2008. október 30., csütörtök

Apróságok

A gyermek skandináv keresztrejtvényt fejt - nem gyerekújságban, hanem napilapban. Időnként kérdez valamit: mi a kén vegyjele, a sugár jele... De kérdezés nélkül beírja a "nagy varázsló"-t, a "nem kell több", a "tusázik" szinonímáját, sőt az "erőtlen, gyengé"-re, hogy elesett, a "főpüspök"-re, hogy érsek. Annyira örül a dicséretnek, hogy abba sem akarja hagyni, hiába mondom, hogy hajmosás. Biztos nem nagy dolog, de én egyetlen keresztrejtvényt sem fejtettem meg életemben.

Hogy milyen erős az emberben a birtoklás vágya! Nyár óta van Nórának külön kis gurulós bőröndje, akkor kapta, mikor táborba mentünk. Ha utazunk, veszi, pakol bele önállóan, mindennek megvan a helye... Ez csak az övé.

És kell még Barbie, tizensokadik. Hogy legyen, ilyen még nincs...

"És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió.."

(Kosztolányi: Mostan színes tintákról álmodom)

2008. október 29., szerda

Törőcsik és Pilinszky

Születésnapomra kaptam egy CD-t: Törőcsik Mari mondja legkedvesebb Pilinszky-verseit. Hétvégén főzés közben hallgattam meg először. Szeleteltem a hozzávalókat a rakott krumplihoz, s közben figyeltem a jól ismert hangot, a jól ismert költeményeket. Semmi manír, semmi színészkedés: a szöveghez illő fegyelmezett racionalitás. Evidenciának ható megállapítások a létezésről, az emberi létről. A 'felismertem, tudom, tudomásul veszem' nyugalma. Amit annyira nem akarunk az agyunkba beengedni. Mert annyira felfoghatatlan... Az "édes lépvessző" nagy feledtető. Szembesítésre a magasrendű művészet képes. S jól is van így (lám, én is szeletelem a krumplit), amíg a művészetre van fül, szív és lélek. (Mert órán tapasztalom: mintha fogyna...)

"Így indulok. Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van."

Törőcsik már második hete az intenzíven, de túl az életveszélyen. Pilinszky 27 éve halott. Barátok voltak. Velem számomra őket jelenti.

2008. október 28., kedd

Brokkoli krémleves

Tanévben csak hétvégén főzök. De most szünet van. Ha van időm, szívesem csinálom, de szakácsnő vagy háztartásbeli (használják még ezt a szót?) nem lennék. Íme egy finom leves.

A brokkolit rózsáira szedjük, a szárát - az esetleges fás részek eltávolítása után - felkarikázzuk, delikátos vízben puhára főzzük, összeturmixoljuk, majd a főzőlevéhez öntjük. Zúzott fokhagymával rántást készítünk, kakukkfüvet és kevés őrölt borsot teszünk bele, és a brokkolihoz adjuk. Egyet forralunk rajta, s belekeverünk egy pohár tejfölt. Ha szükséges, sózzuk. Sűrű, zöld színű leves a végeredmény - hidegen is fogyasztható. Pirított kenyérkockával és/vagy reszelt sajttal tálaljuk. (Próbáltam ugyanígy karfiolból is - az nem ízlett ennyire.)

Valami laktatóbb második fogást ajánlok hozzá: én most milánóit csináltam.

2008. október 27., hétfő

Párkány

Körülöttem "a szájakon lágy, álombeli mézek", lassan esteledik, a hegyek egész nap kékes szürke ködbe burkolóztak - csend, nyugalom.

Voltunk Párkányban megnézni a Sobieski-szobrot, amelyet a 325 évvel ezelőtti párkányi csata emlékére állítottak. A történelmi eseményről lengyelül, szlovákul, magyarul és németül tudósít a felirat - korrekt. Szép a körülötte kialakított kis park.

Beülünk egy cukrászdába, tiramisut, krémest és dobostortát eszünk, finom és az esztergomi árakhoz viszonyítva - még 9,50-es koronával számolva is - olcsó.

Aztán teszünk egy sétát a késő őszi napsütésben a főtéren - tele emberrel, ülnek a padokon -, kimegyünk a promenádra: innen a legszebb Esztergom.







2008. október 26., vasárnap

Édes anyanyelvünk

Ha már "a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról" volt szó az "élő irodalomtörténeti órá"-n, a tudósítónak nem kellene legalább szabatos mondatokban fogalmaznia? És egyáltalán?


Vö.
"...milyen volt a távolból a trianoni magyarok legmarkánsabb képviselőjének, Wass Albert viszonya Magyarországgal."

"A100 éve született és 10 éve halt meg Wass Albertre emlékezve..."

"...három regénye is (...) a 100 legnépszerűbb magyar olvasmányok között szerepelt."

A tudósítás mindössze 11 sor.

2008. október 25., szombat

Elveszett illúziók

Szünet van: későn fekszem, későn kelek. Ez utóbbit a gyermek egy darabig bírja, aztán kíméletesen elkezd ébresztgetni: beszél hozzám, maradhatok az ágyban, csak nyissam ki a szemem. Elém dug egy borítékot: magának van megcímezve, a hátoldalán pedig az áll: ezeket a Tescóban lehet kapni. Benne egy levél a Jézuskának. Vagy egy hónapja írta, ki akarta ragasztani az ajtóra, innen szokta elvinni a „Jézuska”. Akkor sikerült meggyőznöm, hogy nagyon korán van még, a Jézuska legfeljebb ádvent idején járhat erre. Azóta a könyvespolcon a telefon alatt tartja. Gitárt akar és balettos Barbie-t (a változatosság kedvéért).

- A gitár nagyon drága - mondom -, s különben is: furulyázni tanulsz. Majd ha gitározni fogsz...
- De anya! Jó lesz egy színes műanyag gitár is. Tud hangot adni...
- ?
- A Tescóban láttam.
- S minek mondod ezt nekem, ha a Jézuskától kéred?
- Ti veszitek meg. Te veszed le az ajtóról a borítékot.
- Akkor miért írsz a Jézuskának?
- Jézuska nincs. Nem tud bejönni a csukott ajtón meg ablakon...
- Az ablak a nappaliban nyitva szokott lenni.
- Persze. De nem tud repülni. Tavaly meg nyitva volt a szekrényajtó...
- ?
- Apa és én megterítünk, aztán kijövünk, és én itt vagyok veled, apa meg kiteszi a fa alá az ajándékokat. Ti veszitek meg, aztán eldugjátok a szekrénybe. Nem vagyok hülye. Már elsős korom óta tudom...

De azért jó még egy kicsit hinni benne.

2008. október 24., péntek

Október 24.

Ezen a napon
- ért véget 1648-ban a vesztfáliai békével a harmincéves háború;
- osztották fel 1795-ben harmadszor Lengyelországot;
- volt a New York-i tőzsdén a „fekete csütörtök”, s vette kezdetét a gazdasági világválság;
- lépett életbe 1945-ben az ENSz alapokmánya;
- nevezték ki 1956-ban miniszterelnöknek Nagy Imrét;
- engedélyezték 1980-ban a Solidarność működését.


Ezen a napon született Domitianus császár (51), Lázár Vilmos honvéd ezredes, későbbi aradi vértanú (1817), Kálmán Imre operettszerző (1882), Gilbert Bécaud sanzonénekes (1927)… (forrás: wikipedia)


És én is. Otthon jöttem a világra, éjjel negyed egykor. A szülésnél orvos nem volt jelen, csak bába: lány és 3,80 kg (konyhai mérlegen mérve). Nagyanyám birkabőrben gömbölygette a fejem, hogy szép kerek legyen, a hajam meg göndör. (A gyerekkori képeken tényleg kerek a fejem, de a hajam szögegyenes.)


