2010. február 18., csütörtök

Hála

"... a hatósági ellenőrzés keretében lefolytatott helyszíni vizsgálat során megállapított jogsértés miatt figyelemfelhívó végzéssel köteleztük az intézményt dr. Kolumbán György jogsértő foglalkoztatásának megszüntetésére" - olvasom a Szeretgomon.

Óraadói megbízatása maga a testet öltött abszurditás.

Korábbi bejegyzésem erre vonatkozó részlete:
(Augusztus) 31-én a nyitó értekezleten a maradék tantestület megismerkedik az új tanárokkal, köztük dr. K.Gy-vel, akinek nincs tanári végzettsége, közelebb van a hetvenhez, mint a hatvanhoz, de "ígérvénnyel" tanít társadalomismeretet: megígérte, hogy 4 éven belül megszerzi a szükséges képesítést. Hogy ilyen nincs, az alkalmazási feltételeket előírja a közoktatási törvény? K.Gy. jogász, az igazgatónak pedig normális esetben 1. számú útmutatója épp ez a törvény. Ehelyett: "Én kértem fel őt, s hálás lehetek, hogy elvállalta a tanítást. Azt is vállalta, hogy a legrövidebb időn belül megszerzi a szükséges végzettséget. Nem lesz szavazati joga, nem akar érettségiztetni, csak óraadó – mondta el Kurnász László." (Tudja-e az Oktatási Hivatal? Tudja: egy szülő megkérdezte, lehet-e képesítés nélkül tanítani, egy másik szülő bejelentést tett... Miért nem történik semmi? A jogállam lomha.)

A képviselő szülő bejelentése 2009. november 9-én beérkezett az Oktatási Hivatalba, a válaszlevelet 2010. február 12-én írták. Három hónap kellett a végzettség ellenőrzéséhez.

Az előző tanév végén a fenntartónak lejelentett 437 fős létszám kb. 25%-kal csökkent, 113 tanuló hagyta el az intézményt; a tavalyi 25 teljes állásban foglalkoztatott tanár közül 12 már nincs ott.

Az igazság meg a jog szép lassan visszafoglalja hadállásait... Így hisszük, ezt reméljük. De a rombolás megtörtént. Sokan közreműködtek benne. Pont. És valaki hálás.

Update 2010. 02. 22.
Dr. K.Gy. a hírek szerint ma megtartotta az óráját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése