2009. augusztus 29., szombat

"Bűneim"

Így aposztrofáltam a meghallgatásomom a munkáltatóm által felrótt vétségeket. A vizsgálóbiztos az idézőjelet nem hallotta, de azt mondta: 'azok majd Isten előtt'... Betűhív átírásban másolom ide.

"2009. június 11. napján, csütörtökön az előre összeállított ügyeleti rendnek megfelelően nem teljesítette ügyeleti feladatait az összekötő szárny folyosóján. A 6. órában megtartott diákparlament idején a diákokat annak ellenére, hogy tanítási idő volt, nem küldte be tanórára.

(Emlékeztetőül: a diakparlament 13-án volt, én aznap nem voltam iskolában.)

2009. június 11. napján, csütörtökön a 6. óráját nem tartotta meg és a hiányzókat nem írta be az osztálynaplóba.

2009. június 11. napján, csütörtökön az igazgató kifejezett utasítása ellenére sem tartotta meg a 6. óráját. A hiányzó diákok nevét az osztálynaplóba nem írta be.

Az iskolában az igazgató, illetve a tanári kar között már korábban kialakult feszült helyzetet fokozva, az igazgatói utasítás ellenére nyilatkozott az iskolában folyó eseményekről a rádiónak, illetve a Népszabadságnak, mindezzel veszélyeztetve az iskola jó hírnevét. (A nyilatkozattételtől való tartózkodásra felhívó igazgatói utasítás átvételét megtagadta.)

(Emlékeztetőül: mindez a polgármester e nyilatkozata után történt.)

Adat merült fel arra, hogy az igazgató tevékenységével, munkájával kapcsolatos negatív véleménynyilvánításokat téve veszélyeztette az iskola zavartalan mindennapi működését, az igazgató és a tanári kar közötti kollegiális együttműködést. Több alkalommal is nyilvánosan, a tanulók jelenlétében megkérdőjelezte az igazgató kinevezésének jogszerűségét, valamint kérdőre vonta az igazgatót az igazgató mérlegelési jogkörébe tartozó kérdésekben és bírálta döntéseit, nyilatkozatait."

A vizsgálóbiztos a vizsgálatot aug. 8-án lezárta, büntetésként elbocsátást javasolt – mindezt aug. 14-én megküldte a munkáltatónak, vagyis az igazgatónak. (Ezt az anyagot tehát az igazgató két hete ismeri!) A vizsgálóbiztosok által javasolt 8 elbocsátásból a fegyelmi tanács 7-et megszavazott. Az elbocsátás azonnali hatályú. Munkaügyi bírósághoz fordulunk – a jogerős döntés nem holnap fog megszületni. Így, kedves érintettek, a naiv reménykedés nem más, mint önbecsapás.

29 megjegyzés:

  1. Tehát az iskolában nem az igazgató ellen kell lázítani a diákokat, hanem a vezető utasításai szerint elvégezni a rád bízott feladatot.

    VálaszTörlés
  2. Melinda! Ha BÁRMIBEN tudunk segíteni, szívesen tesszük.
    Remélem, az egész ítélőszék megbűnhődik erkölcsileg, lelkileg, anyagilag.
    Érdy Ági

    VálaszTörlés
  3. A tanárok elvégezték a rájuk bízott feladatot: a tanulókat tisztességesen, legjobb tudásuk szerint felkészítették az érettségire és az életre...

    VálaszTörlés
  4. Kedves Melinda,
    Nagyon együttérzek a tanárokkal, és remélem,
    hogy ez a "kiskirály" és az udvari bohócai
    nemsokára kikopnak a testületből és megkapják
    azt ami nekik jár. A fák nem nőnek az égig!
    Ennyi rosszindulatu embert - akik csak a zsebüket tömik- régen láttam egy csoportban.
    A vádakra cáfolat az a sok diák akik az önök
    jóvoltából megállják a helyüket...

    VálaszTörlés
  5. Soha a fiamnak ilyen tanára, osztályfőnöke nem volt.Még az osztályfőnöki figyelmeztetőnek is más értéke van számomra.
    Mi lesz most így veletek és a gyerekeinkkel?