Mama azt szerette volna, ha Arankának, esetleg Ilonkának neveznek - csecsemőkorban meghalt lányai emlékére. De a szüleim nem fogadtak szót (nagyon nem bánom): az együtt látott Bánk bán adta az ötletet. Aztán a keresztségben Ágnes is lettem - Melinda nincs a katolikus naptárban. Nem vizsgálták még ultrahanggal a várandós asszonyokat, fiúnév is állt készenlétben: Péter. (Két húgomnak is ezt szánták. Anyu egy méretre csináltatott barna kosztüméből maradt egy darab szövet - 'majd a fiamnak lesz belőle nadrág'. Sokáig vártak, aztán nekem lett belőle rakott szoknya.) Anyu anyakönyvvezető volt: őrzöm az első (nem írom, hogy eredeti, mert két eredetim van) anyakönyvi kivonatom: töltőtollal ki van töltve a vezetéknév, a szülők neve, foglalkozása, lakhelye, a születési év és hónap - s egy sötétebb színű tintával van beírva a nap és a két utónév. Abban az évben én voltam a 14. újszülött a faluban.

2008. október 23., csütörtök

Dubito ergo sum

A Szent István Gimnázium utolsó néhány évének története tényekben és a lehetséges jövő

- Az intézmény 2002-ben a megyétől visszakerül városi fenntartásba.
- 2004-ben a város és a kormány megállapodik az egyházi ingatlanok 2011-es határidő előtti visszaadásáról és a kárpótlásról. Az önkormányzat 2006-os határidőt vállal.
- A könyvtár és gimnázium elhelyezését a Várhegyen képzelik el, pályázatot írnak ki, nyertest hirdetnek, majd a terveket elvetik (2005 novembere-decembere).
- Az eredeti időponthoz képest egy éves csúszással, 2007. június 30-cal kell a gimnáziumnak kiköltöznie a Kis-Duna parti épületből.
* 2007. április eleje, szülői értekezlet: hol leszünk szeptemberben?
* 2007. április 11-én polgármesteri levél a szülőknek: a kérdésre választ nem tartalmaz.
* 2007 áprilisa, rendkívüli képviselő-testületi ülés helyett „lakossági fórum”: többféle variáció, ígéret a megoldásra.
* 2007. április 26-án döntés: végleges helyünk 2010-től a Dobó Katalin Gimnáziumban lesz, 2014-ig az önállóság fenntartásával; 2007 őszéig tanulmány készül a Dobó épületének lehetséges bővítéséről. Az ideiglenes elhelyezésre három variáció: határozat – a tantestület támogatásával – a Hell épületének felújításáról.

- 2007 nyarán (július) a felújítás megkezdődik, augusztus közepén kétségek: kész lesz-e?
* Pár nappal a tanévkezdés előtt új hír: a Bottyán épületébe kerülhetünk, egy-két nappal később: mégsem.
* Augusztus 30-án cikk a megyei lapban a tanévkezdés bizonytalanságairól.
* Aznap megszünteti a fenntartó az igazgatóhelyettesi poszt finanszírozását.

- 2007. szeptember 3-án tanévnyitó, szeptember 7-én osztálykirándulások, szeptember 10-től tanítás.
- Szeptember 20-án a képviselő-testület január 31-ei hatállyal felmenti hivatalából Sitku Pál igazgatót, aki a félévet helyettes nélkül csinálja végig - a poszt betöltésére pályázatot írnak ki.
- A 2008. január 31-ei testületi ülésen az igazgatói állásra 5 évre pályázó, 100%-ban támogatott Barsi Évának féléves megbízást ajánlanak. Érvek: 1. a jelölt a gyakorlógimnáziumi elképzelésről ott hall először (PPKE informatikai kihelyezett képzése a volt Medicor épületében - az egyetem a felújításra ezután pályázik), 2. Esztergomban az a szokás, hogy új igazgató ötéves megbízást nem kap. BÉ a félévet nem fogadja el.
- Egyhetes exlex állapot.
- Február 10-én a tantestület javaslatára Belecz László kap április 30-ig szóló megbízást, visszakapja a helyettesi posztot; május 1-jei határidővel új pályázatot írnak ki.
- Április 30-án a 97%-ban támogatott belső (én), ill. 3%-ban támogatott külső pályázó közül a külső pályázó, Kurnász László kap 5 évre szóló megbízást, aki 2009. július 31-ei dátummal posztjáról kinevezése másnapján(?) lemond.

- Május 16-án a polgármester levelet ír a szülőknek és a tanároknak a gimnázium ideiglenes (Hell vagy a volt Balassa) és végleges (Dobó vagy a déli kanonoksor félköríves folytatása vagy a Granvisus) elhelyezésével kapcsolatban.
- Augusztus 5-én rendkívüli testületi ülésen elvi állásfoglalást fogadnak el arról, hogy az Istvánban szeptember elsejével megszűnik az esti tagozat (581/2008. (VIII.5.) öh. ). Minden véleménynyilvánításra jogosult szerv a kimenő rendszerű megszüntetés mellett érvel – augusztus 26-án újabb rendkívüli testületi: megszüntetés szeptember 1-től. (Kimenő osztályaink esetében a mi pedagógiai programunk szerint kell megszervezni a tanítást – na, erről a hallgatók tudnának mesélni.)
- Ugyancsak augusztus 5-én testület előtt a középiskolák nyelvi előkészítő osztályainak a 2009/10. tanévtől kezdődő, kimenő rendszerű megszüntetése. Az elvi határozati javaslatot - 588/2008. (VIII.5.) - elfogadják, majd augusztus 25-én úgy módosítják, hogy a Dobóban egy osztály indítását engedélyezik. (A közoktatási törvény 2010-től kötelezővé teszi nyelvi előkészítő osztály indítását gimnáziumban és szakközépiskolában – nem fenntartónként beszél róla.)
- 2008. október 16-án a képviselő-testület a gimnázium végleges helyének a volt Granvisust jelöli ki. A tantestület – két tartózkodással – támogatja a javaslatot, a májusi véleménykutatáskor ezt a helyszínt támogatták a megkérdezettek 2. helyen.


De van itt néhány dolog, ami kételkedésre ad okot. Részletek az előterjesztésből:

„A Dobóval kapcsolatban elképzelhető az elhelyezés akkor, ha az épületet átalakítjuk, bővítjük, vagy ha a Dobóban lévő gimnáziumi osztályszámok csökkennek. Ezt a döntést azonban meg kell előzze annak a vizsgálata, hogy az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda, és Általános Iskola (a továbbiakban: Szent Erzsébet Iskola) utóbbi években indított gimnáziumi osztályai milyen hatással vannak az esztergomi gimnáziumi férőhelyekre, a gimnáziumi nevelés-oktatás színvonalára, és az épület átalakítása (bővítése, még egy szint ráépítése, tetőtér kialakítása) milyen építészeti megoldásokat jelenthet, azok milyen anyagi forrásokat igényelnek. A gimnáziumi osztályok hosszabb távú tervezhetőségének érdekében megállapodást írtunk alá a Szatmári Irgalmas Nővérekkel – a Szent Erzsébet Iskola fenntartójával – az intézményben indítandó osztályszámokról” – áll a sürgősségi indítványban. A megállapodásról viszont semmit sem tudunk. A városnak rendelkeznie kell önkormányzati intézkedési tervvel. Van? (Tavaly októberben véleményeztünk egyet, de tudomásom szerint nem került testület elé.) Nyilvánosnak kell lennie. S abban ezeknek a számoknak szerepelniük kell. Az idézett rész után az előterjesztésben a 2007. április 26-ai öh. érvelése következik a Dobó kibővítéséről, majd: „de továbbra sem mondtunk le a Gimnázium méltó, belvárosi, önálló épületének a kialakításáról”.

„A Gimnázium elhelyezésének további helyszíne lehetne a volt Látszerészeti Eszközök Gyára ingatlan (az Esztergomi Körzeti Földhivatalnál Esztergom belterület 17471, 17471/J, 17471/K, 17471/L, 17471/M helyrajzi számokon nyilvántartott, természetben Esztergom, Simor János u. 41. szám alatt található kivett ipartelep és egyéb épület megnevezésű ingatlanok, a továbbiakban: Granvisus), amelyben az Önkormányzat is rendelkezik ingatlanokkal (17471/B, 17471/C).
(…)

Az ingatlanok kisajátításáról a Képviselő-testület az 501/2006.(XII.1.) esztergomi öh. határozatával döntött, amit a 61/2007.(II.16.) esztergomi öh. határozatával megerősített. Ezután a határozatokban szereplő ingatlanok kisajátításának indoklását kell pontosítani: oktatási funkció. Az ingatlanok kisajátítási eljárása körülbelül fél év alatt lebonyolítható, a tervezés szintén fél évet vehet igénybe, a közbeszerzés, kivitelezés pedig egy-két év alatt megvalósítható. Így – szerencsés esetben - 2010-ben, de reálisan 2011 szeptemberében beköltözhet a Gimnázium.” (Kiemelés tőlem.)


II. Határozati javaslat:
………./2008. (X.16.) esztergomi öh.

1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent István Gimnázium, Esztergom (a továbbiakban: Gimnázium) végleges elhelyezésére a volt Granvisus ingatlant (az Esztergomi Körzeti Földhivatalnál Esztergom belterület 17471, 17471/J, 17471/K, 17471/L, 17471/M helyrajzi számokon nyilvántartott, természetben Esztergom, Simor János u. 41. szám alatt található kivett ipartelep és egyéb épület megnevezésű ingatlanok, a továbbiakban: volt Granvisus) jelöli ki, amelynek felújítását legkésőbb 2011. szeptember 1-ig meg kívánja valósítani.


III. Határozati javaslat:
………./2008. (X.16.) esztergomi öh.

1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy vételi ajánlatot tesz az Esztergomi Körzeti Földhivatalnál Esztergom belterület 17471, 17471/J, 17471/K, 17471/L, 17471/M helyrajzi számokon nyilvántartott, természetben Esztergom, Simor János u. 41. szám alatt található kivett ipartelep és egyéb épület megnevezésű ingatlanokra (a továbbiakban: volt Granvisus). Amennyiben a vételi ajánlatot az ingatlantulajdonos a kézhezvételtől számított 30 napon belül nem fogadja el, Esztergom Város Önkormányzata a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 2. § d) pontja alapján közérdekű cél – kötelező állami, illetve kötelező önkormányzati feladathoz kapcsolódó oktatási létesítmény (a Szent István Gimnázium, Esztergom 2500 Esztergom, Wesselényi u. 40-42.) elhelyezése - megvalósítása érdekében a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal vezetőjénél – az eljárás jogi feltételeinek teljesülése esetén - kezdeményezi a kisajátítási eljárás megindítását. Esztergom Város Önkormányzata a kisajátítási célt a Közigazgatási Hivatal döntésétől számított két éven belül valósítja meg.
A kisajátítás vagy a megvásárlás fedezete a 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 7/B számú melléklet 137. során rendelkezésre áll.
(Kiemelés tőlem. A 2007. évi CXXIII. törvény a Magyar Közlöny novemberi számaiban jelent meg.)


Igen ám…

I. Határozati javaslat:
………./2008. (X.16.) esztergomi öh.

1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy „A Szent István Gimnázium elhelyezésével kapcsolatos döntések” tárgyú 267/2007. (IV.26.) esztergomi öh. határozat 1. és 2. pontját visszavonja.

Ezek voltak azok:

267/2007. (IV.26.) esztergomi öh.
1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent István Gimnázium, Esztergom (a továbbiakban: Gimnázium) végleges elhelyezésére a Dobó Katalin Gimnázium épületét (2500 Esztergom, Bánomi u. 8. sz. alatti, 15.990 hrsz.-ú ingatlant) jelöli ki, azzal a kötelezettség-vállalással, hogy a fenti két intézményt legalább 2014-ig nem kívánja összevonni, és a Gimnázium elhelyezését legkésőbb 2010-ig meg kívánja valósítani.
2. Amennyiben a Képviselő-testület 243/2007. (IV.20.) esztergomi öh. határozatában kért Dobó Katalin Gimnázium átvételéhez a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat (a továbbiakban: Megyei Önkormányzat) nem járul hozzá, úgy felhatalmazza a Polgármestert, a Gimnáziumnak a Dobó Katalin Gimnázium épületébe történő elhelyezésével kapcsolatos megállapodás megkötésére a Megyei Önkormányzattal.


I. Határozati javaslat:
………./2008. (X.16.) esztergomi öh.

2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy „A Szent István Gimnázium elhelyezésével kapcsolatos döntések” tárgyú 267/2007. (IV.26.) esztergomi öh. határozat 3. pontja helyébe a következő szöveg kerül:„A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a Dobó Katalin Gimnázium (2500 Esztergom, Bánomi u. 8. sz. alatti, 15.990 hrsz.-ú ingatlant) épületnek a Szent István Gimnázium és a Dobó Katalin Gimnázium egy épületben történő elhelyezése érdekében szükséges tervek elkészítéséről, melynek fedezete 1.080 E Ft összegben a 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. rendelet 7/B számú melléklet 102. során rendelkezésre áll."


Ez volt a 3. pont.

3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon az 1. pontban szereplő épületnek a Gimnázium és a Dobó Katalin Gimnázium egy épületben történő elhelyezése érdekében szükséges tervek elkészítéséről, melynek fedezetét 2,5 M Ft összegben a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 6/A melléklet általános tartalék sorában biztosítja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az elkészült fenti tervet a kivitelezés ütemezésével és költségeivel jóváhagyásra terjessze be a Képviselő-testület 2007. novemberi rendes ülésére.


Akkor hogy is van ez? Dobó? Granvisus? Dubito ergo sum.

2008. október 22., szerda

Ceruzaforgácsok 3.

Holnaptól őszi szünet, lehet sokáig aludni. A gyermek itt szuszog mellettem, pedig még csak fél nyolc: lázas, be van gyulladva a torka, menetrend szerinti októberi megbetegedés. Betegsége legfeltűnőbb tünete, hogy nincs étvágya. Reggelizett s legközelebb este hatkor evett: a Fekete Sasból hozott paradicsomos káposztát (brrr). S bár nincs hétvége, de ha beteg: velem alhat.

Tegnap koncerten voltunk, Csajkovszkijt és Dvořákot hallgattunk - jól esett a lelkemnek a zenéből áradó harmónia. Gimnazista koromban operabérletem volt, azóta túl sűrűn nem fordultam meg ott, utoljára (három éve?) a karzaton ültem - s most meglepett, hogy milyen kicsi a nézőtér.

Szorongva gondolok a holnapra: bár semmilyen nemzeti és állami ünnepen nem megyek el a hivatalosan szervezett megemlékezésre (rég tönkretették már az ilyen-olyan pártok aktuálpolitikai kisajátításaikkal), de nagyon nem szeretem a Budapestet menetrendszerűen felforgató, "hazafiságnak" nevezett vandalizmust.

"Kikiáltottuk ugyan a köztársaságot, de az emberek nem alakulhatnak át egyik pillanatról a másikra alattvalóból polgárrá." (Göncz Árpád, 1991) Különösen nehezen megy, ha bizonyos erők minden eszközzel a polgárt újra alattvalóvá szeretnék tenni.

