Szerinted?

Nagy az ország, s neki csak a maga városa a világa. Mintha nem is az országba tartozna ez a város, ez annyira saját életét éli, és annyira szűkkörű. Olvasni kezdte az újságot, halkan, hogy ne zörögjön, és egy vidéki polgármester nevét találta meg, akit a főispán azonnali hatállyal felfüggesztett. Végigolvasta a vádpontokat. Valamennyi anyagi természetű dolog; a város kertgazdaságvételénél a polgármester szabálytalanul járt el... Az óvoda építkezésénél szintén szabálytalanul járt el... A polgármesteri lakás számára való telekvásárlásnál szabálytalanul járt el... A hatodik vádpont szerint a városi alkalmazottakat a saját háztartásában foglalkoztatta... Idegeneknek engedte át használatra a város tulajdonát képező autót... Egyes szerződéses városi vállalkozók járandóságainak kifizetésénél kevesebb illetéket vontak le, s így az államot károsodás érte... A város részére felhatalmazás nélkül vásárolt egy sokszorosító gépet... Szabálytalanságokat követett el a külföldi kölcsönök terhére történt építkezéseknél... És végre a legsúlyosabb vádpont, hogy a parcellázásoknál meg nem engedett anyagi előnyökhöz jutott...

Megdöbbenve olvasta újra s újra a vádpontokat. Egy sincs köztük olyan, ami náluk is elő ne fordult volna, és egy sincs, aminek bűnügyi következménye lehetne... Fel fogják menteni, gondolta magában. Hajsza.

Így fel lehetne függeszteni akármelyik polgármestert, mert ez mind bizonyíthatatlan vád... Pletyka...

Úgy érezte e pillanatban magát, mint a vad, aki még szabadon cserkel a mezőségben, de már valahol készítik a fegyvert reá.

Olyan ez az élet, mint valami dzsungel. Vadak élnek benne, s marcangolják egymást, és felfalják, akit lehet.

Itt senki sem ért alapjában semmihez. Itt az a baj, hogy mindenki olyan helyen áll, ahová nem készült. S aki ért valamihez, az sehol sincs. (...) Itt minden képviselő társadalmi érdemei, kormányszolgálatai jutalmául kapja a képviselőséget. A megbízhatóság, nem a hozzáértés a fontos. A rokoni kapcsolat a legbiztosabb ismérve a megbízhatóságnak. S minél kevésbé ért valaki magához a politikai tudományokhoz, annál megbízhatóbb. Itt szavazógépek kellenek."

Móricz 1930-ban írta a Rokonokat. Halad-e előre a világ, vagy csak körbejár?

Sütés-főzés

Nem nyerne díjat cukrászati kiállításon az alábbi torta, sebaj, nem is ezért mutatom. De nem véletlen az egyes szám: egy tepsi piskótából készült. Évente egyszer szoktam megcsinálni: egy november végi születésnapon esszük meg az egyiket, a másik megy a fagyasztóba, s szilveszterkor vesszük elő.

Orosz torta

Öt tojás fehérjét 30 dkg kristálycukorral kemény habbá verünk. Aztán belekeverjük az 5 tojás sárgáját, majd fokozatosan 5 evőkanál meleg vizet, 30 dkg lisztet, egy fél sütőport és egy evőkanál kakaót adunk hozzá. Kb. 30 perc alatt, közönséges tepsiben megsütjük a tésztát.

A töltelékhez fél liter tejben megfőzünk egy vaníliapudingot, s ha kihűlt, hozzákeverjük a vajkrémhez: 30 dkg vaj (mindig Rámát használok), 25 porcukor, egy vaníliacukor, 10 dkg őrölt dió.

A tésztát hosszában három csíkra vágjuk, majd a csíkokat széltében szintén háromra. A kilenc hosszú lapot meglocsol(hat)juk rummal, megkenjük a krémmel és feltekerjük. Végül kívül is bevonjuk, díszítjük.

Ez akkora adag, hogy a legnagyobb süteményestálamon sem fér el: a születésnapi torta 5, a szilveszteri 4 csíkból készül. A szilveszteri tojáshabbal van bevonva (két tojás fehérje kristálycukorral forró gőz fölött kemény habbá verve). Érdekes látvány szeleteléskor a függőleges krémcsík.

Hagymakrémleves

Mi felnőttek szeretjük a hagymalevest akkor is, ha nincs összeturmixolva, a gyermeknek sem így, sem úgy nem a kedvence. (Amelyikben szálasan marad a hagyma, egy kicsit másképp - szemes bors, babérlevél, köménymag - szoktam fűszerezni, abban nincs tejszín sem.)

Nos: fél kiló vöröshagymát, 5 nagy gerezd fokhagymát felszeletelek, olajon megpárolom, fehérborssal, őrölt szerecsendióval fűszerezem, lisztet szórok rá, majd felöntöm másfél deci fehérborral és húslevessel (vízzel és húsleveskockával). Kb. fél órát főzöm, majd összeturmixolom. Két dl tejszínt elkeverek két tojás sárgájával, a levesbe öntöm, és újra felforralom. Reszelt sajttal (és/vagy pirított zsemlekockával) tálalom.

