"Ez Magyarország, itt minden volt állambiztonsági embert tisztára lehet mosni, pontosabban át lehet kenni az egész mocskot a leleplezőre" – olvasom itt egy kommentben.
Aztán van ez a hír. Amire itt a reakció.
Vajon miért az a kényszerképzetem, hogy valami rendszerszerűen működik?
2010. július 31., szombat
2010. július 30., péntek
Cuius regio, eius religio?
Heti 10 testnevelésóra elrendelése a esztergomi általános és középiskolákban akkor is abszurdum, ha a gyerekeknek – mint a szüleiknek – 40 órás munkahetük lenne, ha egész napos iskoláról lenne szó. (Általános iskolában, kötelezően a napi egyet támogatnám.)
Ehhez a napi egyhez sem lenne elég azonban megkérdezni a testnevelő-tanárokat, az egyesületek vezetőit, egyhangúlag megszavazni az illetékes bizottságban, biztosítani a 24 új testnevelő bérét… Építkezni kellene: tornatermeket, sportpályákat, uszodát, sportcsarnokot… építeni, a különböző sportágak szükséglete szerint sok mindent; vásárolni kellene sok-sok új sporteszközt. S ezt kellene először, hiszen a mindennapos testneveléshez ezek a feltételek. Az elképzelés, az akarat, a határozat szükséges, de nem elégséges feltétel.
A mértékkel és a sorrenddel van baj.
A József Attilában pl. van 16 osztály, mindegyiknek lesz órarendileg 6 testnevelése – ez 96 óra. Az alsósok 2 órában úszni járnak az élményfürdőbe (ahol benn nincs úszómedence, a hatékonyságról is tudnék mesélni), vonjunk ki a 96-ból 8-szor 2 órát – marad 80. Az iskola tornatermét két részre lehet osztani, így 2-szer 40 órát kell megtartani délelőtt. Öt napra elosztva 8 órát kapunk: vagyis mindennap 1. órától a 8. órával bezáróan lesznek testnevelésórák (a 8. óra még délelőtt?). S ehhez jön még délután a 2-szer 2 óra a választott két sportágban. (Jó időben esetleg az udvaron is lehet valamit csinálni – csak olyan órarendet nemigen érdemes előállítani, hogy 3 osztály testnevelésórája fut párhuzamosan, mert mi lesz azzal a csoporttal, amelyik az udvaron lenne, ha esik, ha havazik …?)
A parlament a sokkal kisebb horderejű elképzelést meggondolta, a város kitart mellette.
„A polgármester jelezte, már gyermekkortól szeretnék megalapozni Esztergomban az oktatási rendszerben részt vevő fiatalok nevelését. Éppen ezért támogatják a határon túli osztálykirándulásokat, és a helytörténet-tankönyv után előkészítik a vármegye történetét bemutató könyvet is.
- Be kívánjuk vezetni a nemzetrajz oktatását, célunk a nemzetét, a jövőjét szolgáló fiatal, aki egészséges, aki ismeri szűkebb pátriája közösségét, és szülőföldjét – közölte Esztergom polgármestere.”
Helyes. De az ördög mindig a részletekben rejlik. Mérték. A nemzetrajzot pl. minden évfolyamon tanítani fogják a tervek szerint (ez van a jún. 24-ei előterjesztésben). Isten tudja, jobban szeretném, ha egy város képviselő-testületénél kompetensebb valakiken múlna, hogy a gyerekem mit tanul az iskolában.
Ehhez a napi egyhez sem lenne elég azonban megkérdezni a testnevelő-tanárokat, az egyesületek vezetőit, egyhangúlag megszavazni az illetékes bizottságban, biztosítani a 24 új testnevelő bérét… Építkezni kellene: tornatermeket, sportpályákat, uszodát, sportcsarnokot… építeni, a különböző sportágak szükséglete szerint sok mindent; vásárolni kellene sok-sok új sporteszközt. S ezt kellene először, hiszen a mindennapos testneveléshez ezek a feltételek. Az elképzelés, az akarat, a határozat szükséges, de nem elégséges feltétel.
A mértékkel és a sorrenddel van baj.
A József Attilában pl. van 16 osztály, mindegyiknek lesz órarendileg 6 testnevelése – ez 96 óra. Az alsósok 2 órában úszni járnak az élményfürdőbe (ahol benn nincs úszómedence, a hatékonyságról is tudnék mesélni), vonjunk ki a 96-ból 8-szor 2 órát – marad 80. Az iskola tornatermét két részre lehet osztani, így 2-szer 40 órát kell megtartani délelőtt. Öt napra elosztva 8 órát kapunk: vagyis mindennap 1. órától a 8. órával bezáróan lesznek testnevelésórák (a 8. óra még délelőtt?). S ehhez jön még délután a 2-szer 2 óra a választott két sportágban. (Jó időben esetleg az udvaron is lehet valamit csinálni – csak olyan órarendet nemigen érdemes előállítani, hogy 3 osztály testnevelésórája fut párhuzamosan, mert mi lesz azzal a csoporttal, amelyik az udvaron lenne, ha esik, ha havazik …?)
A parlament a sokkal kisebb horderejű elképzelést meggondolta, a város kitart mellette.
„A polgármester jelezte, már gyermekkortól szeretnék megalapozni Esztergomban az oktatási rendszerben részt vevő fiatalok nevelését. Éppen ezért támogatják a határon túli osztálykirándulásokat, és a helytörténet-tankönyv után előkészítik a vármegye történetét bemutató könyvet is.
- Be kívánjuk vezetni a nemzetrajz oktatását, célunk a nemzetét, a jövőjét szolgáló fiatal, aki egészséges, aki ismeri szűkebb pátriája közösségét, és szülőföldjét – közölte Esztergom polgármestere.”
Helyes. De az ördög mindig a részletekben rejlik. Mérték. A nemzetrajzot pl. minden évfolyamon tanítani fogják a tervek szerint (ez van a jún. 24-ei előterjesztésben). Isten tudja, jobban szeretném, ha egy város képviselő-testületénél kompetensebb valakiken múlna, hogy a gyerekem mit tanul az iskolában.
2010. július 29., csütörtök
"Elit", elit
Négy (vagy öt?) régi istvános tanár marad az "elit" Szent Imrében. Itt hét kérdőjel volt: megkapta felmondó levelét B.B., E.V.V.-ről nem tudok, felmondó levelet (is) kapott az oktatástechnikus K.L. is, aki 14 évesen már istvános volt, aki nélkül nemzedékek számára elképzelhetetlen az iskola. Ők négyen és mi szanaszét tudjuk: ami történt, a kívülálló számára hihetetlen, kiszínezett, eltúlzott, túldrámázott történet benyomását kelti, a 'nem lehet igaz' kategóriájába tartozik. De!
