a kertben, napsütésben, csendben kávézni. Aztán könyvbe merülni, várni, míg felébred a gyermek. Idill.

"Ifjúságom legfontosabb tanulsága nem is az óvatosság az elkövetkező hajótörésekkel szemben, hanem az, hogy bármennyire vágyódom a közösség után, a szimatom, a gondolatom, a szeretetem és utálatom szabadságát nem szabad feladnom. Nem vagyok való sem közbirkának, sem vezérürünek. A szemlélődés, az elmerülés önmagam és az emberek életében, a magányos órák irkafirkái, a szavaknak betördelése formákba, amelyek kialakulnak bennem, régi könyvek lapozgatása: ez az a mesterség, amihez értek, ez a hivatásom..."
– írja Fejtő Ferenc Érzelmes utazás c. regényében. Magam is így gondolom, csak némi intellektuális különbség okán erre nem ifjúkoromban jöttem rá.

Az írás egyébként egy 1937-es zágrábi (anyai családja, rokonsága közege) tartózkodás, dalmáciai utazás története. A könyvet olvasva megint felébredt bennem a vágyakozás, hogy egyszer végre lássam Dubrovnikot. (Az épített környezet, a kultúra lenyomata, bizonyos városok vonzanak - természeti látványosságok kevésbé.) Otthon előveszem a 141 perc a Befejezetlen mondatból c. Fábri-filmet. Meg legalább a Google Earthön odautazom.

2010. július 20., kedd

Posztok a zöldből (3.)

– Egy előterjesztés mentén –

Mindennapi testnevelés, ami könnyen nem mindennapi: a június 24-én testület elé került előterjesztés szerint felső tagozaton és középiskolában 3-szor 2 óra, délután pedig 2-szer 2 sportáganként szervezett tanóra. Arra semmi biztosíték, hogy a nem osztálykeretben tartott délutáni órák arra a napra esnek, amikor az adott gyerekeknek délelőtt nincs testnevelésük. S így előfordulhat, hogy lesz nap, amikor viszont 4 lesz.

A képviselő-testület feljogosítva érzi magát arra, hogy a szülők és gyerekek helyett döntsön: annak, aki valamilyen szervezetben sportol, s legalább heti két edzésen vesz részt, kérelemre felmentést lehet adni a délutáni órák alól. Az edzésre járó gyerekek maguk döntöttek a sport mellett. Akik nem járnak edzésre, maguk (és a szüleik) döntöttek úgy, hogy a számtalan választási lehetőség közül mással (urambocsá’: semelyikkel sem) élnek. Lévén szó a szabadidejükről. (Itt ugyanis nem egész napos iskoláról beszélünk.) A képviselők pedig nyilván úgy gondolják, hogy ez a döntési jog mostantól nem illeti meg őket. Délután is sportolni kell, nem elég a délelőtti 6 óra. Nyilván, hogy egészségesebb nemzedék növekedjen fel Esztergomban. Hogy több igazolt sportoló legyen. Hogy az érintettek akarják-e, senki nem kérdezi. Hogy nincs meg hozzá az infrastruktúra (sem), az egy dolog – a félelmetes az, ahogy mások döntési jogkörét elvonják. Nem lehetőséget kínálnak (hány szakosztályt, mennyivel támogatott eddig az önkormányzat, hány sportpályát üzemeltet?) – kötelezővé tesznek. Mert ők tudják, mi a helyes. Punktum. Gyerekek, már nagykorú gimnazisták, szülők nem tudják.

A hatalom boldogítja a népet. (És a nép boldogságban úszik.)

(Civilizátori hajlamok. A lakótelepek népe közterületen vágja a füvet. Hogy ők is ráébredjenek kötelességükre. Igaz, azóta sosincs rend: ki ekkor csinálja, ki akkor; van, ahol féllábszárig ér a fű, van, ahol frissen nyírták… A rendszer még tökéletesítésre szorul: ki kellene vezényelni őket egyszerre, egy meghatározott időpontban. Csodálatos fotók készülhetnének! Repeshetne a felkentek lelke...)

Július 14-én arról számol be az országos sajtó, hogy a parlamenti többség lépcsőzetesen vezeti be mindennapos testnevelést. Eredetileg 2011-ben akarták, első és ötödik osztályban, felmenő rendszerben; csak az általános iskolákról volt szó, és valóban minden egyes napról, ja: és 5 óráról. Az esztergomi tervekhez képest már ez maga volt a lépcsőzetesség! A módosítás értelmében azonban csak első osztályban vezetik be jövőre, s itt sem a kötelező órák számának növelésével. Az előterjesztők megfontolták a PDSz észrevételeit.
(A módosításról szóló egyik cikkből való ez a mondat:
„A bevezetés indoklása rendkívül prózai: az ifjúság elhízott, egyes részei menthetetlenül elvesztek, de az új nemzedéket még értékes, egészséges emberré lehetne formálni.” Nagyon remélem, hogy csak az újságíró anyanyelvi kompetenciája nem kifogástalan, s nem tudja, hogy indirekt módon mit állít...)

Hosszú hónapok óta nem volt kezemben Hídlap, de ide is hoztak, átlapoztam. A június 17-ei számban még a június 24-ei előterjesztésről írnak. A polgármester elmondta „
hosszan tárgyaltak a testnevelő-tanárokkal és a sportegyesületek vezetőivel, a tanárok írásban foglalták össze javaslataikat.” Kiderül, hogy „felkérte az önkormányzat az esztergomi sportegyesületek vezetőit, hogy testnevelési órákon kívül, sportágaik telephelyén, vagyis az uszodában, edzőteremben, dózsóban, csónakházban, sportpályáikon is bemutassák a tanulóknak a különböző sportágakat, hogy aztán az adottságaiknak, a tehetségüknek megfelelő, hozzájuk legközelebb álló sportágban egyesületi tagként sportoljanak.” Nos, a sportvezetők biztosan örülnek, bár az nem derül ki, hogy ki fizeti az egyesületi tagdíjat, de az ő szempontjukból mindegy is. Bizonyára örülnének a zeneiskolában (nem tudom pl., az ifjúság 6 százaléka zeneiskolai tanuló-e – mert ennyien igazolt sportegyesületi tagok), képzőművészeti körben, nyelviskolákban is, ha közoktatási kötelezettségből eredően heti négy órában náluk is meglenne a tanulóifjúság nem jelentéktelen része. S ki vitatná, hogy a fizikai értelemben vett egészségen kívül a lelki egészség, amihez pl. a művészetek hozzájárulhatnak, nem kevésbé fontos…
A cikkből az is megtudhatjuk, hogy nem villámötlet megvalósításáról van szó:
„a tavaly tavasszal elfogadott sportkoncepció tartalmazta már a többlet-testnevelést, novemberben pedig a Esztergomi Pedagógiai Napon is ismertették.”

A PDSz szerint a mai infrastruktúra mellett a mindennapi testnevelés a kötelező órák részeként középtávon is nagy nehézségekbe ütközik. A tervezett heti 5 óra. Esztergomban délelőtt 6 (délután plusz 4), nem jövőre – most, nem elsőben és ötödikben – elsőtől tizenharmadikig. (
„A sport javítja az önfegyelmet, ezért tartanak mindennapi testnevelésórákat a 11-12. évfolyamokon is” – írja a Hídlap. Így mindjárt más.) A koncepció már egyéves. S a bevezetéshez itt elég a koncepció meg az új álláshelyek finanszírozása (igaz, a város munkabérre – erre-e? másra-e? is? – hitelt akar felvenni).

Vagy esetleg higgyük azt, hogy a Hídlapnál előbb volt lapzárta, mint ahogy a módosítást a parlamenti bizottság tárgyalta?