2008. október 19., vasárnap

Birsalmasajt

A szőlőben nagyanyáméknál volt birsalma: kompótot és lekvárt főzött belőle. Egyiket sem szerettem. De a birsalmasajtot igen, csak ritkán jutottam hozzá.

A férjem évek óta főz néhány darabból, de eddig mindig ripsz-ropsz kezdett hozzá: nem volt benne sem dió, sem mandula, mert ahhoz, hogy legyen, rá kellett volna készülni: diót venni a piacon, vagy ha volt itthon: törni... Az állaga is olykor inkább lekvárra hasonlított. Az idén egy kolléganőmtől kaptunk egy karoskosár körte formájú birsalmát. Ez a múlt vasárnap történt. Egész héten, amikor hazaérve a lakásba léptem, krúdys hangulatom támadt: mindent áthatott a birsillat... sötét szekrények, almáriumok úsztak a szemem elé, tetejükön a sárga gyümölcs.

Tegnapelőtt aztán elérkezett a főzés ideje. A férjem áttanulmányozta a Horváth Ilona-féle szakácskönyvet, eszmét cserélt a birsalmasajt-készítés rejtelmeiről mindenkivel, akiből kinézte, hogy tapasztalatai lehetnek e téren... Vett diót is, mandulát is. Aztán Horváth Ilonának szót fogadva feltette az almát főni. Mikor 7 óra tájban hazaértem, a fele már le volt turmixolva, de leégett a turmixoló. (Én vagyok a hibás: a múltkor a brokkoli turmixolása közben valahogy nedvesség került a csőbe - még jó, hogy nem történt nagyobb baj.) Tegnap délután elmentünk a Tescoba: vettünk botmixert meg külön egy olyat, amivel habot lehet verni, kelt tésztát dagasztani (eddig ezt nálunk egy gép tudta). Aztán estig főtt a birs: addig, míg látni lehetett az edény alját keverés közben. Őzgerincformákba és tortasütőbe porcióztuk ki, gyorsan megdermedt. Csak a fazék ázik már második napja ecetes vízben, ecetben - kapartuk fával, dörzsöltük speciális szivaccsal: egyre kisebb a leégett rész, de még mindig féltenyérnyi. Dupla aljú acélfazék...

Ma aztán kiszedtük a formából a birsalmasajtot, durvára vágott diót szórtam a celofánra - Horváth Ilona szerint 2-3 hétig forgatni kell, így szikkad. Spájzunk nincs - nem volt egyszerű helyet találni neki. Már most teljesen kemény, jól szeletelhető, de szót fogadunk.

Megvan a téli csemege. S ha idő előtt elfogyna, a fagyasztóban felkockázva egy újabb adag főzésre vár.

2008. október 18., szombat

Leltár

A 100. bejegyzés után tettem ki egy három kérdésből álló közvéleménykutatást, tegnap lejárt a határideje. Íme az eredmény.
- 72 olvasóm biztosan van
- olvasóim 59%-a ismerősétől vagy egy másik blogról szerzett tudomást a blogomról
- 71 %-uk egy-két naponta idelátogat
- s 68%-uk bármiről szívesen olvas.

Sok ennyi olvasó? Kevés? Örülök, hogy vagytok. Annak, hogy írni kezdtem, több oka volt: lélekmentés, olykor az írás révén magamra kényszerített módszeres gondolkodás, nemegyszer emlékeim felidézése s az is, hogy a tűnő időben nyomot hagyjak a gyerekemnek. Szóval: csupa-csupa önös érdek. Ha ez másoknak is érdekes - s nem vagyok farizeus: reméltem, hogy az, különben naplót írnék egy füzetbe -, boldoggá tesz. Ezután is arról írok, ami kihoz a sodromból, ami izgat, ami elgondolkodtat, amin elmélázok. Biztatásnak veszem, hogy sűrűn bekukkantotok.

A blogoláshoz Mafiától kaptam kedvet, az első dizájn gborzé volt, technikai problémáimmal ma is hozzá fordulok. Kettő kivételével az összes fotó a férjem felvétele, a rajzok a lányom fantáziájáról árulkodnak.

Folytatódik "a lélek balga fényűzése".

2008. október 17., péntek

Ceruzaforgácsok 2.

Ma volt a Szent István Galéria évadnyitása: képek, zene, versek. Minden elismerést megérdemel egy fiú, akinek 15 éves korára 60 000 fotója van – köztük nem egy, amivel együtt tudnék élni (ha lenne még itthon szabad falfelület). H. Krisztina pedig úgy mond verset, hogy az embernek futkos a hátán a hideg. 16 éves, s már a második önálló estjét látom-hallom, imponálóan széles a repertoárja, Előszó, Fortissimo, Mennyből az angyal egymás után – egy profi színésztől sem csekélység. Osztálytársak játsszák a zenei betéteket, a szervezésben, lebonyolításban igazi csapatmunka. Ma este megint jó volt istvánosnak lenni. Újra meggyőződtem róla: az irodalom a világ legfontosabb dolgai közé tartozik, a líra pedig az emberi elme csúcsteljesítményei közé – igaz, semmi haszna, csak élni segít.

S aki élni segít, akiért élni érdemes: a gyermek. Az olvasókönyvükben van egy szöveg a négy őselemről, s házi feladatként rajzolt hozzá. Hát, én sosem tudtam rajzolni...



2008. október 14., kedd

Körforgás

Napok óta arról akarok írni, hogy: tulajdonképpen szeretek itt, ebben a lakásban lakni. A megszorító értelmű "tulajdonképpen" arra vonatkozik, hogy persze jobb lenne önálló családi ház, kert - ilyenben nőttem fel. De nem elégedetlenkedek, ez adatott meg.

Van, amiben szeretem az állandóságot. 14 éve nézem az ablakból az évszakok váltakozását. Emlékszem, mekkorák voltak a fák, amikor ide költöztünk. Tudom, hol nem marad meg tartósan a hó, mert ott futnak a földben a fűtéscsövek (nesze neked energiatakarékosság). Látom elúszni a Dunán a nagy kirándulóhajókat. A háló ablakából látszanak a "cicis" hegyek, ha pára vagy köd el nem takarja őket. Az összes többi ablakunkból rálátunk a Bazilikára, mindennap díszkivilágítás mellett vacsorázunk.

Ezt a konyhai panorámát szeretem a legjobban. Kizárom a ránk merőleges ház meg a szemben lévő látványát, messzebbre nézek. A szentgyörgymezei templom, a Kanonok sor háztetői, az Ószeminárium, a Bazilika - mondjuk 120-130 fokos szögben. Itt-ott megcsillan a Duna, mögötte a hegyek, majd az ég. Szemben ott a Dobó, mögötte a József, ha lehull a lomb, fellátni a Martsa utcára.

Júniusban a szemben lévő ház mögött nyugszik le a Nap, aztán hétről hétre tolódik mindig jobban balra, iskolakezdéskor már a túloldali fennsík mögött tűnik el, ma már a Bazilika jobb oldali kupolája mögött, de decemberben lemegy anélkül, hogy előbújna a ránk merőleges ház mögül. A túloldali hegyek nyáron zöldek, szeptember végén már fakuló-rozsduló a növényzet rajtuk, egy hete a finom őszi párában kéknek látszanak, aztán nemsokára barnás szürkének, s remélem majd fehérnek is. Szeretem nézni, ahogy ősszel lassan emelkedik föl a Bazilikáról a köd, a napsütésben megcsillan az aranyszínű gömb (Nórát izgatja a benne lévő asztal és szék), rajta a kereszt. Ilyenkor reggel a Duna fölött akkor is lebeg egy könnyű páracsík, ha ködnek nyoma sincs, s délután újra leszáll. Hétvégén ott ültem a konyhaablak előtt, s néztem a naplementét: szürkéskék hegyek, a már lebukott Nap még púderrózsaszínre színezte az eget, följebb aztán ez a szín elhalványult, s egy csíknyi fehérség után világoskék volt még az ég: de innen már gyorsan sötétedett. Lenn kigyulladtak a lámpák. (A képen októberi naplemente van, de sokkal színesebb, mint amilyet a hétvégén megfigyeltem.)