A hivatalos indoklás szerint Esztergomban azzal a céllal hoztak létre (egy szándék szerint) elit iskolát, hogy megfelelő képzettségű hallgatókkal lássa majd el a PPKE ITK esztergomi telephelyét, ahol piacképes, keresett szaktudást kínálnak. Az idén a maximálisan megszerezhető 480 pontból 200 volt a küszöb. Esztergomban az államilag finanszírozott képzésre elég volt a bejutáshoz a 212 (tavaly 222), a költségtérítéseshez a 202 pont. A magam részéről egy lyukas kétfillérest nem adnék ezeknek a hallgatóknak a képzésére. (A város igen bőkezű: épületet szándékszik felújítani a kar számára, a hallgatók tavaly laptopot kaptak ajándékba, az önkormányzat a középiskolai kollégiumot az egyetemi hallgatók rendelkezésére bocsátja, az egyetemi oktatók számára lakásvásárlásról is lehetett hallani...) Ugyanerre a szakra Budapesten 90 ponttal magasabb a bejutási határ. Az adófizetők pénzének pazarlása, hogy nem Pesten emelik meg a létszámot... De Esztergom büszke, mert van "egyeteme" (az nincs: mesterképzés nem folyik a városban).
Az István – míg létezett – képes volt bárhová felkészíteni tanulóit. Eltűnt egy jó középiskola. Létrejött egy "elit". Az onnan kikerülők a fenntartó reményei szerint helyben tanulnak tovább. De hol lesz itt elit?
Érdemes volt.
Update 07.30.
1. „Vidékre küldené a kormány a hallgatókat”
„…tévedés, hogy a hallgatók reálisan föl tudnák mérni, melyik intézmény mely szakán érdemes tanulniuk, hiszen ebben sokszor erősen befolyásolja őket az aktuális divat vagy a média.”
Aha, már világos az irány.
2. E.V.V. saját elhatározásából ment. A hírek szerint magas helyről segítettek neki állást szerezni a Balassában.
A hivatalos indoklás szerint Esztergomban azzal a céllal hoztak létre (egy szándék szerint) elit iskolát, hogy megfelelő képzettségű hallgatókkal lássa majd el a PPKE ITK esztergomi telephelyét, ahol piacképes, keresett szaktudást kínálnak. Az idén a maximálisan megszerezhető 480 pontból 200 volt a küszöb. Esztergomban az államilag finanszírozott képzésre elég volt a bejutáshoz a 212 (tavaly 222), a költségtérítéseshez a 202 pont. A magam részéről egy lyukas kétfillérest nem adnék ezeknek a hallgatóknak a képzésére. (A város igen bőkezű: épületet szándékszik felújítani a kar számára, a hallgatók tavaly laptopot kaptak ajándékba, az önkormányzat a középiskolai kollégiumot az egyetemi hallgatók rendelkezésére bocsátja, az egyetemi oktatók számára lakásvásárlásról is lehetett hallani...) Ugyanerre a szakra Budapesten 90 ponttal magasabb a bejutási határ. Az adófizetők pénzének pazarlása, hogy nem Pesten emelik meg a létszámot... De Esztergom büszke, mert van "egyeteme" (az nincs: mesterképzés nem folyik a városban).
Az István – míg létezett – képes volt bárhová felkészíteni tanulóit. Eltűnt egy jó középiskola. Létrejött egy "elit". Az onnan kikerülők a fenntartó reményei szerint helyben tanulnak tovább. De hol lesz itt elit?
Érdemes volt.
Update 07.30.
1. „Vidékre küldené a kormány a hallgatókat”
„…tévedés, hogy a hallgatók reálisan föl tudnák mérni, melyik intézmény mely szakán érdemes tanulniuk, hiszen ebben sokszor erősen befolyásolja őket az aktuális divat vagy a média.”
Aha, már világos az irány.
2. E.V.V. saját elhatározásából ment. A hírek szerint magas helyről segítettek neki állást szerezni a Balassában.
2010. július 26., hétfő
Helyzet
Tegnap valahol azt olvastam, hogy: még lehet beszélni, de már nem érdemes.
Azért vannak, akik próbálkoznak.
***
"De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok."
Azért vannak, akik próbálkoznak.
***
"De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok."
2010. július 23., péntek
"Das Ärgerlichste in dieser Welt ist, dass die Dummen todsicher und die Intelligenten voller Zweifel sind." (Bertrand Russell)
Olvasom egy német regény mottójaként. Az a baj, hogy nem csak az ostobák...
***
Azon gondolkodom, hogy lesz valakiből gazember... III. Richárd útja bizonyára keveseké. A nyilvánvalóan pszichés defektből elaljasodó egyszerű képlet. De az, aki ép lelkű volt, hogyan veszíti el morális tartását?
***
Olvasom a nyilatkozatokat, az interjúkat, és meg kell csípnem magam.
***
Azt hiszem, a gátlástalanság a legborzasztóbb emberi tulajdonság. Mert lefegyverez.
***
Olvasom a nyilatkozatokat, az interjúkat, és meg kell csípnem magam.
***
Azt hiszem, a gátlástalanság a legborzasztóbb emberi tulajdonság. Mert lefegyverez.
2010. július 22., csütörtök
Posztok a zöldből (5.)
A gyermek két hetet megszállottan végigjátszott egy fele annyi idős kisfiúval: építettek, gyurmáztak, rajzoltak, Nóra órákig húzgálta Botit egy kocsin (ő volt a villamos), rendőrszobát rendeztek be, a Dunára jártak… Reggeli után átment a szomszédba – ha sokáig aludt, Boti jött érte –, ebédelni hazajött, aztán vissza. Mi, szülők azt hittük, hogy 2-3 nap alatt megunja, de nem. Mondom neki, jó lennél óvó néninek: jó a hallásod, szépen énekelsz és rajzolsz, tudsz bánni a kicsikkel. Azt mondja erre: de hiszen az leszek.