    VálaszTörlés
  6. Kedves Tanárnő,
    Volt Istvánosként csak annyit tudok modani, hogy gyászolom az iskolánkat, mert lefejezték. Azt a tanári gárdát küldték el (vagy kényszerítették felmondásra) akik miatt érdemes volt odajárni...
    Üdvözlettel, FN

    VálaszTörlés
  7. Kedves Melinda!
    Talán nem véletlen(biztos, hogy nem), hogy épp a napokban a következő sorokat olvastam Hamvas Bélától:
    "Ahogy az evangélium tanítja, a rossznak nem szabad ellenállni. A rossz ellen való harc káros, mert az a rosszat védekezésre kényszeríti, s ezzel helyzetét megerősíti. Ez az öreg Tolsztoj tudása. Ez Gandhi tudása. Nem ellenállni.
    A károsnak megfelelő, de világos és tiszta erőt sugárzóvá tenni, és akkor a káros eltűnik (szatjagraha)."
    Elgondolkodtató mindannyiunk számára!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm, amire a gyerekeket tanítottad, a gyerekemtől próbálom én is ellesni nevelésed titkát, az pedig a józan szeretet, erkölcs, felkészültség! A java diáknak szívében vagy! Az ördög cselvetéseinek pedig ellene mondunk!

    VálaszTörlés
  9. Névtelennek 21:25
    Tolsztoj életem legfontosabb formálóinak egyike. De nem azt tanítja, hogy ne állj ellen: a világban létező gonosz csak akkor tud érvényesülni, ha az ember 'engedélyezi' - tehát állj ellen neki. T. az erőszakot veti el: "Не прoтивляй злу насилием" - fontos a насилием (=erőszakkal). Ebben a Hamvas-idézetben az 'ellenállás' és a 'harc' szinonimaként szerepel, pedig nem egészen az.
    No de hol vagyok én T. vagy HB tudásától...

    VálaszTörlés
  10. Egyet értek, de szerintem HB is erre gondolt, legalább is, ha az idézet utolsó mondatát is mellé teszem. Ez a sugárzó, "világos és tiszta erő" te vagy kedves ZM, az én olvasatomban.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Melinda, emberileg sajnálom ami veled és társaiddal történ, de gondolkozzál el azon hogy mindez elkerülhető lett volna, ha nem feltétlenül ellenséget láttok a kinevezett igazgatóban, és a fenntartó városvezetésben és ha az igazgatóhelyettes körüli vita a tanári szobán belül marad. Az események tragikusan végzödte. Te is anya vagy, hogyan tekintenél gyermeked tanáraira, ha az esetleg a szidalmazásuk következtében lesz öngyilkos. Úgy tudom rendőrségi feljelentés is történt az ügyben. Az mindenképpen igaz amit a vizsgálóbizottság leírt, hogyha a tanórákat megtartjátok akkor a V.Balázs halála sem következik be.Tetteinkkel ha nem tudunk szembenézni, akkor az élet szembesít.

    VálaszTörlés
  12. Kedves névtelen. Ne a hídlapból informálódj.
    (Ha nincs diákaparlament, amit Kurnász engedélyezett, akkor nincs öngyilkosság? Ha nincs Kurnász, nincs öngyilkosság? Ha nem szavazzák meg, nincs öngyilkosság? Ha nincs Meggyes, aki megszavaztatja, nincs öngyilkosság? Ha Meggyes édesanyja nem "egérkedik", nincs öngyilkosság? Ha...?)

    VálaszTörlés
  13. Névtelen 13:46
    Túlbecsülsz.

    Névtelen 15:09
    Ha hinni akarod/tudod, amit írsz - hidd. Nem akarlak semmiről meggyőzni. Én ezt a te hitedet azonban együgyűségnek vagy önbecsapásnak tartom.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Névtelen, Ha ítélsz vagy bírálsz, azt névvel tedd! Üdvözlettel, FN

    VálaszTörlés
  15. Nem hinném, hogy nagyon túlbecsüllek,azért eléggé ismerjük egymást. Fordítva is nézhetjük, lehet, hogy alábecsülöd magad. DE nem akarlak győzködni, csak én másképp látom. Ilyen korrektül, tisztán végigcsinálni - anélkül, hogy a tanítványaidat terhelted volna - le a kalappal!

    VálaszTörlés
  16. Névtelen 15:09
    "hogyha a tanórákat megtartjátok akkor a V.Balázs halála sem következik be."

    Én meg ezt tartom együgyűségnek és önbecsapásnak. Egy öngyilkosságot ezzel nem lehet megakadályozni.