A házak közötti kis parkban sokféle fa van, a nyár még zöld, a juhar sárga, köztük évek óta figyelek egy másikat (nevét nem tudom): most még bordó, ez lesz a legszebb sárga – ha száraz az ősz, sokáig gyönyörködöm benne, de ha fagy éri, egy-két nap alatt megkopaszodik. Aztán tavaszig már csak egy satnya, a nyár által elnyomott fenyő marad zölden.

2008. október 13., hétfő

Ácsorog

Elvek és pénz, szavak és tettek: nesze neked normális Magyarország.
Konzervatív értékrend és fotó; szocialista támogatás, majd fideszes színek, aztán Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt, mától meg az MDF-frakcióban frakcióvezető-helyettes – íme egy karrier.

Megáll az eszem és ácsorog... Hol élek?

2008. október 12., vasárnap

Ügynök-ügyek

A Kenedi-bizottság jelentése olvasható a MEH honlapján. Nem mondhatnám, hogy taglalásával tele van a sajtó, de lehet: áttanulmányozására kevés volt még az idő. Nagyon felkészültnek nekem ez a blogger tűnik.

"A bizottság leszögezi: a diktatúra állambiztonsági szolgálataival való bárminemű együttműködés ténye közérdekű adat. Alkotmányellenesnek tekintik azt a kialakult gyakorlatot, hogy tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntik el egy tudományos megállapítás helyességét." (24 Óra)

A héten a Hírszerző hozta nyilvánosságra, hogy 25 éven keresztül ügynök volt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György. Kárpáti ezt tagadja, perel.

Kondor Katalin viszont, a Magyar Rádió volt elnöke (aki – emlékszünk - nem közszereplő) elállt az állítólagos ügynökmúltjával kapcsolatos cikkek miatt indított magánvádas eljárásoktól - erősítette meg a Fővárosi Bíróság a Népszava pénteken közölt értesülését az MTI-nek.

Ez Magyarország. A rendszerváltás után 18 évvel.

Babits

"Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme, mert "cél és értelem" emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk szüksége. A világ több mint minden emberi; hiszek a világban, mert eszem el nem éri.

S mégis hiszek, az észben, hogy ameddig ér, hűséges szolgája annak a Valaminek amit el nem ér...
(...)

Én hiszek a harcban, az ész harcában a vak erők ellen, melyek: a világ vak erői, vagy az én lelkem csüggedései és indulatai... Igaz: ezek a vak erők hozzátartoznak ahhoz a minden észnél magasabb Valamihez, amiben végre is meg kell nyugodnom: de a harc is hozzátartozik, s az is, hogy eszem a saját törvényeit kövesse, s aszerint vezessen... Magunk is része vagyunk talán a vak erőknek: de ezt bízzuk csak a vak erőkre..." (Babits: Örökkék ég a felhők mögött)


Nem is tudom, hogy jutott eszembe, miért jutott eszembe Babits. Főztem: a kéz teszi a dolgát, s fejben lehet mást csinálni. Utálom azt a világot, ahol az „ész az érdek rimája” (Szabó Lőrinc), ahol a szavak nem jelentenek semmit, csak arra valók, hogy kiforgassák őket... A Sziget és tenger jutott eszembe: kivonulni, elvonulni, azonosságot nem vállalni... Tudom persze, hogy lehetetlen kísérlet. Aztán elővettem a kötetet, olvasgattam - ehhez az íráshoz tértem vissza még ma is. Mert „hiszek a művészetben, mely kinyitja elénk a világot, mely kiröpít a pontból és pillanatból…”

2008. október 11., szombat

Hétvége

A gyermek már alszik, a helyemen persze. A hétvége számára több szempontból is ünnep: számítógépezhet, mozizhat, ráadásul nálunk is alhat. Tegnap voltunk hármasban a Simon-Júda vásárban: a sétálóutcán kulturált körülmények között igényes áruk - tovább nem mentünk. Nem akartunk vásárolni, csak szétnézni, inni egy sört. A kedvenc kocsmánk tele volt, a Sipos-udvarban ültünk le. Találtunk egy új, szépen kialakított belső udvart panzióval, kávézóval, étteremmel, kis játszótérrel: Welya a neve. Hazafelé a hídon már sötétben jöttünk vissza: mindig lenyűgöz a Várhegy látványa.

Aztán ma Nóra újra átment apával: körhintázni akart, gumicukorra és kürtőskalácsra fente a fogát. Aztán nem ült fel semmire. A mi óvatos duhaj lányunk szerint nem volt semmi kisgyereknek való, csak félelmetes hinta, borzalmak háza… (Tegnap az étteremben a dekorációhoz tartozó lovagi páncéltól is félt, iskolába menet messze kikerül egy-egy kutyát, de még vitázó vagy hevesen gesztikuláló embereket is.) Mégis jól érezte magát, a több kilométeres gyaloglástól alaposan elfáradt. De csak apa szunyókált, ő gépezett. Hétvégenként szabad egy órát. (Nyári szünetben az volt a szabály, hogy amennyit olvas, annyit gépezhet.) Aztán kicsit rajzolt, félórát hangosan olvasott.


S jött volna a mozizás, de apának nem akaródzott. Akkor született ez a rajz.

Tévét egyáltalán nem nézünk (kivéve: ő az esti mesét), de videót, dvd-t igen. Tegnap megint megnézte a Queent, ma kettesben egy Louis de Funés-filmet. Itt ültem a gépnél, olvastam, s harsány hahotázások jelezték a vita utáni egyetértést.

Szép kis gyűjteménye van az MTV fénykorában készült klasszikus művek filmfeldolgozásaiból (Ludas Matyi Soós Imrével, A fekete város, A kőszívű ember fiai, A Pál utcai fiúk, Az aranyember…), gyerek- és ifjúsági filmekből (Tüskevár, Tündér Lala, János vitéz, A Tenkes kapitánya, A koppányi aga…), de többször látott egy-egy Kusturica- és Menzel-filmet is, a Magyar vándort, sőt az Életvonatot is. S igaza van, ehhez nincs feltétel. Apa szoktatta rá: hétvégén mozi van.

Én meg élvezem, hogy bagoly lehetek. Még holnap sem kell korán kelnem.

2008. október 9., csütörtök

Vallás

"Tíz évvel ezelőtt a felnőtt magyar lakosságnak több mint 20 százaléka "nagyon vallásosként" határozta meg önmagát. Ez a szám ma kereken 15 százalék. Ennél is nagyobb mértékben csökkent a rendszeresen templomba járók aránya: 26,5 százalékról 19-re. Egyúttal 30-ról 35 százalékra nőtt azok száma, akik soha nem mennek templomba. (...) A felmérés a hajdani szocialista táborhoz tartozó országok közül tizennégyre terjedt ki."

Gyerekkoromban ellentétes hatások értek a vallással kapcsolatban. Lázadó kamaszként nagyon határozott álláspontot képviseltem. Felnőttként tudatosan megvizsgáltam: hogy is van ez. Ma azt gondolom: a vallás magánügy. Tisztelem a hívő embert - na, nem azt, aki politikai számításból fedezte fel felekezeti hovatartozását. Nem hiszem, hogy a vallásosság magasabb rendű erkölcsiséget jelent - bőven van személyes tapasztalatom ennek a következtetésnek a levonásához. Taszít az egyház pártpolitikába való beavatkozása, s taszít a pártpolitika egyházra kacsintó számítása. De tudom: a szekularizáció nagyon fiatal képződmény ahhoz képest, hogy az egyház mennyi ideig volt a hatalom részese... S nem spirituális értelemben. De visszafelé nem szeretnék menni.