Egyszer a Máltai játszótéren belelépett egy darázsba, azóta nem szívesen van mezítláb – itt azonban a második naptól kezdve megfeledkezik az egyszeri kellemetlen élményről. A bokorról szemezgeti a ribizlit. Napjában többször simogatja a macskát, kérdezi, hogy ismerem-e a rózsabogarat. A panelben felnövő gyerek falusiasodik. E.-éknél a bejárati ajtó fölött rozsdafarkú fészkel: az egyik délelőtt kiesik egy fióka, rá egy asztalra; az anyamadár kétségbeesetten, távolról figyel. E. visszaügyeskedi a fészekbe. Talán a repüléssel próbálkozott, már nem pelyhes, kinőttek a szárnytollai. Délután újra kiesik, látszik, hogy vége. E. megássa a sírt, a gyerekek megvárják, míg kihűl a pici kis test, eltemetik. Kérdezik, hogy átmegyünk-e a temetésre; odamegyünk a kerítéshez: beleteszik egy két ribizlibokor közé ásott gödörbe, Nóra ellapogatja a földet az ásóval, Boti figyelmezteti, hogy a másik felével kell. Kövekből keresztet raknak ki a síron, és odatűznek két mályvavirágot.
A két hét közepére esett Nóra névnapja. A telefont már megkapta a tábor előtt, most kötelességmentes napot akart és pizzázni. Bementünk a városba, a Casa Luigiba – a pizza is, a görög saláta is ízlett.
A gyermek majdnem mindennap olvas – nem szívesen, nem örömmel, csak mert tudja, hogy elvárjuk. A Francia kislány vége felé járunk (besegítek), már végig fogjuk olvasni, de nem ajánlom: masszívan szocialista realista. Mondja, hogy igyekszik megszeretni az olvasást, nem rossz, csak… Súlyos ez a csak. Ha érzi, hogy elégedetlenek vagyunk valamivel, megkérdezi: de azért szerettek? Persze, mondom, és megdöbbent a kérdés: úgy szeretünk, ahogy vagy, és azért szeretünk, mert vagy, akkor is szeretünk, ha megszidunk, te vagy nekünk a legfontosabb, de ez nem jelenti azt, hogy mindig minden tetszene, amit csinálsz. Ölbe veszem, cirógatom, „dédelgizni” hív…
E.-éknél családi találkozó van, a kertben nagy az élet. (Háromszor én is próbálkoztam valami ilyesmivel, aztán a kezdeményezés elhalt, nehéz ügy, hosszú...) A társaság egészséges irigységet ébreszt a gyermekben: mi is hívjunk vendégeket, meg is mondja, kik legyenek az elsők. Úgy lesz.
Egyszer a Máltai játszótéren belelépett egy darázsba, azóta nem szívesen van mezítláb – itt azonban a második naptól kezdve megfeledkezik az egyszeri kellemetlen élményről. A bokorról szemezgeti a ribizlit. Napjában többször simogatja a macskát, kérdezi, hogy ismerem-e a rózsabogarat. A panelben felnövő gyerek falusiasodik. E.-éknél a bejárati ajtó fölött rozsdafarkú fészkel: az egyik délelőtt kiesik egy fióka, rá egy asztalra; az anyamadár kétségbeesetten, távolról figyel. E. visszaügyeskedi a fészekbe. Talán a repüléssel próbálkozott, már nem pelyhes, kinőttek a szárnytollai. Délután újra kiesik, látszik, hogy vége. E. megássa a sírt, a gyerekek megvárják, míg kihűl a pici kis test, eltemetik. Kérdezik, hogy átmegyünk-e a temetésre; odamegyünk a kerítéshez: beleteszik egy két ribizlibokor közé ásott gödörbe, Nóra ellapogatja a földet az ásóval, Boti figyelmezteti, hogy a másik felével kell. Kövekből keresztet raknak ki a síron, és odatűznek két mályvavirágot.
A két hét közepére esett Nóra névnapja. A telefont már megkapta a tábor előtt, most kötelességmentes napot akart és pizzázni. Bementünk a városba, a Casa Luigiba – a pizza is, a görög saláta is ízlett.
A gyermek majdnem mindennap olvas – nem szívesen, nem örömmel, csak mert tudja, hogy elvárjuk. A Francia kislány vége felé járunk (besegítek), már végig fogjuk olvasni, de nem ajánlom: masszívan szocialista realista. Mondja, hogy igyekszik megszeretni az olvasást, nem rossz, csak… Súlyos ez a csak. Ha érzi, hogy elégedetlenek vagyunk valamivel, megkérdezi: de azért szerettek? Persze, mondom, és megdöbbent a kérdés: úgy szeretünk, ahogy vagy, és azért szeretünk, mert vagy, akkor is szeretünk, ha megszidunk, te vagy nekünk a legfontosabb, de ez nem jelenti azt, hogy mindig minden tetszene, amit csinálsz. Ölbe veszem, cirógatom, „dédelgizni” hív…
E.-éknél családi találkozó van, a kertben nagy az élet. (Háromszor én is próbálkoztam valami ilyesmivel, aztán a kezdeményezés elhalt, nehéz ügy, hosszú...) A társaság egészséges irigységet ébreszt a gyermekben: mi is hívjunk vendégeket, meg is mondja, kik legyenek az elsők. Úgy lesz.
2010. július 21., szerda
Posztok a zöldből (4.)
Reggel a kertben, napsütésben, csendben kávézni. Aztán könyvbe merülni, várni, míg felébred a gyermek. Idill.
"Ifjúságom legfontosabb tanulsága nem is az óvatosság az elkövetkező hajótörésekkel szemben, hanem az, hogy bármennyire vágyódom a közösség után, a szimatom, a gondolatom, a szeretetem és utálatom szabadságát nem szabad feladnom. Nem vagyok való sem közbirkának, sem vezérürünek. A szemlélődés, az elmerülés önmagam és az emberek életében, a magányos órák irkafirkái, a szavaknak betördelése formákba, amelyek kialakulnak bennem, régi könyvek lapozgatása: ez az a mesterség, amihez értek, ez a hivatásom..." – írja Fejtő Ferenc Érzelmes utazás c. regényében. Magam is így gondolom, csak némi intellektuális különbség okán erre nem ifjúkoromban jöttem rá.
Az írás egyébként egy 1937-es zágrábi (anyai családja, rokonsága közege) tartózkodás, dalmáciai utazás története. A könyvet olvasva megint felébredt bennem a vágyakozás, hogy egyszer végre lássam Dubrovnikot. (Az épített környezet, a kultúra lenyomata, bizonyos városok vonzanak - természeti látványosságok kevésbé.) Otthon előveszem a 141 perc a Befejezetlen mondatból c. Fábri-filmet. Meg legalább a Google Earthön odautazom.
"Ifjúságom legfontosabb tanulsága nem is az óvatosság az elkövetkező hajótörésekkel szemben, hanem az, hogy bármennyire vágyódom a közösség után, a szimatom, a gondolatom, a szeretetem és utálatom szabadságát nem szabad feladnom. Nem vagyok való sem közbirkának, sem vezérürünek. A szemlélődés, az elmerülés önmagam és az emberek életében, a magányos órák irkafirkái, a szavaknak betördelése formákba, amelyek kialakulnak bennem, régi könyvek lapozgatása: ez az a mesterség, amihez értek, ez a hivatásom..." – írja Fejtő Ferenc Érzelmes utazás c. regényében. Magam is így gondolom, csak némi intellektuális különbség okán erre nem ifjúkoromban jöttem rá.