***

Bizonyára a jövő nemzedék értékes emberekké nevelése érdekében Esztergom közoktatási intézményeiben lesz majd
„egy minden évfolyamon bevezetésre kerülő ’Nemzetrajz’” elnevezésű tantárgy is. Ennek keretében tanítani fogják mindazt, ami a különböző tantárgyakban most is benne van („magyar nemzeti sajátosságok” – elég egzakt, ugye? –, „hungarikumok”, „magyar találmányok és feltalálók”, „kiemelkedő történelmi alakok, művészek”, „magyar természeti és épített környezetünk szépségei”, „a környező népek hasonló bemutatása”).

„A szellem, a test és a lélek mindegyike számára megadjuk mindazt, amit egy fenntartó, egy iskola adhat” – áll az előterjesztésben.

***

A szövegértelmezéshez a szöveget kell ízeire szednünk. Tanórán így járunk el. Pedig a megértéshez fontos még valami: ki írja vagy mondja a szöveget.

***

„Egy családnak, egy településnek a legjobb befektetés a tudásra fordított pénz. Ez egy város életében a jövő generációjának tudására fordított forrásokon keresztül hasznosul a leghatékonyabban.” (előterjesztés)

***

„Úgy gondolom, hogy századunk egyik legsúlyosabb, eléggé talán még föl sem mért eseménye, hogy az ideológiák ragályával megfertőzte és szerfelett veszélyessé tette a nyelvet. (…) arról van szó, hogy fogalmaink, úgy ahogy régebben használtuk őket, többé nem érvényesek.” (Kertész Imre: A száműzött nyelv)

***

Elbocsátottak a munkahelyemről. Tönkretették, majd megszüntették az iskolámat. A városban közoktatási intézményben – biztos vagyok benne, s nem csak én – állást nem kapok. Mostantól az is mindegy, melyik önkormányzati iskolát választom a gyerekemnek. Fizikailag itt lakom. De a lehető legkevesebb szállal kapcsolódva a hivatalosan „gyarapodó”, de (s nem csak) szerintem fullasztó városhoz.

2010. július 19., hétfő

Posztok a zöldből (2.)

– Hogy írmagja se… –

Nemrég (július 16-án) kaptam a hírt: a Szent Imre egy hónapig regnáló igazgatója fegyelmi vizsgálatot indít x (a pontos szám pillanatnyilag nem ismert) istvános (júl. 1-től imrés) közalkalmazott ellen: közülük az egyik még júniusban lemondott közalkalmazotti viszonyáról, egy másikkal közölte az akkori, majd augusztus 1-től újra igazgatói funkciót betöltő személy, hogy szeptembertől a Szent Imrében nem tart igényt a munkájára. A fegyelmi megindításának indoka: az illetők folyamatban lévő rendőrségi eljárásról beszéltek gyerekekkel, így befolyásolták őket. A levelet aláíró, pillanatnyilag igazgatóként működő ember kijelenti, hogy a tudomására jutott információk birtokában a fegyelmi megindításával kapcsolatban nem volt lehetősége a mérlegelésre. A vizsgálóbiztos a Szent Imrébe beolvadt általános iskola volt igazgatója.

Arról nincs hír, hogy a rendőrségi eljárásban érintett személlyel kapcsolatban volt-e – akár neki, akár az istvános igazgatónak – mérlegelési lehetősége.

Nemsokára kiderül az is, kik végzik el a Szent Imre tantestületéből a háromtagú fegyelmi bizottság munkáját.