Nem tudom felidézni, ki mondta/írta (talán Kornis?): hitről igazán nagy műveket a 20. században a kételkedők, a vívódók írtak. Íme egy ilyen.

Nemes Nagy Ágnes: Istenről

Hiánybetegségeink legnagyobbika

Lásd be, Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni. Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.

Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható, gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?

Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem.

Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.

Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!

Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?

Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, krikszkrakszokat hámló platánra, míg

megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted?

Egy szót se szóltam.

2008. október 8., szerda

Szög a zsákban

Az iskolában értekezleten kisebb vita volt róla, kérdésként a szülői közösség részéről is megfogalmazták: miért nem tarthat szakkört SP, BÉ, NL?
Válaszvariációk:
1. Azok kaptak lehetőséget, akikkel az igazgató szóban megállapodott.
2. A természettudományi munkaközösség vezetője későn adta le az igényt.

Az SP által felkészített csapat tavaly az olimpiatörténeti versenyen országos 3. helyezett volt (4-5 évvel ezelőtt volt egy első helyet elért csapata is). SP augusztus végén szóban ígéretet kapott arra, hogy a felkészítésre kap órakeretet. Nem kapott. Lásd 1. pont. Ma az indok: akkor kellett volna a kötelező órájához, most enélkül is megvan. Elfogadható? Nem: vannak, akik szintén kötelező órán felül tarthatnak szakkört.

BÉ a természettudományi munkaközösségbe tartozik: biológiából 17 tanítványa jelentkezett OKTV-re. Aki készített már fel emelt szintű érettségire is, meg OKTV-re is, az tudja, hogy az emelt szintre felkészítő órák keretében OKTV-re nem lehet felkészíteni: mások az elvárások. Biológiából több mint 60 tanuló jelentkezett szakkörre. Nem lesz. A tanulói igényeknél ezek szerint fontosabb a határidő.

De milyen határidő? A tanév helyi rendje szerint szeptember 22-én kellett leadni a tanmeneteket és munkaterveket a munkaközösség-vezetőknek, nekik 4 nap állt rendelkezésükre ezek szakmai szempontú átvizsgálására, majd szeptember 26-án kellett átadniuk az igazgatónak. NL, a természettudományi munkaközösség vezetője már szerdán azt a választ kapta: ő és munkaközösségéből BÉ nem kap szakköri órakeretet. Még egyszer: a munkaközösség-vezetők számára a leadási határidő péntek volt. Lásd 2. pont. Felkészítésre óra tehát a fizikaversenyek esetében sincs.

Egyébként pedig szakköröket az októbertől májusig terjedő időszakban szokás tartani. Arra a kérdésre pedig, hogy hány szakköri órával rendelkezik az iskola, s ebből mennyit osztottak ki, nincs válasz, a számoknak utána kell nézni.

Nem erről van itt szó persze.

(PS. Én nem nyújtottam be igényt.)
10.08. update
SSz sem kapott órakeretet latin szakkörre. Indok: az idegen nyelvi munkaközösség vezetője is "késve" adta le az igényeket. Előzetes egyeztetés szóban ebben az esetben is volt. Lásd 1. és 2. pont.
10.11. update
Utánanéztem az iskola pedagógiai programjában, hogy mekkora órakeret van benne szakkörre. Nos: 20 óra (ezenkívül sportkörre 21 és énekkarra 4 óra) heti szinten. Kizárt dolog, hogy ezt a keretet kihasználjuk. A pedagógiai program a fenntartó jóváhagyásával vált érvényessé.

2008. október 7., kedd

Ceruzaforgácsok

I.
József Attilát tanítok hetek óta, ma az 1935-ben született Levegőt! c. versét. Eltelt 73 év, s aktualitása mit sem változott, elég csak a közelmúlt történéseire, pl. az UD Zrt.-botrányra gondolni. A hatalom természete, a hatalom akarása - úgy látszik - változatlan. Nem transzponáltam napjainkra, a tájékozottak talán megteszik maguktól.

„Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.”

„Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet,
hogy könnyebben tenghet,aki alattomos.”

Illúziók és illúzióvesztések láncolatából áll össze az ember élete, de talán a történelem is. Eljött a szabadság, finomult a kín…
(„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet…"
„Majd a szabadság békessége/is eljön, finomúl a kín –”)

II.
Határozatlan idejű sztrájk kezdődött hétfőn reggel hét órakor az egri Markhot Ferenc Kórházban – olvasom a Hírszerzőn. (…) Mánya Kristóf, az egyik kórházvédő … elmondta, nem véletlenül esik a munkabeszüntetés kezdete a nemzeti gyásznapra, mivel "az itt dolgozók szinte mártírok, sok szenvedést kellett eltűrniük az elmúlt fél évben".

Micsoda mértékvesztés! Akár igazuk is lehet, de már nem tudom komolyan venni.

III.
Publicisztikákat olvasva, sokszor az a benyomásom, hogy divat a ’jaj-de-laza-vagyok’ attitűd. Van, amikor és van, akinél el is tudom fogadni. De a lazaság 'csinálása' vagy a jópofizás visszatetsző.

Ezt a cikket többször majdnem abbahagytam, pedig alapvetően egyetértek vele: „Van egy komoly (és pártelfogultságot nélkülöző) társadalmi bázis, amely elutasít bármiféle szélsőséget. A hungarista, ultranacionalista, fajgyűlölő eszmevilágot éppúgy, mint a szélsőbalt, a kommunizmus (vagy kádárizmus) dicsőítését, bűneik mentegetését, továbbá a vallási fundamentalizmust. Che Guevarát ugyanúgy nem tartjuk demokrácia-kompatibilisnek, ahogy Wass Albertet sem.”

De mit keresnek benne ilyen kifejezések: „számbelileg lekonkurálja a Chartát”, „ordas individualista habitusunk végett semmiféle tömegrendezvényre nem gerjedünk” (ráadásul: miatt!), „süllyedt a felvonulás renoméja”, „ezután gondoskodva lett róla”? Brrr… A publicista nem bízik gondolatai erejében?

Ennél jobban csak a gügyögést utálom.

2008. október 6., hétfő

Magyarul - kezdőknek és haladóknak

Itt szóvá tettem valamit ezzel kapcsolatban. Ma látom, hogy a "Szekszárdik" szót kijavították. Nyilván észrevették maguktól. (Ez egyébként nem helyesírási kérdés.) A többi hibára nincs szemük.

"Mert ha igaz, hogy a történelem mindnyájunk önarcképe – elmondhatjuk ezt az anyanyelvről is." (Csoóri Sándor)

Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell
A New York-i Hétvégi Magyar Iskolának ajánlom húszéves jubileuma alkalmából, 1979

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.

Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,

a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,

tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

2008. október 5., vasárnap

Itt van az ősz


"Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét."

(Petőfi Sándor)



Fönn voltunk a Vaskapuban: lefelé nézve a természeti és épített környezet látványa lélegzetelállítóan szép, itt-ott piros-sárga-rozsdaszínű foltok az alapvetően még fakó zöld növényzetben. Remélem, hosszú ősz lesz sok napsütéssel, finom reggeli ködökkel. Már régóta ez az évszak a kedvencem.

Fönn az enyészet meg a toldozgatás-foltozgatás nyomai és szemét, a gazdátlanság (látszata?) és a gondatlan, rendetlen kirándulók nemtörődömsége... Milyen kiváló hely lehetne például erdei iskolának - közel van, biztosítható az egész éves kihasználtság.

