2011. november 23., szerda

Hát itt tartunk kedves felebarátaim. Meg itt és itt: ha nincs egyezség, mindenki egyformán megegyezésre képtelennek, brigantinak látszik.

"Az Arany János Iskola igazgatója, Baranya István az MTI-nek elmondta, a hozzájuk járó 200 gyerekből 126 diák térítés nélkül, vagy kedvezményesen étkezik. Ők vagy hideg élelmet hoztak, vagy a meghosszabbított nyitva tartású büfében vásárolhattak" – bájos egy nyilatkozat. A helyzet ismeretében a meghosszabbított nyitva tartású büfé sokat segíthetett a 126 gyereknek.

2011. november 12., szombat

Elültettünk egy Ginkgo bilobát, végiggereblyéztem a kertet, kisimogattam egy tuja száraz, belső leveleit,


a gyermek közben fázott és rajzolt.

Alkonyodott, mire hazaértünk. A fakó kék ég fehéres sárga, narancs, bíbor, lila sávokon keresztül ért össze a hegyek kékes szürkéjével. (Fényképezni lehetetlen, festve giccses.) Itt-ott kesernyés füst szállt. Fél ötkor a konyhaablakban már a kigyulladó lámpák hátterében rajzolódott ki a Bazilika sziluettje.

2011. november 10., csütörtök

Az első valóban novemberi nap: szitáló ködben indulunk reggel a buszhoz. A gyermek még engedi , hogy fogjam a kezét. Dorogig együtt utazunk: csevegjünk – mondja. A megállóban a barátnője várja, összeölelkeznek, integetnek, aztán már nem én vagyok a fontos.

Üde hit és magabiztosság, derű. Papírhalmok és kásahegyek.

Mint a rossz házasság... Megint elsóztad a levest – robban a veszekedés. De nem a levesről van szó.

Az emberi pitiánerség és az emberi nagyvonalúság – ecce homo.

2011. november 6., vasárnap

Csak 2 órát töltöttünk a kertben: gereblyéztünk, avart égettünk, elszáradt növényeket raktunk a komposztba. Sarjad a fű!!!

Héthetes hőelvonás után hazahoztuk a pincéből a karácsonyi kaktuszt. Amint látszik, tele van bimbóval (meg a nyári nap nyomaival.)


Ez a kép vakuval készült: a valóságban a mini virágú árvácska mélyebb kék, szinte lila. Nyár végén magától kelt (a kert több pontján is), most virágzik – mellette a lilaakác már elszáradt.

2011. november 5., szombat

Csak ma jutottunk haza gyertyát égetni. A temetőben ráköszönök egy nálam 2-3 évvel idősebb nőre, akit évtizedek óta nem láttam, a neve is eszembe jut, de nekem be kell mutatkoznom. Apu sírjánál a tuja óriási, a faluból is látszik.


Megnézzük a nagyszüleim és sosem látott dédszüleim sírját, aztán szokás szerint körbejárjuk a templomot... Sosem értem, hogy lehetnek akár százéves (sőt: több száz éves) templomok falusi plébánosok és még oly jó szándékú híveik ízlésének kiszolgáltatva.


Egyébként Párkánytól Rárósig a szlovák oldalon mentünk haza: látni akartuk az elkészült hidat. Anyuval megbeszéltük, hogy lesétál a réten át a 3 éve átadott bussai gyaloghídhoz, ott felvesszük őt, elmegyünk a múlyadi templomhoz, amely a konyhaablakunkból látszik, de ő még közelebbről sosem látta. Hát megnéztük.

A templomot (a Wikipédián a fotó meg van fordítva) Medgyaszay István tervei alapján 1910-ben építették. Amikor 2003-04 táján először ott jártunk, látszott, hogy megérett a felújításra, s gondoltuk, talán a 100 éves évforduló idején sor kerül rá. Aztán vagy két éve feltűnt, hogy az eredeti (vagy annak gondolt, mindenesetre gyerekkoromtól így emlékszem rá) világoskék falak vajszínre változtak. Kéken jobban tetszett.


Ez Magyarország első vasbeton temploma: nyolcszög alakú, a kupolán az élek találkozásában 8 angyal,


a bejárat fölött freskó, s gyönyörű a lábazat, a torony, a lépcső melletti kapaszkodó...


Közelről azonban látszik, hogy a felújítást nem a műemlékvédelem felügyelte. A freskó sérült,


ez a "stílusos" lámpa ékeskedik a bejárat fölött... De azon már csak sírni lehet, hogy


a hátsó front így néz ki.


A híd (a helyén az állt, amelyiken Madách járt Szakalba) széles, masszív, hivatalosan átadták, de a forgalom előtt még nem nyitották meg (ezt nem értem) – mi átmentünk rajta, különben Ipolytarnócig kellett volna elautózni.



Otthon összegereblyéztük az avart (gyerekkorom fái nagyon elöregedtek, csak a hárs bírja még viszonylag épen), a gyermek tologatta a lassan 50 éves játékbabakocsit, aztán búcsút vettünk anyutól, s hazai lekvárokkal felpakolva elindultunk visszafelé: Balassagyarmatnál mentünk át a túloldalra. Nagyon hamar sötétedik...

2011. november 4., péntek

A hosszú hétvégén Don Giovanni a Müpában régi, kedves kolléganőkkel, vasárnaptól keddig Győr és Pannonhalma a családdal (majd talán írok is róla, de legalább fotókat teszek fel), aztán szerdától reggeltől estig munka. Most ólmos fáradtság.