    Ezenkívül "ZM: Emlékeztetőül: a diákparlament 13-án volt, én aznap nem voltam iskolában", ezután történt az öngyilkosság. Hogyan tartotta volna meg ZM az órát ha nincs is az iskolában ? Névtelen 15:09, csak az önkormányzati brossúra szöveget nyomja. Ja még akkor sem történt volna öngyilkosság ha nem jön arra vonat.

    VálaszTörlés
  17. Amikor valamilyen sikert értem el, Tanárnő őszinte örömmel, csillogással a szemében gratulált nekem. Amikor csalódnom kellett egy talán semmit sem érő álomban, Tanárnő az elsők közt írt, s hallottam is mély, együttérző hangját: "Fel a fejjel!"
    Mára annyira elfajult minden, hogy nem is tudok mit mondani, az pedig talán furcsán venné ki magát, ha én mondanám azt a bűvös mondatot, mert a Tanárnőt kitartásra sosem kellett buzdítani.
    Csak annyit mondok, jó lenne, ha még sokak hallanák, hogy Izé meghalt, hogy megáll az esze és ácsorog, de ami a legfontosabb: legyen újra egy olyan iskola, ahol nem kell félni, mert élni hagyják, nem kell figyelni az ellenséget, mert nincs is ellensége, főleg nem a fenntartója, nem kell mást csinálni: 'csak' tanítani.

    Szeretettel: G. Balázs

    VálaszTörlés
  18. Kolumbán György mint társadalomismeret tanár!
    Ez aztán a szinvonal! Sajnálom a gyerekeket!

    VálaszTörlés
  19. Az eszem megáll, pedig az időnek kellett volna! Nagyon, nagyon sajnálom az egészet! Szívem szakad meg a régi sulimért, és őszintén elszomorít, amit a kedvenc tanáraimmal tesznek.

    VálaszTörlés
  20. Nagyon-nagyon sajnálom... Bízom benne, hogy minden rendbe fog jönni. Muszáj, hogy minden rendbe jöjjön, különben... nem tudom...

    Kívánok kitartást és erőt az elkövetkező hetekhez, hónapokhoz!

    VálaszTörlés
  21. Középiskolai éveim legmeghatározóbb tanárait vesztette el az iskola. Olyan tanárokat, akiktől emberileg is, tanulmányilag is kifejezhetetlenül sokat kaptam. Igaz, jó embereket. Büszke vagyok arra, hogy Zara Melinda és társai tanítottak, neveltek, formáltak. Bízom benne, hogy még sok-sok fiatal mondhatja el ezt majd magáról - egy olyan István Gimnáziumban, ahol nincsenek besúgók, nincsenek bábok. Egy olyan Esztergomban, ahol nem a bosszú és a hatalom dominál, hanem a város, az emberek jóléte, a fejlődés, a valódi gyarapodás.

    VálaszTörlés
  22. Kedves Melinda! Köszönjük, hogy gyermekünkkel megszerettetted a magyar irodalmat és az olvasást. Köszönjük,hogy nagyon jó osztályfőnöke voltál, nagyon sajnáljukk ezt az egészet. A végsőkig kitartottunk az iskola és a tanárok mellett, de most komolyan gondolkodtat az iskolaváltás gondolata. Nem ehhez a légkörhöz voltunk szokva. Kitartás a munkaügyi perhez, további sok sikert!

    VálaszTörlés
  23. A kormány gazdasági és erkölcsi válságot okozott. Kiderült, hogy a demokrácia nem véd meg a diktatúrától. Meggyes Tamásnak el kell tűnnie, ahogyan a kormányak is. Hol vagytok honpolgárok, Esztergom gyermekei, mikor egy diktátor túszul ejtette szép városunkat?

    VálaszTörlés
  24. Egyébként kedves névtelen, nem tünt fel, hogy nincs a fiú halála a vádpontokon belül? Vagy tán teljesen analfabéta vagy? Nem ZM, hanem erősné vörös(?) viktória tette fel az i-re a pontot.

    VálaszTörlés
  25. A diktátor mindegy, hogy jobb, vagy baloldalról jön, lásd Hitler vagy Sztálin, mindenképpen rombol, pusztít életet, értéket, egzisztenciát.Ezt kellene Orbánéknak észrevenni!!!

    VálaszTörlés
  26. Így két év távlatából mindenki, aki támadta a tanárokat, remélem észreveszi, hogy a diktatúra már nem divat. Akkor sem, ha mindenféle tanulatlan bunkók azt szeretnék.

    VálaszTörlés