Most pedig elmegyek színházba. A Szerinted?-del csak holnap késő este tudok jönni.

Érték?ítéletek

Egy intelligens, visszafogott fiatalember beszélt ma a rádióban a rezidensek szövetsége képviseletében. Magyarországon körülbelül ötezren vannak, nagyjából ugyanennyi az orvostanhallgató - nemsokára ők teszik ki az orvostársadalom jó részét. A rezidensek nélkül már ma is összeomlana az egészségügyi rendszer, orvoshiány van. Egy rezidens 95 ezer forintnyi fizetést visz haza - erre nem lehet családot alapítani, mondja. (Nem vigasz: egy egyetemet végzett középiskolai tanár 10 éves gyakorlat után sem kap többet. Mindkét esetben nettó összegről van szó.) Ez a fiatalember három helyen dolgozik átlagban heti 80 órát - valahogy meg kell élni, ekkora terhelés mellett azonban hamar kiég az ember, nincs idő regenerálódásra, aminek nem csak a fiatal orvos látja kárát...

Ilyesmiről hallottam a '99-ben végzett osztályom 10 éves érettségi találkozóján is.

S mennyit keresnek a politikusok? Milyen végzettséggel? Mennyi befektetett munkával? Mekkora felelősséggel? Ja, ők maguknak szavazzák meg a fizetésüket. (Meg a költségtérítésüket.) S hol állnak a társadalom bizalmi indexe szerint az orvosok (a tanárok)? És hol a politikusok?

Segítség!

"Hányszor nem kerülnek szóvá tételre..." (Mondandója tartalmában persze igaza van.)

Bizalom?

A miniszter nyílt levélben fordult a polgármesterhez, mert nem kapott választ több mint két hónappal ezelőtt írt levelére. A polgármester nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének. A miniszter továbbra is bízik a problémák megnyugtató rendezésében.

Ez komoly?

***

„Továbbra is fenntartom azon korábbi álláspontomat, hogy ha a fenntartó elvonja az intézményvezető, illetve a nevelőtestület jogkörét, jogszabályt sért.”

És akkor mi van? Ezért nevez ki olyan embert, aki eltűri a jogkör elvonását. Teheti.

***

Apropó. Két éve annak, hogy néhányunkat egyesével elbeszélgetésre invitáltak a városházára. Már túl voltunk S.P. leváltásán, s azt kérdezte a polgármester, én mit tennék. Azt mondtam: visszahelyezném, mert kompromisszumkészebb, jobban megegyezésre törekvő ember, aki alkalmas igazgatónak, nincs másik az iskolában. Azt mondta, szerinte majd’ mindenki alkalmas erre egy tantestületben. Folytattam: találhat néhány kollégát, aki képes az intézményt irányítani, de kevésbé kompromisszumkész, van olyan is, aki kompromisszumkészebb, de nem képes irányítani. Micsoda naivitás volt: fel sem merült bennem, hogy a vezetési képesség ne lenne alapfeltétel. Sokat tanultam azóta. 'Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.'

***

Az elmúlt két évben írtunk, magam is írtam nyílt levelet: ez az eszköz maradt, a nyilvánosság. De hogy az ágazati miniszternek is csak ennyi eszköze legyen… Mert gyakorlatilag semmilyen jogköre nincs arra, hogy egy önkormányzati iskolában zajló eseményekbe beavatkozzon. Leírhatja, hogy mit diktálnak a jogszabályok. És bízhat, hogy ezeket betartják. A nyilvánosság ereje azonban a törvények betartatására csekély hatékonyságú eszköz.

***

- Tájékoztatást kért és kapott az iskolától 2007 őszén a közoktatási szakállamtitkár.
- Tájékoztatást kapott 2008 februárjában az igazgató és igazgatóhelyettes nélkül működő állapotról az OKM és az OH – megkapták a testületi ülés felvételét is, amikor B.É. ki nem nevezéséről döntöttek: a felvételen jól látszik a polgármester sajátos jogértelmezése az igazgatói megbízással kapcsolatban.
- Az OH-nak tudomása volt 2008 májusában K.L. ötéves-egyéves trükkös kinevezéséről.
- 2009 tavaszán az OH megkapta az elhíresült 23 pontot, amelyet az újabb igazgatói pályázat idején a képviselő-testület tagjainak írtunk. (Ennek következménye vizsgálat és pénzbüntetés volt.)
- 2009 nyarán levelet kapott az oktatási ombudsmann.
- 2009 nyarán folyamatosan tájékozódott a PDSz.
- 2009 őszén a tanári képesítés nélküli tanításról levelet kapott az OH.

Eredmény? A jelenben semmi. Törvénymódosítást nyújt be Tatai Tóth András és Winkfein Csaba. Másoknak, máskor segíthet.