Kertész Imre egyik esszéjében olvastam tegnap, elgondolkodtam rajta, és most idetolakodik a kép:
„1945 kora tavaszán pokrócba burkolózva üldögélek a buchenwaldi kórházbarakk elé kirakott hordozható illemhelyen, akárcsak Vendome herceg, midőn Párma püspökét fogadta. Állkapcsom amerikai rágógumit őröl, tekintetem unottan kóvályog a szemközti tífuszbarakkok meg a távolabbi, még nyitott tömegsír tájékán, amelyben hasábfákként hevernek az oltott mésszel leöntött hullák. Egyszerre hihetetlen látványra leszek figyelmes: hölgyek és urak közelednek a domboldalon. Szoknyákat lebbent a szél, ünnepélyes női kalapok, sötét férfiöltönyök bukkannak fel. A társaság mögött néhány amerikai egyenruha. Most a tömegsírhoz érnek, elnémulnak, lassan körülállják. Egymás után lekerülnek a férfikalapok. Némelyik hölgy zsebkendőt emel a szeméhez. Egy-két perc néma mozdulatlanság. Aztán a megdermedt csoportkép újra megelevenedik. Az arcok az amerikai tisztek felé fordulnak, karok emelkednek, vállmagasságban széttárulnak, visszahullanak a combokra, újra fölemelkednek. A fejek tagadólag hajladoznak, rázkódnak. Fölösleges megtudnom, hogy az amerikai hadvezetés rendeletére prominens weimari polgárokat vezettek fel a táborba, hadd lássák, mit követtek el az ő nevükben: enélkül is értem a némajátékot. Nem tudtak semmit. Senki sem tudott semmit.”

2010. július 18., vasárnap

Posztok a zöldből (1.)

Kijöttünk a zöldbe egy kölcsönnyaralóba ­­– a lehető legjobbkor: benn a városban fullasztó a hőség. Valahonnan grillezés illata száll (mi is grillezünk), kapa pendül, fűnyíró zakatol, locsolás surrogása hallatszik, szomszédok beszélgetnek, köszönnek be egymásnak a kerítésen… Egy-két nap alatt megfigyeljük, hogy milyen napszakban hol van árnyék a kertben, s költözünk. Az első héten naplemente után hideg van, fel kell venni egy zoknit, plédet teríteni a vállra, füstölőt gyújtani a szúnyogok ellen. A második héten órákig lehet a sötétben is fürdőruhában üldögélni – a szúnyogtámadás hevessége nem változik. Kétnaponta főzök valami egyszerűt, olvasok, írok, kötök. Barátok látogatnak meg, barátokat látogatunk. Korábban fekszünk, korábban kelünk, s még korábban ébredünk: kutyaugatásra, s arra, hogy világos van.

És ma hazajöttünk. Jó hazajönni (is).

2010. július 3., szombat

Bár Esztergomban leszek, de kinn a zöldben, internet nélkül – két hét múlva jövök.

2010. július 1., csütörtök

Iskola a határon

Mióta ez a blog létezik, az iskolával (a címke az én (mi) iskolámat jelentette, történetem (-ünk) – ha végzek az átnevezéssel – ezután SzIG jelzés alatt lesz olvasható) kapcsolatban írtam a legtöbb bejegyzést, talán ez az utolsó: ma ti. megszűnt létezni a Szent István Gimnázium. Jogutódja – a fenntartó szándékai szerint elit – Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola. A szándék komolyságának megítéléséhez érdemes elolvasni a intézmény igazgatói székét elnyerő magyar-történelem szakos tanár pályázatát.

Egy csoportkép az utolsó tanévből, amikor még együtt voltunk, de már eresztékeiben recsegett-ropogott minden: S.P.-t felmentették igazgatói állásából, de az első félév végéig még ellátta hivatalát; B.É. és Z.M. már nem helyettesek, az iskolában nincs is ilyen poszt. De naivan még hittük, hogy nem az iskola felszámolása a cél. Mára teljesen szétszéledtünk: a még ottlévők közül két tanárral közölte az igazgató, hogy a következő tanévtől nem tart igényt a munkájukra, E.V.V. egyes hírek szerint maga nem akar együtt dolgozni egykori patronáltjával, a többiek biztosan és hivatalosan nem tudnak semmit. A holnap létrejövő Szent Imrében 12 státusz megszüntetését írta elő a fenntartó. (S milyen érdekes, hogy most már teljes állásban vannak az Istvánban – ki tudja mikortól – olyanok, akik ebben a tanévben részmunkaidősök voltak!)