Az írás egyébként egy 1937-es zágrábi (anyai családja, rokonsága közege) tartózkodás, dalmáciai utazás története. A könyvet olvasva megint felébredt bennem a vágyakozás, hogy egyszer végre lássam Dubrovnikot. (Az épített környezet, a kultúra lenyomata, bizonyos városok vonzanak - természeti látványosságok kevésbé.) Otthon előveszem a 141 perc a Befejezetlen mondatból c. Fábri-filmet. Meg legalább a Google Earthön odautazom.
2010. július 20., kedd
Posztok a zöldből (3.)
– Egy előterjesztés mentén –
Mindennapi testnevelés, ami könnyen nem mindennapi: a június 24-én testület elé került előterjesztés szerint felső tagozaton és középiskolában 3-szor 2 óra, délután pedig 2-szer 2 sportáganként szervezett tanóra. Arra semmi biztosíték, hogy a nem osztálykeretben tartott délutáni órák arra a napra esnek, amikor az adott gyerekeknek délelőtt nincs testnevelésük. S így előfordulhat, hogy lesz nap, amikor viszont 4 lesz.
A képviselő-testület feljogosítva érzi magát arra, hogy a szülők és gyerekek helyett döntsön: annak, aki valamilyen szervezetben sportol, s legalább heti két edzésen vesz részt, kérelemre felmentést lehet adni a délutáni órák alól. Az edzésre járó gyerekek maguk döntöttek a sport mellett. Akik nem járnak edzésre, maguk (és a szüleik) döntöttek úgy, hogy a számtalan választási lehetőség közül mással (urambocsá’: semelyikkel sem) élnek. Lévén szó a szabadidejükről. (Itt ugyanis nem egész napos iskoláról beszélünk.) A képviselők pedig nyilván úgy gondolják, hogy ez a döntési jog mostantól nem illeti meg őket. Délután is sportolni kell, nem elég a délelőtti 6 óra. Nyilván, hogy egészségesebb nemzedék növekedjen fel Esztergomban. Hogy több igazolt sportoló legyen. Hogy az érintettek akarják-e, senki nem kérdezi. Hogy nincs meg hozzá az infrastruktúra (sem), az egy dolog – a félelmetes az, ahogy mások döntési jogkörét elvonják. Nem lehetőséget kínálnak (hány szakosztályt, mennyivel támogatott eddig az önkormányzat, hány sportpályát üzemeltet?) – kötelezővé tesznek. Mert ők tudják, mi a helyes. Punktum. Gyerekek, már nagykorú gimnazisták, szülők nem tudják.
A hatalom boldogítja a népet. (És a nép boldogságban úszik.)
(Civilizátori hajlamok. A lakótelepek népe közterületen vágja a füvet. Hogy ők is ráébredjenek kötelességükre. Igaz, azóta sosincs rend: ki ekkor csinálja, ki akkor; van, ahol féllábszárig ér a fű, van, ahol frissen nyírták… A rendszer még tökéletesítésre szorul: ki kellene vezényelni őket egyszerre, egy meghatározott időpontban. Csodálatos fotók készülhetnének! Repeshetne a felkentek lelke...)
Július 14-én arról számol be az országos sajtó, hogy a parlamenti többség lépcsőzetesen vezeti be mindennapos testnevelést. Eredetileg 2011-ben akarták, első és ötödik osztályban, felmenő rendszerben; csak az általános iskolákról volt szó, és valóban minden egyes napról, ja: és 5 óráról. Az esztergomi tervekhez képest már ez maga volt a lépcsőzetesség! A módosítás értelmében azonban csak első osztályban vezetik be jövőre, s itt sem a kötelező órák számának növelésével. Az előterjesztők megfontolták a PDSz észrevételeit.
(A módosításról szóló egyik cikkből való ez a mondat: „A bevezetés indoklása rendkívül prózai: az ifjúság elhízott, egyes részei menthetetlenül elvesztek, de az új nemzedéket még értékes, egészséges emberré lehetne formálni.” Nagyon remélem, hogy csak az újságíró anyanyelvi kompetenciája nem kifogástalan, s nem tudja, hogy indirekt módon mit állít...)
Hosszú hónapok óta nem volt kezemben Hídlap, de ide is hoztak, átlapoztam. A június 17-ei számban még a június 24-ei előterjesztésről írnak. A polgármester elmondta „hosszan tárgyaltak a testnevelő-tanárokkal és a sportegyesületek vezetőivel, a tanárok írásban foglalták össze javaslataikat.” Kiderül, hogy „felkérte az önkormányzat az esztergomi sportegyesületek vezetőit, hogy testnevelési órákon kívül, sportágaik telephelyén, vagyis az uszodában, edzőteremben, dózsóban, csónakházban, sportpályáikon is bemutassák a tanulóknak a különböző sportágakat, hogy aztán az adottságaiknak, a tehetségüknek megfelelő, hozzájuk legközelebb álló sportágban egyesületi tagként sportoljanak.” Nos, a sportvezetők biztosan örülnek, bár az nem derül ki, hogy ki fizeti az egyesületi tagdíjat, de az ő szempontjukból mindegy is. Bizonyára örülnének a zeneiskolában (nem tudom pl., az ifjúság 6 százaléka zeneiskolai tanuló-e – mert ennyien igazolt sportegyesületi tagok), képzőművészeti körben, nyelviskolákban is, ha közoktatási kötelezettségből eredően heti négy órában náluk is meglenne a tanulóifjúság nem jelentéktelen része. S ki vitatná, hogy a fizikai értelemben vett egészségen kívül a lelki egészség, amihez pl. a művészetek hozzájárulhatnak, nem kevésbé fontos…
A cikkből az is megtudhatjuk, hogy nem villámötlet megvalósításáról van szó: „a tavaly tavasszal elfogadott sportkoncepció tartalmazta már a többlet-testnevelést, novemberben pedig a Esztergomi Pedagógiai Napon is ismertették.”