Október - a kukoricatörés ideje, ilyenkor már zörgősre száradt a kukoricaszár. Nagyanyámék földjén hajdanán egy nap alatt betakarítottuk a termést, lovaskocsi vitte be az udvarba, a nyári konyha elé borította le, nagy része ott maradt, kisebbik részét bedobáltuk a kiürített konyhába. Mi, gyerekek ott hancúroztunk a kukoricarakás tetején. Másnap délután, este a család egy-két rokon segítségével kukoricát fosztott. Kerestük a piros csövet - mit sem tudtam még a Tengeri-hántásról -, gyűjtöttük a különböző színű kukoricahajat babafrizurának. Ahogy hűlt a levegő, behúzódtunk a konyhába: a masinában pattogott a csinkatűz, lassan megfőtt egy fazék kukorica, mákkal és mézzel tálalta nagyanyám - igazi, falusi őszi-téli csemege. Most, hogy ez eszembe jutott, megnéztem a mélyhűtőt: mák van itthon, de kukorica nincs (konzervből nem jó) - be kell szerezni. (Otelló szőlővel vigasztalom magam.) Kukoricalisztből készült aztán kukoricabukta is, aludttejjel ették - ezt nem szerettem. A gyerekek kedvéért volt pattogtatni való kukorica is. A kifosztott kukoricát aztán felhordták a padlásra (milyen finom, száraz meleg volt ott), s téli délutánonként nagyapám apránként lemorzsolta az állatoknak: egy részét szemesen, más részét dara formájában etették fel.

"Úgy tekintsd a csillagok járását, mintha velük együtt futnád be az égi pályát. Állandóan gondolj az elemek egymásba való átváltozásaira is. Mert az ilyen gondolatok megtisztítanak a földi élet szennyétől."

"Gondolj az egész mindenség anyagára, melyből egy csepp a tiéd, az örökkévaló időre, melyből a számodra kiszabott rész rövid pillanat. Hát a mindenség sorsa? Hányadik hányada ennek a tiéd?"
(Marcus Aurelis: Elmélkedések)

A Garam-torkolatról eszébe jut az embernek a sztoikus császár-filozófus, délután őt olvastam. Nem baj, ha időnként emlékeztetjük magunkat mulandóságunkra.

2008. október 3., péntek

A 100.


A kicsi Queent hallgat és néz – a nyaralás óta legalább ötödször látja a klippekből összeállított filmet, aztán még You Tube-on is keres Freddie Mercury-számokat. Maga mellé parancsolja az apját. Még fél tízkor is tiltakozik a lefekvés ellen, mert hétvégén szabad tovább fennmaradni. Na és persze nálunk aludni. Elalvás előtt az atomokról, az atomrobbanásról érdeklődik.


Az egyik nagy Münchenből jelentkezik be, majd jön. A másik Firenzéből, már talált lakást, majd holnap skype-on...

Mit számít ezek mellett az itthoni mocsár!




(A szobor Montreaux-ben található, ahol utolsó stúdiójuk is volt.)

Én itt ülök a gépnél, és mindenfélét olvasok.

„A magam részéről az olyan embernek nemcsak ép értelmében, hanem tisztességében is kételkednék, aki kétségbe vonná, hogy ezt a világot mi csináltuk és folyamatosan mi csináljuk. Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon.” (Hamvas)

„No már most, vagy (csak) azért kap egy párt pénzt vállalkozóktól, mert azok úgy gondolják, hogy az egész gazdasággal együtt nekik is javukra válik, ha az illető párt gazdaságpolitikája érvényesül, vagy azért (is), mert arra számítanak, hogy az illető párt, ha hatalomra jut, valamilyen formában kedvezményezni fogja őket a köz kontójára.” (és)

S a szövegek felelnek egymásnak. József Attila Eszméletét már tudatosan keresem elő.

"Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol."

S hallom, hogy kopognak a párkányon az esőcseppek. Szeretem hallgatni.


PS. Kérlek benneteket, akik itt jártok, szánjatok pár percet a bal oldalon fönt kitett kérdések megválaszolására. Mától számítva két hétig lesznek fönn.

2008. október 2., csütörtök

Évforduló

Ma 53 éve kötöttek a szüleim házasságot, 1955-ben ezen a napon vasárnap volt: 3-kor volt a polgári esküvő, 5-kor az egyházi szertartás a szécsényi római katolikus templomban.

Féléve ismerték egymást. Leendő apám a biztosítónál dolgozott, majdani anyám a tanácson: ha egy állattartó nem fizette a biztosítást, a tartozást rávezették az állat passzusára – amíg ki nem egyenlítették, nem jöhetett létre az adás-vétel. Ilyen ügyviteli munka alkalmával találkoztak. Apám édesszájú volt, gyerekkoromban, ha már sehol máshol, az ő zsebében mindig találtam cukrot (kedvencem volt a kávés furé) – anyu környezetének feltűnt, hogy a „szépszemű Palika” mindig ott kezdi a kínálást, ahol anyu ül. Májusban anyut esküvőre hívták: egy barátnője egy szakali fiúhoz ment férjhez, aki történetesen apu egyik legjobb legénykori barátja volt. Egy hét múlva anyu az újdonsült házasoknál volt látogatóban Szakalban, s az állomáson találkozott apuval. Az ifjú férj barátjára bízta a vendéget, s bár ő Ludányba, a szomszéd faluba indult, nem szállt le, hazakísérte anyut. Egy hét múlva moziba hívta – így kezdődött.

Apu 30 éves volt ekkor, már rég ideje volt nősülni. Volt, aki figyelmeztette anyut, hogy leendő anyósa nehéz természetű asszony. Anyai nagyapámnak tetszett a vőjelölt: komoly iparos - szívesen adta 22 éves lányát. Augusztusban volt az eljegyzés, októberben az esküvő. Aztán a szüleim 8 évig apai nagyszüleimnél laktak – sok alkalmazkodással, elfojtott váddal, keserűséggel.

Erről az időszakról információim az egyik érdekelt féltől, anyutól származnak, így szükségképpen szubjektívek. Van, amit a magam emlékezete őrzött meg – de én meg kisgyerek voltam. Apu volt nagyanyám kisebbik fia: a legjobbat akarta neki. Szép és gazdag lányt. Anyu sokszor hallotta emlegetni a „hajas babát” meg a „porcelánbabát” - az előbbi apám sógornője volt, az utóbbit nagyanyám protezsálta apámnak – sikertelenül.

Anyu nagyon más volt: „városi” (Szécsény járási székhely volt, de az én fogalmaim szerint ma sem város), nem értett a földhöz, az állatokhoz – soha nem is tanulta meg. Iparos családból származott, másfajta viszonya volt a kultúrához, mások voltak a szokásai, más az értékrendje. 14 éves kora, a polgári elvégzése óta dolgozott, maga gyűjtötte össze a stafírungját, maga vette a konyhabútorát. De szegény volt: nem voltak földjei, állatai. Már pedig nagyanyámnak ez jelentette volna a méltó partit. (Történelmet tanulva nem értettem: miért mondják a faluban a 20. században a gazdagabb parasztokra, hogy jobbágy. Nekem a jobbágy szegényt jelentett. Igen ám, de voltak zsellérek is.) Apám családja sem volt tehetős, de „az az isteni parancsolat a bibliába, fiam, hogy a szegény legény gazdag jányt vegyík el, a szegíny jány meg módos legínyhez menjík, fiam. Csak mink vótunk ilyen emeletes marhák anyáddal ketten, hogy aszontuk, hogy összetesszük, amink van, éljünk osztán bódogan. Látod, milyen szeginysígbe cürhölődtünk egy íleten. Tik is azt akarjátok?” (Móricz: Pillangó)

1963-ra a Gránicon felépült a házunk, ki lehetett volna költözni, de apu mindig halogatta. Aztán egy kora nyári szombaton anyu elhívatta Péter Laci bácsit, s a kocsira felrakták a bútorokat – apu ült a nagyszüleim házánál a lépcsőn, két keze közé fogta a fejét, egyetlen széket meg nem mozdított, sírt. Még hónapokig a fél hetes vonattól (Balassagyarmaton dolgozott a földhivatalban) nagyanyámékhoz ment, s csak aztán haza.