Változás? Eddig 101 diák távozott az iskolából (30 a tanévkezdésig, a többiek szeptember óta), heten voltak kíváncsiak az 1. beiskolázási tájékoztatóra. Mit lehet még itt megnyugtatóan rendezni? Egy, a városba mélyen beágyazódott, szervesen fejlődött intézmény hever romokban. A szétdúlt játékvárat lehet visszaépíteni…

Bizalom

Nyaralásunk idején Tolcsván is megfordultunk, éppen borfesztivál volt - kóstoltunk, haza is hoztunk bort. Mondták, hogy postán is küldenek, adtak névjegyet. Mostanában újra eszünkbe jutott a finom tokaji. (Hogy a kocsmában is az volt. Nem vizezett lőre. Minőségi.) Leadtuk a rendelést e-mailben, írták, hogy majd beletesznek egy rózsaszín utalványt, vagy lehet átutalással fizetni. Másnap itt volt a csomag. Most átutaltam a pénzt.

Katalin

Az éjszaka esett, délelőtt még voltak tócsák. Ezek szerint karácsony kopogni fog...

Gyerekvilág

- Apuci, mi van a világűrön túl?
- Mai tudásunk szerint a világegyetem végtelen.
- Nem tudom elképzelni...
- Azt még nehezebb, hogy valahol vége van.
- Van egy kék világűr, egy rózsaszín, egy zöld... nem tudom elképzelni - mondja már szinte félálomban.

Az utóbbi időben többször visszahozta a tízóraira vitt gyümölcsjoghurtot, pedig nagyon szereti.
- ?
- Nem voltam éhes. Az almát megettem.
- Nem létezik. Kibírtad mostanáig?
Aztán kiderül: csúfolják, hogy fogyókúrázik. (Nem. Csak nem hízókúrázik.) Majd a többes számból egyes lesz.

Születésnapi ajándékot csomagolunk, meg van elégedve.
- A karácsonyi ajándékot is ilyen papírba csomagolod?
- Nem, ahhoz már megvettem az aranyszínűt a Rossmannban.
- De jó... (csend) Azt is te csomagolod?
- Nem, az angyalka.
- Persze... Nem is vetted észre, hogy elszóltad magad?
Hát nem. Ennek a mesének vége.

Szerinted?

"Tény, hogy bizonyos dolgokat, gesztusokat belém neveltek, ettől nem tudtam, nem is akartam megszabadulni. A formátlanságtól idegenkedem, a formák nagyon fontosak. Az elmúlt évtizedekben, mondjuk 1956 óta, de 1968 óta mindenképp, számomra az egyetlen kapaszkodót, a szó közvetlen és átvitt értelmében, az úgynevezett polgári erények jelentették, a civil öntudat megbízható formái. Ezek közül nem egyet bizonyára öntudatlanul vettem át a családomtól. Tehát, hogy adott helyzetben a viselkedésnek milyen optimális formái lehetségesek, az ember hová fújja az orrát és hová nem, hogyan öltözködjön, hogy ne tűnjön ki nagyon, de bizonyos esztétikai igénynek azért megfeleljen, vagy amikor asztalhoz ül, akkor miként terítsen meg magának, ne papírosról egye a parizert, ne nyúljon kézzel a tányérba, szalvétával törölje a száját, rendesen fogja a villát meg a kést - ezek olyan alapszabályok, amelyek az életnek valamifajta formát adnak, egyezményes rendbe szervezik, és erre a rendre nekem nagyon nagy szükségem volt, hogy ne pusztuljak el. Hogy ne pusztítsam el magam, ne pusztítsanak el, és még csinálni is tudjak valamit. Ennek az egész formavilágnak én nagyon jó hasznát vettem. Lehet, hogy mindez ma már mulatságos, nevetséges lett. Nem tudom."

(Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel)


Ti hogy vagytok a formákkal? Tudatosan őrzitek vagy éppen tagadjátok? Milyen szerepet játszanak a formák az ember életében?

Kertész

"Ahol Auschwitz kezdődik, ott véget ér a logika. De előtérbe lép valami gondolkodásbeli kényszer, ami nagyon hasonlít a logikához, mert vezeti az embert, csak éppen nem a logika útján. Mármost én ezt a fonalat keresem, a meghasonlottságnak ezt a gondolatmenetét, ami a képtelenséget kényszerítő módon logikának tünteti fel..."

"A gyermeteg hiszékenyek közé tartozom, akik a rendszerváltáskor úgy képzelték, hogy az abnormális életviszonyok megszűntével egyszerre minden és mindenki normális lesz. Következésképp egyik meghökkenésből a másikba ájultam: hazugság, gyűlölet, rasszizmus, ostobaság úgy tört ki körülöttem, akár egy negyven éve érlelődő kelevény, amelyet a sebész kése végre felnyit."