Balról jobbra 1. sor: D.A. 2008. nyugdíjba vonul; Z.M. 2009. fegyelmi elbocsátás; B.É. 2010. lemondás; S.P. 2009. rendkívüli lemondás; Gy.E. ?; P.I. 2008. nyugdíjba vonul; Sz.E. (gazdasági ügyintéző) 2008. felmentés; G.É. (iskolatitkár) 2010. áthelyezés;
2. sor: Gy.P. 2009. fegyelmi elbocsátás; M.D. gyes; S.H.G. ?; U.P. 2009. fegyelmi elbocsátás; S.D. 2008. nyugdíjba vonul; B.B. ?; (FZM óraadó); F.F.É. 2009. fegyelmi elbocsátás;
3. sor: N.L. 2010. felmentés; W.S.Sz. 2010. felmentés; A.E.A. 2008 lemondás; M.T. 2009. áthelyezés; E.V.V. ?; S.F.O. 2009. fegyelmi elbocsátás; Sz.T. ?; B.F.A. gyes; K.L. (oktatástechnikus) ?;
A képről hiányzik: H.E. 2009. fegyelmi elbocsátás; Sz.K.E. 2008-ban jön vissza gyesről, 2009. fegyelmi elbocsátás; F.A. 2008-ban jön vissza gyesről, ?.

"Uramisten, gondolta Medve, hogy megszoktam őket. Mint a patyolat, gondolta nagyjából. Memphis, Nílus, Tutankhamen. Keresztrejtvények, kórház. Uramisten, gondolta, tulajdonképpen micsoda lappangó, rejtett, megbízható boldogság ez, velük lenni. Igazán kinyalhatják a fenekemet, de ha ez a vén marha most beleesne a korlátról a vízbe, utána ugranék, mint a mindennapi kenyeremért. Nem is a szép szeméért. De hát össze vagyunk kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel, ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt. Tejsav vagy gyanta, valami kitermelődött izomlázból, sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni. Pedig nem erről volt szó eredetileg. Nemcsak kenyérről." (Ottlik Géza: Iskola a határon)

A következő tanévet az eredeti istvános gárdából maximum 4-5 tanár kezdheti meg, s ki tudja, hány gyerek. Ebben az évben az intézményt elhagyta tanulói negyede, egykori istvánosok tanulnak a Dobóban, az Erzsébetben, a Balassában; Tatán, Nyergesújfalun, Szentendrén, Dorogon, Pilisvörösváron és Budapesten. Az belépő 7. évfolyamra 60 helyett 23 tanulót sikerült beiskolázni. S az exodusnak még nincs vége. Szétszéledtünk.

Tönkretettek egy iskolát. De a történet sokkal többről szól. A gátlástalanság két legmegrendítőbb jele: ebben a tanévben a gimnáziumban óraadó lehetett egy tanári végzettség nélküli önkormányzati képviselő; az évzárón pedig, amikor a két leendő 12. osztállyal osztályfőnökeik közölték, hogy ők jövőre már nem állnak az iskola alkalmazásában, azt is tudomásukra kellett hozniuk, hogy a kettőből összevont osztály osztályfőnöke ez az ember lesz (a hírek szerint az igazgató (Orgon?) saját érzékszerveivel győződött meg a bizonyítékról).

A miniszter, az Oktatási Hivatal béna kacsaként viselkedett az egész történetben, az oktatási ombudsman tudomást sem vett róla, a PDSz figyelt és (leginkább) hallgatott. Iskola a határon. Még innen, vagy már túl?

Hölgyeim és Uraim, ez is Magyarország. Lehet örülni annak, hogy: is.