A PDSz szerint a mai infrastruktúra mellett a mindennapi testnevelés a kötelező órák részeként középtávon is nagy nehézségekbe ütközik. A tervezett heti 5 óra. Esztergomban délelőtt 6 (délután plusz 4), nem jövőre – most, nem elsőben és ötödikben – elsőtől tizenharmadikig. („A sport javítja az önfegyelmet, ezért tartanak mindennapi testnevelésórákat a 11-12. évfolyamokon is” – írja a Hídlap. Így mindjárt más.) A koncepció már egyéves. S a bevezetéshez itt elég a koncepció meg az új álláshelyek finanszírozása (igaz, a város munkabérre – erre-e? másra-e? is? – hitelt akar felvenni).
Vagy esetleg higgyük azt, hogy a Hídlapnál előbb volt lapzárta, mint ahogy a módosítást a parlamenti bizottság tárgyalta?
***
Bizonyára a jövő nemzedék értékes emberekké nevelése érdekében Esztergom közoktatási intézményeiben lesz majd „egy minden évfolyamon bevezetésre kerülő ’Nemzetrajz’” elnevezésű tantárgy is. Ennek keretében tanítani fogják mindazt, ami a különböző tantárgyakban most is benne van („magyar nemzeti sajátosságok” – elég egzakt, ugye? –, „hungarikumok”, „magyar találmányok és feltalálók”, „kiemelkedő történelmi alakok, művészek”, „magyar természeti és épített környezetünk szépségei”, „a környező népek hasonló bemutatása”).
„A szellem, a test és a lélek mindegyike számára megadjuk mindazt, amit egy fenntartó, egy iskola adhat” – áll az előterjesztésben.
***
A szövegértelmezéshez a szöveget kell ízeire szednünk. Tanórán így járunk el. Pedig a megértéshez fontos még valami: ki írja vagy mondja a szöveget.
***
„Egy családnak, egy településnek a legjobb befektetés a tudásra fordított pénz. Ez egy város életében a jövő generációjának tudására fordított forrásokon keresztül hasznosul a leghatékonyabban.” (előterjesztés)
***
„Úgy gondolom, hogy századunk egyik legsúlyosabb, eléggé talán még föl sem mért eseménye, hogy az ideológiák ragályával megfertőzte és szerfelett veszélyessé tette a nyelvet. (…) arról van szó, hogy fogalmaink, úgy ahogy régebben használtuk őket, többé nem érvényesek.” (Kertész Imre: A száműzött nyelv)
***
Elbocsátottak a munkahelyemről. Tönkretették, majd megszüntették az iskolámat. A városban közoktatási intézményben – biztos vagyok benne, s nem csak én – állást nem kapok. Mostantól az is mindegy, melyik önkormányzati iskolát választom a gyerekemnek. Fizikailag itt lakom. De a lehető legkevesebb szállal kapcsolódva a hivatalosan „gyarapodó”, de (s nem csak) szerintem fullasztó városhoz.
A képviselő-testület feljogosítva érzi magát arra, hogy a szülők és gyerekek helyett döntsön: annak, aki valamilyen szervezetben sportol, s legalább heti két edzésen vesz részt, kérelemre felmentést lehet adni a délutáni órák alól. Az edzésre járó gyerekek maguk döntöttek a sport mellett. Akik nem járnak edzésre, maguk (és a szüleik) döntöttek úgy, hogy a számtalan választási lehetőség közül mással (urambocsá’: semelyikkel sem) élnek. Lévén szó a szabadidejükről. (Itt ugyanis nem egész napos iskoláról beszélünk.) A képviselők pedig nyilván úgy gondolják, hogy ez a döntési jog mostantól nem illeti meg őket. Délután is sportolni kell, nem elég a délelőtti 6 óra. Nyilván, hogy egészségesebb nemzedék növekedjen fel Esztergomban. Hogy több igazolt sportoló legyen. Hogy az érintettek akarják-e, senki nem kérdezi. Hogy nincs meg hozzá az infrastruktúra (sem), az egy dolog – a félelmetes az, ahogy mások döntési jogkörét elvonják. Nem lehetőséget kínálnak (hány szakosztályt, mennyivel támogatott eddig az önkormányzat, hány sportpályát üzemeltet?) – kötelezővé tesznek. Mert ők tudják, mi a helyes. Punktum. Gyerekek, már nagykorú gimnazisták, szülők nem tudják.
A hatalom boldogítja a népet. (És a nép boldogságban úszik.)
(Civilizátori hajlamok. A lakótelepek népe közterületen vágja a füvet. Hogy ők is ráébredjenek kötelességükre. Igaz, azóta sosincs rend: ki ekkor csinálja, ki akkor; van, ahol féllábszárig ér a fű, van, ahol frissen nyírták… A rendszer még tökéletesítésre szorul: ki kellene vezényelni őket egyszerre, egy meghatározott időpontban. Csodálatos fotók készülhetnének! Repeshetne a felkentek lelke...)
Július 14-én arról számol be az országos sajtó, hogy a parlamenti többség lépcsőzetesen vezeti be mindennapos testnevelést. Eredetileg 2011-ben akarták, első és ötödik osztályban, felmenő rendszerben; csak az általános iskolákról volt szó, és valóban minden egyes napról, ja: és 5 óráról. Az esztergomi tervekhez képest már ez maga volt a lépcsőzetesség! A módosítás értelmében azonban csak első osztályban vezetik be jövőre, s itt sem a kötelező órák számának növelésével. Az előterjesztők megfontolták a PDSz észrevételeit.
(A módosításról szóló egyik cikkből való ez a mondat: „A bevezetés indoklása rendkívül prózai: az ifjúság elhízott, egyes részei menthetetlenül elvesztek, de az új nemzedéket még értékes, egészséges emberré lehetne formálni.” Nagyon remélem, hogy csak az újságíró anyanyelvi kompetenciája nem kifogástalan, s nem tudja, hogy indirekt módon mit állít...)
Hosszú hónapok óta nem volt kezemben Hídlap, de ide is hoztak, átlapoztam. A június 17-ei számban még a június 24-ei előterjesztésről írnak. A polgármester elmondta „hosszan tárgyaltak a testnevelő-tanárokkal és a sportegyesületek vezetőivel, a tanárok írásban foglalták össze javaslataikat.” Kiderül, hogy „felkérte az önkormányzat az esztergomi sportegyesületek vezetőit, hogy testnevelési órákon kívül, sportágaik telephelyén, vagyis az uszodában, edzőteremben, dózsóban, csónakházban, sportpályáikon is bemutassák a tanulóknak a különböző sportágakat, hogy aztán az adottságaiknak, a tehetségüknek megfelelő, hozzájuk legközelebb álló sportágban egyesületi tagként sportoljanak.” Nos, a sportvezetők biztosan örülnek, bár az nem derül ki, hogy ki fizeti az egyesületi tagdíjat, de az ő szempontjukból mindegy is. Bizonyára örülnének a zeneiskolában (nem tudom pl., az ifjúság 6 százaléka zeneiskolai tanuló-e – mert ennyien igazolt sportegyesületi tagok), képzőművészeti körben, nyelviskolákban is, ha közoktatási kötelezettségből eredően heti négy órában náluk is meglenne a tanulóifjúság nem jelentéktelen része. S ki vitatná, hogy a fizikai értelemben vett egészségen kívül a lelki egészség, amihez pl. a művészetek hozzájárulhatnak, nem kevésbé fontos…
A cikkből az is megtudhatjuk, hogy nem villámötlet megvalósításáról van szó: „a tavaly tavasszal elfogadott sportkoncepció tartalmazta már a többlet-testnevelést, novemberben pedig a Esztergomi Pedagógiai Napon is ismertették.”