"... nem arról van szó, hogy tetszem vagy nem tetszem, sokkal inkább arról, hogy művészféle embernek meddig lehet alkotó módon meghasonlásban élnie a környezetével... meddig hat ez akár inspirálóan is, és hol kezdődik a süketek párbeszédéből adódó frusztráció, ami már árt az egészségnek..."

"Nem hiszem, hogy posztmodern, kaotikus, terrorral és merényletekkel fűszerezett világunkban bárminek is különösebb, hát még hogy valamilyen kiemelkedő fontossága lenne. Úgy látszik, hogy nemcsak az ember, de a társadalmak sem boldogságra, hanem küzdelemre születnek. A kiűzött cél pedig a boldogság, de ez mindig csak a csábítás képe. Még mindig nem tudni, hogyan illeszthető össze az egyéni élet a társadalom céljaival, amelyekről alig tudunk valamit. Még mindig nem tudni, mi mozgat bennünket, és hogy - tulajdonképpen - miért is élünk, a vegetatív automatizmuson túl."

"A legnagyobb öröm itt e földön mégiscsak az írás volt, a nyelv, Ady, Babits, Krúdy, Szomory és megannyi jó magyar költő és író gyönyörű nyelve."

Hogy mit idézek, természetesen önkényes. Azt, ami engem megszólít, mert ráismerek: valami ilyesmit gondolok én is - ha más is az élethelyzet.

Felszálló köd

Tegnap a konyhablakból

(Fotó: Rafael Balázs)

Szomorúság és megvetés

Már délben itthon voltam, s nekiálltam a gyermeknek palacsintát sütni - ez volt az óhaja (novembertől hetente csak kétszer ebédel az iskolában). Közben arra gondoltam, micsoda nyugalom: hétköznap sütni-főzni, ráadásul ilyen időigényeset, utoljára akkor volt módom, amikor gyesen voltam.

Bekapcsoltam a rádiót, a Gályanapló felolvasásának 7. részénél tartott maga Kertész és Gábor Miklós ('92-es felvétel) - épp most fejeztem be a K. dossziét, ez fog következni -, napok óta ebben a gondolatkörben (is) mozgok... Tizennégy és fél évesen "megértettem a számomra adott világegyetem egyszerű titkát: bárhol, bármikor agyonlőhető vagyok". Meditatív időszakomat élem: összegzek, rendszerezek, nincs vasárnap gyomoridegességem, hogy másnap be kell mennem az iskolába. Valószínűleg maximalista vagyok, most érzem, hogy micsoda energiákat emészt a felelősség, az igényesség, ha tanár a munkáját tisztességesen akarja végezni, napi hány óra a munkaideje a megtartott óráin kívül annak, aki nem csak úgy bejár egy iskolába. A hiányából érzem a teher súlyát. Jó, hogy nem vagyok ott - még egy tavalyihoz hasonló évet nem bírtam volna ki egészségkárosodás nélkül.

Elolvastam a "gyerekek" összegzését az istvános elvándorlási hullám kiváltó okairól - mert ők megcsinálták azt, amivel az iskolavezetés nem akart szembesülni. Nézem a hivatalos honlapon a fantasztikus fogalmazási készségről tanúskodó beiskolázási tájékoztatót: az elmúlt években befektetett munka tavaly beérett eredményeihez a jelenlegi vezetésnek és a mai tantestület nagyobbik részének semmi köze, a következő évek eredményeiben pedig láthatóan nem bízott az a (pillanatnyilag) 100 család, amelyik gimnazista gyerekét elvitte az Istvánból. (Az én osztályom sokáig kivárt: a tanév végén csak hárman mentek el - az őszi szünet óta tizenketten.) S a jövő? Az első beiskolázási tájékoztatón (eddig sosem volt kettő) 10 érdeklődő sem volt - a felvehető gyerekek száma 60. Pedig tavaly az igazgató azt mondta: nincs konkurenciánk. Ráadásul azóta a gimnázium sikeresen szerepelt az elit iskolai programra kiírt pályázaton. Hát igen: a műtét sikerült, a beteg haldoklik.

"Úgy éltem, mintha bármely napon véget érhetne a rendszer - s ebben egyébként biztos is voltam, mert az élet csak átmenetileg tűri a saját tagadását -, csak éppen nem lehettem biztos afelől, hogy ezt én magam is megélhetem..." (Kertész Imre: K. dosszié)

Mélységes szomorúságot érzek. És megvetést.

Szerinted?

"A rendszerető, pedáns ember hajlamos megfeledkezni róla, vagy esetleg soha el sem jut a felismerésre, hogy a világ természetes állapota a zűrzavar, a káosz, és amit ő rendnek vél, az látszat, érzéki csalódás, önáltatás vagy gyermeteg kísérlet az uralkodó felfordulás elkendőzésére. Ez a fogyatkozása olyan erős, hogy úgy képzeli, egészen az utolsó pillanatig, szíve végső dobbanásáig a helyén lesz majd körülötte, benne minden, és mindenek után gondosan kitakarított, átszellőztetett szobában, frissen vetett ágyban, patyolattiszta hálóingben, megfürödve, megborotválkozva és szeretteitől körülvéve hal meg."

(Oravecz Imre: Ondrok gödre)

Ti hogy gondoljátok: a rend-e a látszat, és a zűrzavar-e a természetes? Vagy esetleg éppen fordítva? Más szinten úgy is kérdezhetem: mennyire van a kezünkben az életünk?

Írás

Volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Nagyon nagy szegénységben éltek. Mégis mindig azon tűnődtek, hogy őnekik miért nem lehet gyerekük.

Volt viszont egy csodálatos almafájuk. Egy szép őszi napon kiment az asszony a kertbe. Amint az almafa mellé ért, egyszer csak lepottyant arról három alma. (Így szólt a mese eleje.) Felveszi az egyiket, megeszi, aztán a másikat és a harmadikat. Bemegy a házba, elújságolja a szegény embernek, hogy mi történt. Másnap elmegy a szegény asszony a fonóba, ott is elmesélte, csodálkoztak, hogy lehet ez, hogy pont akkor esett le az a három alma. Kilenc hónap múlva gyönyörű gyermekei születtek a szegény asszonynak: egyik vörös, másik szőke, harmadik barna.

Mikor már felnőttek és megöregedtek, meghaltak. Itt a vége, fuss el véle.

A beszélő növények országában jártam

Én sosemvoltországi törpe manócska vagyok. Málnabogár a nevem, mert szeretem a málnát és a bogarat egyaránt. A szüleim is törpék, törpe mama és törpe apa, és mindig kását adnak.

Elindultam egyszer vándorolni, mert nem akartam örökre kását enni. Ahogy mentem, mendegéltem, találtam egy almát. Bele akartam harapni, de elkezdett az alma könyörögni, hogy hagyjam meg az életét. Meg is hagytam az életét, és mentem tovább. Elálmosodtam, és lefeküdtem aludni egy tó partjára. Amint ott aludtam, valami felemelt, és soha többé nem láttam a napot, mert attól a perctől a gyökerek országába tartoztam.

A gyökerek nagyon sokat beszéltek hozzám. Az a két év, amit ott töltöttem, nagyon jó volt. Máskor is elmegyek szerencsét próbálni.


Hamupipőke és a kis földönkívüli

Amikor Hamupipőke elhagyta az üvegcipőjét, egy kis földönkívüli talált rá az erdő közepén. Nagyon megörült neki és hazavitte.

Hamupipőke szőrén-szálán (:)) kereste másnap az eltűnt cipőt, de nem találta. Egyszer csak találkozott a kis földönkívülivel. Megkérdezte tőle:
- Nem láttál egy szép üvegcipőt?
Azt mondta a kis földönkívüli:
- De láttam, ott van a kuckómban.
Erre megörült Hamupipőke, odarohant és fölvette a lábára. A kis földönkívüli is örült, hogy örömet szerzett Hamupipőkének.

Megköszönte Hamupipőke a kis földönkívülinek, hogy megtalálta és gondját viselte a cipőnek. Még máig is élnek, ha meg nem haltak.


A bátor kis kövikígyó

Volt egyszer egy kis kövikígyó, ez a kövikígyó nagyon bátor volt.

Elindult egyszer vándorútra a kis kövikígyó. Találkozott egy medvével. Mondja a medvének a kis kígyó:
- Hát te hova mégy medvekoma?
Azt mondja a medve:
- Ne beszélj úgy velem, mintha a komád volnék!
- Tudod-e, hogy én nagyon bátor vagyok? - kérdezte a kis kövikígyó.
- Most már tudom - mondta a medve.
A beszélgetésből veszekedés lett, mert mind a kettő azt mondta, hogy ő az okosabb, persze egyiküknek sem volt igaza.

Itt a vége, fuss el véle, Szent Péter elébe.

Ezek a gyermek történetei az utóbbi hetekből: vagy a mese kezdete, vagy a cím volt adott. Kezdi megszokni, hogy bekezdésekre tagoljon - a párbeszéd jelölése nehezebben megy, olykor rendetlenül használja az ékezeteket, nem figyel a helyesírásra. Egy mesét kijavítva újra leírt: ha van türelme, nagyon szép. Ha vannak is benne bakugrások, a fantáziájával, a nyelvi fordulatok használatával elégedett vagyok.

Berlin(i fal)

Nem jártam Berlinben, nem láttam a falat, s most, 20 évvel a lebontása után jutott el a tudatomig, hogy ez nem egyszerűen kettészelte a várost, nem csak Kelet-Berlin felé emelkedett: Nyugat-Berlin körbe volt kerítve, hisz tőle a másik három égtáj irányába is NDK-területek feküdtek. Evidens, de rám most a megvilágosodás erejével hatott a Népszabadság-grafika . Először csak az volt gyanús a szövegben, hogy 160 km hosszú, aztán az, hogy vidéken a (3,75 m magas) betonfalat (3 méteres, sűrű szövésű) drótkerítés helyettesítette. Csak másodjára fogtam fel a térképen körben kirajzolódó határt.