A PDSz szerint a mai infrastruktúra mellett a mindennapi testnevelés a kötelező órák részeként középtávon is nagy nehézségekbe ütközik. A tervezett heti 5 óra. Esztergomban délelőtt 6 (délután plusz 4), nem jövőre – most, nem elsőben és ötödikben – elsőtől tizenharmadikig. („A sport javítja az önfegyelmet, ezért tartanak mindennapi testnevelésórákat a 11-12. évfolyamokon is” – írja a Hídlap. Így mindjárt más.) A koncepció már egyéves. S a bevezetéshez itt elég a koncepció meg az új álláshelyek finanszírozása (igaz, a város munkabérre – erre-e? másra-e? is? – hitelt akar felvenni).
Vagy esetleg higgyük azt, hogy a Hídlapnál előbb volt lapzárta, mint ahogy a módosítást a parlamenti bizottság tárgyalta?
***
Bizonyára a jövő nemzedék értékes emberekké nevelése érdekében Esztergom közoktatási intézményeiben lesz majd „egy minden évfolyamon bevezetésre kerülő ’Nemzetrajz’” elnevezésű tantárgy is. Ennek keretében tanítani fogják mindazt, ami a különböző tantárgyakban most is benne van („magyar nemzeti sajátosságok” – elég egzakt, ugye? –, „hungarikumok”, „magyar találmányok és feltalálók”, „kiemelkedő történelmi alakok, művészek”, „magyar természeti és épített környezetünk szépségei”, „a környező népek hasonló bemutatása”).
„A szellem, a test és a lélek mindegyike számára megadjuk mindazt, amit egy fenntartó, egy iskola adhat” – áll az előterjesztésben.
***
A szövegértelmezéshez a szöveget kell ízeire szednünk. Tanórán így járunk el. Pedig a megértéshez fontos még valami: ki írja vagy mondja a szöveget.
***
„Egy családnak, egy településnek a legjobb befektetés a tudásra fordított pénz. Ez egy város életében a jövő generációjának tudására fordított forrásokon keresztül hasznosul a leghatékonyabban.” (előterjesztés)
***
„Úgy gondolom, hogy századunk egyik legsúlyosabb, eléggé talán még föl sem mért eseménye, hogy az ideológiák ragályával megfertőzte és szerfelett veszélyessé tette a nyelvet. (…) arról van szó, hogy fogalmaink, úgy ahogy régebben használtuk őket, többé nem érvényesek.” (Kertész Imre: A száműzött nyelv)
***
Elbocsátottak a munkahelyemről. Tönkretették, majd megszüntették az iskolámat. A városban közoktatási intézményben – biztos vagyok benne, s nem csak én – állást nem kapok. Mostantól az is mindegy, melyik önkormányzati iskolát választom a gyerekemnek. Fizikailag itt lakom. De a lehető legkevesebb szállal kapcsolódva a hivatalosan „gyarapodó”, de (s nem csak) szerintem fullasztó városhoz.
2010. július 19., hétfő
Posztok a zöldből (2.)
– Hogy írmagja se… –
Nemrég (július 16-án) kaptam a hírt: a Szent Imre egy hónapig regnáló igazgatója fegyelmi vizsgálatot indít x (a pontos szám pillanatnyilag nem ismert) istvános (júl. 1-től imrés) közalkalmazott ellen: közülük az egyik még júniusban lemondott közalkalmazotti viszonyáról, egy másikkal közölte az akkori, majd augusztus 1-től újra igazgatói funkciót betöltő személy, hogy szeptembertől a Szent Imrében nem tart igényt a munkájára. A fegyelmi megindításának indoka: az illetők folyamatban lévő rendőrségi eljárásról beszéltek gyerekekkel, így befolyásolták őket. A levelet aláíró, pillanatnyilag igazgatóként működő ember kijelenti, hogy a tudomására jutott információk birtokában a fegyelmi megindításával kapcsolatban nem volt lehetősége a mérlegelésre. A vizsgálóbiztos a Szent Imrébe beolvadt általános iskola volt igazgatója.
Arról nincs hír, hogy a rendőrségi eljárásban érintett személlyel kapcsolatban volt-e – akár neki, akár az istvános igazgatónak – mérlegelési lehetősége.
Nemsokára kiderül az is, kik végzik el a Szent Imre tantestületéből a háromtagú fegyelmi bizottság munkáját.
Kertész Imre egyik esszéjében olvastam tegnap, elgondolkodtam rajta, és most idetolakodik a kép:
„1945 kora tavaszán pokrócba burkolózva üldögélek a buchenwaldi kórházbarakk elé kirakott hordozható illemhelyen, akárcsak Vendome herceg, midőn Párma püspökét fogadta. Állkapcsom amerikai rágógumit őröl, tekintetem unottan kóvályog a szemközti tífuszbarakkok meg a távolabbi, még nyitott tömegsír tájékán, amelyben hasábfákként hevernek az oltott mésszel leöntött hullák. Egyszerre hihetetlen látványra leszek figyelmes: hölgyek és urak közelednek a domboldalon. Szoknyákat lebbent a szél, ünnepélyes női kalapok, sötét férfiöltönyök bukkannak fel. A társaság mögött néhány amerikai egyenruha. Most a tömegsírhoz érnek, elnémulnak, lassan körülállják. Egymás után lekerülnek a férfikalapok. Némelyik hölgy zsebkendőt emel a szeméhez. Egy-két perc néma mozdulatlanság. Aztán a megdermedt csoportkép újra megelevenedik. Az arcok az amerikai tisztek felé fordulnak, karok emelkednek, vállmagasságban széttárulnak, visszahullanak a combokra, újra fölemelkednek. A fejek tagadólag hajladoznak, rázkódnak. Fölösleges megtudnom, hogy az amerikai hadvezetés rendeletére prominens weimari polgárokat vezettek fel a táborba, hadd lássák, mit követtek el az ő nevükben: enélkül is értem a némajátékot. Nem tudtak semmit. Senki sem tudott semmit.”
Nemrég (július 16-án) kaptam a hírt: a Szent Imre egy hónapig regnáló igazgatója fegyelmi vizsgálatot indít x (a pontos szám pillanatnyilag nem ismert) istvános (júl. 1-től imrés) közalkalmazott ellen: közülük az egyik még júniusban lemondott közalkalmazotti viszonyáról, egy másikkal közölte az akkori, majd augusztus 1-től újra igazgatói funkciót betöltő személy, hogy szeptembertől a Szent Imrében nem tart igényt a munkájára. A fegyelmi megindításának indoka: az illetők folyamatban lévő rendőrségi eljárásról beszéltek gyerekekkel, így befolyásolták őket. A levelet aláíró, pillanatnyilag igazgatóként működő ember kijelenti, hogy a tudomására jutott információk birtokában a fegyelmi megindításával kapcsolatban nem volt lehetősége a mérlegelésre. A vizsgálóbiztos a Szent Imrébe beolvadt általános iskola volt igazgatója.
Arról nincs hír, hogy a rendőrségi eljárásban érintett személlyel kapcsolatban volt-e – akár neki, akár az istvános igazgatónak – mérlegelési lehetősége.
Nemsokára kiderül az is, kik végzik el a Szent Imre tantestületéből a háromtagú fegyelmi bizottság munkáját.
Kertész Imre egyik esszéjében olvastam tegnap, elgondolkodtam rajta, és most idetolakodik a kép:
„1945 kora tavaszán pokrócba burkolózva üldögélek a buchenwaldi kórházbarakk elé kirakott hordozható illemhelyen, akárcsak Vendome herceg, midőn Párma püspökét fogadta. Állkapcsom amerikai rágógumit őröl, tekintetem unottan kóvályog a szemközti tífuszbarakkok meg a távolabbi, még nyitott tömegsír tájékán, amelyben hasábfákként hevernek az oltott mésszel leöntött hullák. Egyszerre hihetetlen látványra leszek figyelmes: hölgyek és urak közelednek a domboldalon. Szoknyákat lebbent a szél, ünnepélyes női kalapok, sötét férfiöltönyök bukkannak fel. A társaság mögött néhány amerikai egyenruha. Most a tömegsírhoz érnek, elnémulnak, lassan körülállják. Egymás után lekerülnek a férfikalapok. Némelyik hölgy zsebkendőt emel a szeméhez. Egy-két perc néma mozdulatlanság. Aztán a megdermedt csoportkép újra megelevenedik. Az arcok az amerikai tisztek felé fordulnak, karok emelkednek, vállmagasságban széttárulnak, visszahullanak a combokra, újra fölemelkednek. A fejek tagadólag hajladoznak, rázkódnak. Fölösleges megtudnom, hogy az amerikai hadvezetés rendeletére prominens weimari polgárokat vezettek fel a táborba, hadd lássák, mit követtek el az ő nevükben: enélkül is értem a némajátékot. Nem tudtak semmit. Senki sem tudott semmit.”
2010. július 18., vasárnap
Posztok a zöldből (1.)
Kijöttünk a zöldbe egy kölcsönnyaralóba – a lehető legjobbkor: benn a városban fullasztó a hőség. Valahonnan grillezés illata száll (mi is grillezünk), kapa pendül, fűnyíró zakatol, locsolás surrogása hallatszik, szomszédok beszélgetnek, köszönnek be egymásnak a kerítésen… Egy-két nap alatt megfigyeljük, hogy milyen napszakban hol van árnyék a kertben, s költözünk. Az első héten naplemente után hideg van, fel kell venni egy zoknit, plédet teríteni a vállra, füstölőt gyújtani a szúnyogok ellen. A második héten órákig lehet a sötétben is fürdőruhában üldögélni – a szúnyogtámadás hevessége nem változik. Kétnaponta főzök valami egyszerűt, olvasok, írok, kötök. Barátok látogatnak meg, barátokat látogatunk. Korábban fekszünk, korábban kelünk, s még korábban ébredünk: kutyaugatásra, s arra, hogy világos van.
És ma hazajöttünk. Jó hazajönni (is).
És ma hazajöttünk. Jó hazajönni (is).
2010. július 3., szombat
2010. július 1., csütörtök
Iskola a határon
Mióta ez a blog létezik, az iskolával (a címke az én (mi) iskolámat jelentette, történetem (-ünk) – ha végzek az átnevezéssel – ezután SzIG jelzés alatt lesz olvasható) kapcsolatban írtam a legtöbb bejegyzést, talán ez az utolsó: ma ti. megszűnt létezni a Szent István Gimnázium. Jogutódja – a fenntartó szándékai szerint elit – Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola. A szándék komolyságának megítéléséhez érdemes elolvasni a intézmény igazgatói székét elnyerő magyar-történelem szakos tanár pályázatát.
Egy csoportkép az utolsó tanévből, amikor még együtt voltunk, de már eresztékeiben recsegett-ropogott minden: S.P.-t felmentették igazgatói állásából, de az első félév végéig még ellátta hivatalát; B.É. és Z.M. már nem helyettesek, az iskolában nincs is ilyen poszt. De naivan még hittük, hogy nem az iskola felszámolása a cél. Mára teljesen szétszéledtünk: a még ottlévők közül két tanárral közölte az igazgató, hogy a következő tanévtől nem tart igényt a munkájukra, E.V.V. egyes hírek szerint maga nem akar együtt dolgozni egykori patronáltjával, a többiek biztosan és hivatalosan nem tudnak semmit. A holnap létrejövő Szent Imrében 12 státusz megszüntetését írta elő a fenntartó. (S milyen érdekes, hogy most már teljes állásban vannak az Istvánban – ki tudja mikortól – olyanok, akik ebben a tanévben részmunkaidősök voltak!)
Egy csoportkép az utolsó tanévből, amikor még együtt voltunk, de már eresztékeiben recsegett-ropogott minden: S.P.-t felmentették igazgatói állásából, de az első félév végéig még ellátta hivatalát; B.É. és Z.M. már nem helyettesek, az iskolában nincs is ilyen poszt. De naivan még hittük, hogy nem az iskola felszámolása a cél. Mára teljesen szétszéledtünk: a még ottlévők közül két tanárral közölte az igazgató, hogy a következő tanévtől nem tart igényt a munkájukra, E.V.V. egyes hírek szerint maga nem akar együtt dolgozni egykori patronáltjával, a többiek biztosan és hivatalosan nem tudnak semmit. A holnap létrejövő Szent Imrében 12 státusz megszüntetését írta elő a fenntartó. (S milyen érdekes, hogy most már teljes állásban vannak az Istvánban – ki tudja mikortól – olyanok, akik ebben a tanévben részmunkaidősök voltak!)