A megvalósult, majd 30 évig létező abszurditás, ami egy idő után nem (?) látszik abszurditásnak, amit adottnak tekintenek, amihez alkalmazkodnak... S nem kellene 3. személyt használnom.

Kertész Imre K. dossziéját olvasom - nem először, lassan. "A 1989-es fordulat nem a Kádár-rendszerből következett, hanem "kívülről" érkezett, valahonnan messziről, ahol az igazi történelem zajlik. Megint alkalmazkodni kellett az új helyzethez, mint annyiszor, s ez sürgősebb volt annál, semhogy visszatekintsünk, honnan is érkeztünk. Azt hitték, a Kádár-rendszer sarát le lehet vakarni a cipőjükről. Nem lehet, és a kurta emlékezetből mindenféle frusztrációk származnak. A nacionalizmusban tükröződő félelem és öngyűlölet csak az egyik; az iránytalanság vagy a Kádár-rendszer iránti nosztalgia a másik."

' S kicsapták a nemzetből, mint visszaeső bajkeverőt.'

Tanulás

Azt mondta, hogy benne nem bízik meg.
Összerándult a gyomra, valami gomolygott, valami tiltakozásféle, de nem mert szólni, nem is tudta volna szavakba önteni.
Észrevette, hogy rombolt?

A gyermek hétfőn úszóversenyen volt. Maga jelentkezett - ez nem jellemző, nincs benne nagy szereplési vágy és versenyláz. Hatévesen megtanult ugyan úszni, de nem jár edzésre, nem hiszem, hogy gyors lenne. Váltóban harmadikok lettek. Ő az eredménynek örült, én a bátorságnak.

Két hónap alatt megtanulta az összes cirill betűt, írni biztosabban tudja, mint a nyomtatott szavakat kiolvasni. A я és a ю nehéz ügy, diktálás után gyakran írja így: яa - zavarja, hogy két hang, de egy betű. Ma úgy aludt el, hogy mondókákat ismételgetett:

Шапка да шуба,
вот и вecь Мишутка.

Щи да кашa,
пищa нaшa.

Kertész-interjú

"Ich bin ein Produkt der europäischen Kultur, ein Décadent, wenn Sie so wollen, ein Entwurzelter, stempeln Sie mich nicht zum Ungarn. Es reicht, dass Ihre Landsleute mich zum Juden gemacht haben. Rassische, nationale Zugehörigkeiten gelten nicht für mich. Und um auf Ihre reiche ungarische Literaturlandschaft zu kommen, ich werde Ihnen etwas verraten: Während all der sozialistischen Jahre habe ich kein einziges der staatlich genehmigten ungarischen Bücher gelesen. Mein Geschmack hat das einfach nicht gefressen. Immer, wenn ich es versucht habe, kippte mein Magen um." (Die Welt)

"Én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az Ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes. És hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék Önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen államilag engedélyezett könyvet se olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom." (Népszabadság)

Sértődött - bizonyára, oka is van rá. Több mindenben azonban igaza van - sajnos. Lekezelő vagy igazságtalan is - igen, azt gondolom. De végső soron: a mű számít. Nem az interjúi jelölik ki a helyét. Az, hogy nem olvasott ezek szerint Pilinszkyt, Nagy Lászlót, Örkényt, Mészölyt... - megdöbbent. Nálunk mind itt vannak a polcokon. Kertész jóval később került oda. De erről nem az említettek tehetnek. Mert az ő esetükben is a mű számít (ráadásul még tisztességesek is).

(Az idézett fordításrészlet 4. mondata nem egészen ezt jelenti szerintem.)

Update 11.11.
Elolvastam a "Die Welt"-ben az interjúhoz fűzött kommenteket - tanulságos. Amit ezek alapján következtetésként leszűrtem a magam számára :
- a helyzet Berlinben (Németországban) sem olyan rózsás, mint az interjúból kiolvasható, Kertész idealizál;
- megszólal ott néhány magyar is - a Kertész által felrótt hibáinkhoz én hozzásorolom a gőgöt is;
- igazat adok annak, aki azt mondja nekünk, magyaroknak, hogy "Kertész scheint recht zu haben, bei Euch ist noch einiges aufzuarbeiten...wir schreiben das Jahr 2009!".

Szerinted?

A következő részlet Oravecz Imre Ondrok gödre c. regényéből való. Árvai István (sokgyermekes, törekvő, módosabb parasztcsalád sarja) feleségével és két kicsi gyerekével Amerikába indul. A századfordulón vagyunk.

„- Ez a törvény, a mi törvényünk. Az ember maradjon ott, ahol született, nevelkedett, ahol felnőtt, ahová a Jóisten tette. Ahol otthon van, ahol ismerik, és ő is ismer mindenkit, mindent. Földet, időjárást, határt, hegyet, völgyet, erdőt, utat, vizet, madarat, bogarat, növényt, még a leghaszontalanabb útszéli gazt is. Ne menjen máshová, ne izgágáskodjon, ne kódorogjon, csámborogjon. Maradjon a seggén, üljön meg, keresse, találja meg a boldogulását ott, ahol az apja, nagyapja, annak a nagyapja, meg a többiek. Csinálja azt, amit az ősei, ami bevált. Ne fogjon másba, ne akarjon mást, aztán főként nem máshol, pláne nem külföldön. Ha rajtam múlt volna, soha ki nem mozdultam volna Szajláról, még a szomszéd faluba se mentem volna át soha. Minek? Felesleges. Mi keresni valóm van ott nekem? Semmi. Kijeim azok nekem? Senkijeim. De ezt az ember fiatalon nem tudja, aztán elkívánkozik innen, meg mászkál. Én is csak őszülő fejjel értettem meg, pedig itt minden megvan, csak meg kell érte dolgozni.
- Szerintem nincs meg minden Szajlán - védekezett kissé erőtlenül István. - Vagy mondjuk inkább úgy, hogy én még nem tartok ott, ahol kend.
- Azért hallgass rám, az öregebbre, a tapasztaltabbra, amíg nem késő, amíg itthon vagytok. Mert aztán késő lesz, aztán szívhatod a fogad.
- Mindenki a maga útját járja, apám.
- De nekünk egy az utunk.
- Most egy darabig nem, megint nem.”


Ti hogy gondoljátok: menni vagy maradni? Egyáltalán: gondoltatok-e már rá? Ha igen, egy időre vagy örökre? Miért?

Nosztalgiaféle

Mangalicazsírt vettünk a piacon, ezzel kenem meg a pirítóst, lilahagymát eszem hozzá vacsorára (bár gyerekkoromban fokhagymával dörzsöltük be). Hétközben emlegettem a nagyanyámféle túrós lepényt, tegnap megsütöttem - nem a kapros változatot, azt a gyermek nem szereti. Két-három hete elkészült az első adag birsalmasajt (4 kg massza még a mélyhűtőben várja, hogy ez elfogyjon). Gyerekkori ízek, nosztalgia...

Most mandula és mogyoró van benne.

Visszahozhatatlan, de belülről ismert világ felidézésének kedvéért egész délután az Ondrok gödrét olvastam, itt-ott felütve, továbblapozva - nem régi, nagy élmény a könyv, különösen ajánlom M.R.-nak, ha véletlenül idetévedne. Most pedig, miközben írok, Szvorák Katalint hallgatom.

S eszembe jut a népi-urbánus ellentét, a máig ható. Hogy hol vagyok én... Hogy mennyivel összetettebb a világ, mint az árokpart két oldaláról láttatják.

"Hervad már ligetünk..."

Október 27-én.

November 1-jén.

November 7-én.

(Fotó: Rafael Balázs)

Ceterum censeo...

Tavaly valamiért az Istvánnak(?) nem volt fontos, hogy beiskolázási tájékoztatóját megjelentesse a 24 Óra továbbtanulást segítő mellékletében. Az idén megtette. Két osztály indul a hat évfolyamos képzési formában, az egyikben "kiemelt szinten fogjuk oktatni a matematika és fizika tárgyakat - az elit iskolai program keretében", "a másik osztályban valamennyi tárgyat általános tanterv szerint oktatunk majd".

De hogy kik, azt még a majdani érintettek sem tudják, hisz az iskola jogutód nélkül megszűnik - mint azt egy önkormányzati képviselő szíves pontosításából tudhatja a nyilvánosság: "Nem az István és a Bottyán összevonása, tantestület és diákság ömlesztése az út. Uj alapítású Szt.Imre gimnázium fog indulnni 2010 szeptemberében. Alkalmas pedagógusokkal, elit követelményekkel, a régi Bencés Gimnázium épületében , amelyet már a Város építtetettt át, ujítatott fel. Saját városi pénzt jelentős mértékben áldozott erre."

Higgyük el, hogy elit iskola lesz, akkor is, ha még határozat a két intézmény megszüntetéséről s helyettük egy új létrehozásáról nincs, csak az elvi döntés született meg (van tapasztalatunk arról, hogyan érnek az elvi döntések testületi határozatokká), akkor is, ha nem egészen fedi a valóságot, hogy a bencések régi épületét a város építtette át és újíttatta fel („Befejeződött az esztergomi Bottyán János Műszaki Szakközépiskola épületének rekonstrukciója. A munkálatok finanszírozása a fenntartó Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által nyert címzett állami támogatásból és Esztergom Város Önkormányzatának 200 millió forintos (önrész) hozzájárulásából valósult meg. A közel 900 millió forint összértékű munkát – közbeszerzési eljárás során – hazánk egyik nagy múltú kőfaragó, kőszobrász vállalkozása, a több mint 60 éve működő, teljes egészében magyar tulajdonú Reneszánsz Kőfaragó Zrt. nyerte el.”) Elhihetjük, hiszen határozat lesz, épület van. Mi más kellene még?