Balról jobbra 1. sor: D.A. 2008. nyugdíjba vonul; Z.M. 2009. fegyelmi elbocsátás; B.É. 2010. lemondás; S.P. 2009. rendkívüli lemondás; Gy.E. ?; P.I. 2008. nyugdíjba vonul; Sz.E. (gazdasági ügyintéző) 2008. felmentés; G.É. (iskolatitkár) 2010. áthelyezés;
2. sor: Gy.P. 2009. fegyelmi elbocsátás; M.D. gyes; S.H.G. ?; U.P. 2009. fegyelmi elbocsátás; S.D. 2008. nyugdíjba vonul; B.B. ?; (FZM óraadó); F.F.É. 2009. fegyelmi elbocsátás;
3. sor: N.L. 2010. felmentés; W.S.Sz. 2010. felmentés; A.E.A. 2008 lemondás; M.T. 2009. áthelyezés; E.V.V. ?; S.F.O. 2009. fegyelmi elbocsátás; Sz.T. ?; B.F.A. gyes; K.L. (oktatástechnikus) ?;
A képről hiányzik: H.E. 2009. fegyelmi elbocsátás; Sz.K.E. 2008-ban jön vissza gyesről, 2009. fegyelmi elbocsátás; F.A. 2008-ban jön vissza gyesről, ?.
"Uramisten, gondolta Medve, hogy megszoktam őket. Mint a patyolat, gondolta nagyjából. Memphis, Nílus, Tutankhamen. Keresztrejtvények, kórház. Uramisten, gondolta, tulajdonképpen micsoda lappangó, rejtett, megbízható boldogság ez, velük lenni. Igazán kinyalhatják a fenekemet, de ha ez a vén marha most beleesne a korlátról a vízbe, utána ugranék, mint a mindennapi kenyeremért. Nem is a szép szeméért. De hát össze vagyunk kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel, ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt. Tejsav vagy gyanta, valami kitermelődött izomlázból, sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni. Pedig nem erről volt szó eredetileg. Nemcsak kenyérről." (Ottlik Géza: Iskola a határon)
A következő tanévet az eredeti istvános gárdából maximum 4-5 tanár kezdheti meg, s ki tudja, hány gyerek. Ebben az évben az intézményt elhagyta tanulói negyede, egykori istvánosok tanulnak a Dobóban, az Erzsébetben, a Balassában; Tatán, Nyergesújfalun, Szentendrén, Dorogon, Pilisvörösváron és Budapesten. Az belépő 7. évfolyamra 60 helyett 23 tanulót sikerült beiskolázni. S az exodusnak még nincs vége. Szétszéledtünk.
Tönkretettek egy iskolát. De a történet sokkal többről szól. A gátlástalanság két legmegrendítőbb jele: ebben a tanévben a gimnáziumban óraadó lehetett egy tanári végzettség nélküli önkormányzati képviselő; az évzárón pedig, amikor a két leendő 12. osztállyal osztályfőnökeik közölték, hogy ők jövőre már nem állnak az iskola alkalmazásában, azt is tudomásukra kellett hozniuk, hogy a kettőből összevont osztály osztályfőnöke ez az ember lesz (a hírek szerint az igazgató (Orgon?) saját érzékszerveivel győződött meg a bizonyítékról).
A miniszter, az Oktatási Hivatal béna kacsaként viselkedett az egész történetben, az oktatási ombudsman tudomást sem vett róla, a PDSz figyelt és (leginkább) hallgatott. Iskola a határon. Még innen, vagy már túl?
Hölgyeim és Uraim, ez is Magyarország. Lehet örülni annak, hogy: is.
3. sor: N.L. 2010. felmentés; W.S.Sz. 2010. felmentés; A.E.A. 2008 lemondás; M.T. 2009. áthelyezés; E.V.V. ?; S.F.O. 2009. fegyelmi elbocsátás; Sz.T. ?; B.F.A. gyes; K.L. (oktatástechnikus) ?;
A képről hiányzik: H.E. 2009. fegyelmi elbocsátás; Sz.K.E. 2008-ban jön vissza gyesről, 2009. fegyelmi elbocsátás; F.A. 2008-ban jön vissza gyesről, ?.
"Uramisten, gondolta Medve, hogy megszoktam őket. Mint a patyolat, gondolta nagyjából. Memphis, Nílus, Tutankhamen. Keresztrejtvények, kórház. Uramisten, gondolta, tulajdonképpen micsoda lappangó, rejtett, megbízható boldogság ez, velük lenni. Igazán kinyalhatják a fenekemet, de ha ez a vén marha most beleesne a korlátról a vízbe, utána ugranék, mint a mindennapi kenyeremért. Nem is a szép szeméért. De hát össze vagyunk kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel, ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt. Tejsav vagy gyanta, valami kitermelődött izomlázból, sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni. Pedig nem erről volt szó eredetileg. Nemcsak kenyérről." (Ottlik Géza: Iskola a határon)
A következő tanévet az eredeti istvános gárdából maximum 4-5 tanár kezdheti meg, s ki tudja, hány gyerek. Ebben az évben az intézményt elhagyta tanulói negyede, egykori istvánosok tanulnak a Dobóban, az Erzsébetben, a Balassában; Tatán, Nyergesújfalun, Szentendrén, Dorogon, Pilisvörösváron és Budapesten. Az belépő 7. évfolyamra 60 helyett 23 tanulót sikerült beiskolázni. S az exodusnak még nincs vége. Szétszéledtünk.
Tönkretettek egy iskolát. De a történet sokkal többről szól. A gátlástalanság két legmegrendítőbb jele: ebben a tanévben a gimnáziumban óraadó lehetett egy tanári végzettség nélküli önkormányzati képviselő; az évzárón pedig, amikor a két leendő 12. osztállyal osztályfőnökeik közölték, hogy ők jövőre már nem állnak az iskola alkalmazásában, azt is tudomásukra kellett hozniuk, hogy a kettőből összevont osztály osztályfőnöke ez az ember lesz (a hírek szerint az igazgató (Orgon?) saját érzékszerveivel győződött meg a bizonyítékról).
A miniszter, az Oktatási Hivatal béna kacsaként viselkedett az egész történetben, az oktatási ombudsman tudomást sem vett róla, a PDSz figyelt és (leginkább) hallgatott. Iskola a határon. Még innen, vagy már túl?
Hölgyeim és Uraim, ez is Magyarország. Lehet örülni annak, hogy: is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)