A Bottyán egyetlen 9. osztályt indít: egyéves nyelvi előkészítés után informatika szakcsoportos oktatás lesz a profilja. "Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 2010. tanévtől az iskola neve: SZENT IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA, tehát a jelentkezés ebbe az intézménybe történik." (Az idézett mondat a hirdetésben feltűnően ki van emelve.)

Valóban: a neve ez lehet, határozatot erről lehet hozni. Az elitség a határozatok és a határozatokat hozók fölött áll. Ceterum censeo Stephanum Gymnasium esse delendum. (Érzik, akik az exodus mellett döntenek.)

A tények...

Az összlétszám több mint 20 százaléka. Araszolgatás a 25 felé.
A kommunikációra épített stratégia csődje.
Avagy: így kommunikál a másik oldal.

...

Vannak, akik azt gondolják: az emberek jobban hisznek a szavaknak, mint saját tapasztalataiknak. Stratégiát tehát a kommunikációra kell kidolgozni.

Vannak, akik szerint a konfliktusok megoldásának egyetlen, de legalábbis legjobb módja az erő.

S mindig vannak, akik megvezethetők, akik az erő előtt meghajolnak.

Fontos tényező a számosság és az idő.

Jajjj!

Naponta beleütközöm abba, olykor többször is, hogy az emberek nem ismerik a fáradság szót. Mikor a fáradtságot használják helyette, gyomortájéki szorítást érzek - ismétlődő ingerültség. Megszokhatatlan. Nem csak nekem.

(A "megrendezésre kerül" és társai nem különben.)

Szerinted?

Az előző szöveg Franz Kafka Add föl! c. parabolája volt (teljes terjedelmében).

A mostani szöveg Márai Föld, föld!... c. művéből származik. Az író végleg búcsúzik a hazájától, a búcsú során elmegy a kiadójába - amit egyik napról a másikra államosítottak -, úgy gondolja, hogy Magyarországról való távozása után a könyveit be fogják zúzni, kilép az épületből - innen idézem:

"Szórakozottan mentem, és azon törtem a fejem, mi volt a 'jól menő íróság' értelme? Mi is volt az, amit a sok könyvvel és másféle írással mondani akartam?... De minden, ami eszembe jutott, mesterkélt, nyakatekert okoskodás volt. Aztán, a Köröndön túl, átmenet nélkül - mint a kártyás, aki vesztett és váratlanul talál a mellényzsebében egy aranypénzt - ez jutott eszembe: 'Az ember: lehetőség'. Az első eszméletre fontoskodóan hangzott, mint mikor a Herr Professor felemelt mutatóujjal prelegál egy közhelyet. De olyan is volt, mintha abban a titokzatos komputerben, ami az agysejtek összessége, valaki vagy valami előhúzta volna ezt a meghatározást. Mert évtizedeken át mindenféléről írtam - a mulatságosról és a szörnyűségesről -, de közben valahogy erőlködve, mindig arról szerettem volna beszélni, hogy az ember - ez a nagyon fiatal emlős, aki az organikus evolúció során, talán valamilyen kozmikus sugárütés mutációs változata következtében, ösztönzést kapott, hogy más organikus élőlények agyvelejétől eltérő, nagyobb térfogatú agyvelőt növeljen - több is, más is, mint amit vagy akit éppen mutat. Arról akartam írni, hogy van valami az emberben, amit a természetéből következő iszonyatosságok és esetlegességek sem tudnak megmásítani: nem 'jobb', mint amilyen, de mindig, minden szörnyűségen túl 'más': lehetőség... Az egzisztencialisták azt hiszik, az ember nem az, akinek születik, hanem az, aki lesz belőle. Homályosan és megszövegezetlenül, de azt hittem, az ember nem az, akinek születik, nem is az, aki aztán lesz belőle, hanem mindig, mindenen túl permanens lehetőség. Nem mondhatom, hogy mindezt szó szerint így gondoltam el, délelőtt, amikor eljöttem a kiadómtól, ahol éppen rohadni kezdett 'életművem', és mentem a napsütötte pesti utcán. De emlékezem, hogy szórakozottan, füstölögve morogtam magam elé ilyesmit."


Ti hogy értelmezitek Márai definícióját? És szerintetek: mi az ember?

Halottak napja előestéjén

Megjártuk a temetőket, itthon is gyertyát égetünk azok emlékére, akiknek a sírjához most nem jutottunk el. Verseket olvasok - sikerült megteremteni hozzá a belső csendet -, többek között Lászlóffy Aladárt, aki az idén távozott a létből a nemlétbe vagy a máslétbe...

"Nem lenni? - De lenni. Csak másnak:

A gyökértől az ághegyig, időrendbe préselve egymást

Ezerek, más levélzetek várnak.


Borzasztó a fáknak?

Ugyanúgy levélt-hullatni kötelessége

A fákat viselő világnak."

(Lászlóffy Aladár: Sermo super sepulchrum)