A nagyobbik húgommal iskolaidőben, hét közben mi még évekig nagyanyáméknál laktunk. Csak akkortól lehettünk otthon, amikortól ránk lehetett bízni a házat, be tudtunk fűteni. (A kisebbik húgom már beleszületett az új házba, bár óvodás koráig ő meg az anyai nagyanyámnál volt hét közben - nagyanyai bennlakásos bölcsőde). De akkorra bennem már kialakult a se így nem jó, se úgy. Ha nagyanyáméknál voltam, vágytam anyu után. Minden este mentem tejért, s kicsit hazaszaladtam. Ha apu azt mondta, bejön, akkor maradtam, a számonkérés elmaradt; ha azt mondta nem ér rá, kis idő múlva elbúcsúztam, s nagyanyámnak azt hazudtam: várni kellett még a fejésre. Nem emlékszem, hogy mondták volna, hogy ne menjek, de valószínűleg úgy éreztem: titkolnom kell, mert nem tetszene. Felsős koromban már otthon laktam, s ha délutános voltam az iskolában, hazafelé még beugrottam mamáékhoz, s akkor onnan nem tudtam elszakadni. Naponta ismétlődő érzelmi konfliktusok. Ugyanez a hittannal és a misére járással kapcsolatban. Megfelelni anyunak is, nagyanyámnak is – mert nagyapám hallgatott, apu meg a felesége és az anyja között állt. A két asszonyt próbáltam közelebb hozni egymáshoz – mint minden gyerek, aki nem érti, hogy valakik hogyhogy nem szeretik egymást, mikor ő mindkettőjüket szereti. Nem tudtam, hogy milyen reménytelen a próbálkozás.

Nyolcadikos voltam, amikor nagyanyám meghalt. Ételei ízét ma is őrzöm. Már akkor tudtam, hogy vakbuzgó hite mögött mennyi hétköznapi gonoszkodás, képmutatás van. De én szerettem. S nagykamaszként, felnőttként kritikusan néztem már anyut is: ő sem könnyű természet. E két asszony szembenállása juttatott el viszonylag hamar oda, hogy mérlegeljek, állást foglaljak, döntsek.

Apu a hat elemi után (más volt az iskolarendszer) szakmát tanult. Már házas emberként végezte el a 7-8. osztályt, aztán levelezőn a gimnáziumot. (Egyszer magával vitt - talán cipőt vettünk nekem -, ott ültem vele a padban, ahol később én is gimnazista lettem, majd pályakezdő tanár.) A magyart és a történelmet anyu tanulta vele, a kötelezőket felolvasta neki, egyiket-másikat beszerezte diafilmen. Mert anyu szeretett, a mai napig szeret olvasni. Ő gyűjtötte össze az otthoni alapkönyvtárat, nem sajnálta a pénzt a könyvekre. A családi kasszát apu kezelte, a mellékes jövedelmet ő biztosította. Az anyu nemzedékében a falun élők között még nem volt tipikus, hogy a nő 8 órában munkába jár. Három gyerek mellett nem is volt az könnyű.

A tisztességesen végzett munkát, a kitartást, az óvatos, szolid gyarapodást láttam otthon. Azt, hogy a gyerekek fontosak. Fontos, hogy többre vigyék, mint a szüleik. S ehhez mindent megkaptunk. Köszönet érte.

Apu 20 éve nem él. Kórházban halt meg, egyedül. Élete utolsó évében anyu otthon volt vele, már nem lehetett egyedül hagyni. Fel tudom idézni meleg, biztonságot nyújtó kezét, kopogó cipője hangját a kövön, hangját, ahogy kedvenc nótáját, az Akácos utat énekli, ahogy azt mondja, hogy „babám”… Anyu decemberben lesz 75 éves.

Soha nem ünnepelték meg a házassági évfordulójukat, nem emlékszem, hogy anyu valaha is virágot kapott volna. Ebben a társadalmi közegben ez nem volt szokás. Én itt, most megünnepeltem.

2008. október 1., szerda

Szülőfalum

A falu történetét Boldizsár Menyhért István Szülőfalum Nógrádszakál c. kismonográfiája alapján foglalom össze. A szerző felmenői anyai és apai ágon a 19. század közepétől községi tanítók voltak. A könyvecske mottója az alábbi szeretetet sugárzó, bájosan együgyű versike.

Hol az Ipoly partján
a völgy összeszűkül
és a dús erdős hegy
szinte a vízben ül,
kinyújtott lábukon
dalol a sok madár,
van egy palócfalu:
SZAKAL, országhatár.

Nekem a falut a templom jelképezi. Ha évente néhányszor hazamegyünk, már Horkát elhagyva megpillantjuk egy domb tetején. Láttam a nagyszüleim házának udvaráról, s látszik - egészen más szögből - az otthoni ablakokból is.

Szakalról az első írásos emlék - a váci káptalan latin nyelvű oklevele -1268-ból származik. Az Árpád-korban a Kastély-hegyen monostor állt, egy 1384-ből származó feljegyzés szerint a falu az esztergomi egyházmegyéhez tartozott. A mai templom nagyharangja a mohácsi vész előtt készült, eredetileg a monostorban szolgált, felirata: „O REX GLORIE VENI CUM PACE – 1523 -.”

Felismertem ennek a harangnak a hangját évekkel ezelőtt a Kossuth Rádióban, s örömmel nyugtáztam, hogy nem tévedtem, amikor a bemondó közölte, hogy azon a héten honnan hallja a hallgató a déli harangszót. Gyerekkoromban volt, hogy nem pontosan déli 12-kor csendült meg a harang. Lajos bácsinak fel kellett mennie a templomba, még kézzel harangozott – akkor, amikor felért, néhány perc ide vagy oda nem számított. A nagyszüleim a harang csendítéséből meg tudták állapítani, hogy férfi vagy női halott van-e a faluban.

A török korban Szakal a Losonczy, majd a Forgách, aztán pedig a Koháry család birtoka volt. A török uralom idején elpusztult a monostor, megfogyatkozott a lakosság, egy 1715-ös összeírás 20 háztartást említ. Köztük az én apai őseimet mint török katonák leszármazottait.

Losonczy István Nógrád megye főispánja volt, az ő lánya, Anna, Balassi Júliája.
A mi családunk Zadar (=Zára) városából származik a családi legenda szerint. Ez nem zárja ki a török eredetet. Egyébként meg:
„Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben…”

A falun keresztül haladt a Pestet Kassával összekötő országút (Ráróspusztától az Ipoly túloldalán), 1769-ben postaállomás létesült. Szakalnak ez idő tájt 758 lakosa volt.

Gyerekkoromban közel 1200, ma 900 körül. Az országos (2. számú) főútvonal Ráróspusztánál ment át az Ipoly túlsó oldalára, ott már a török időkben kőhíd volt, a későbbi acélhidat 1944-ben a visszavonuló németek robbantották fel. Készülnek helyreállítani – évek óta. A 2-es út pedig ma Parassapusztánál lép át Szlovákiába.

A falu határában kitermelt kő a szécsényi ferences kolostor nyugati szárnyába van beépítve, helyben kisebb kúriák építőanyagául szolgált, a Szerémy-Konc és a Kheberich-Veres család kúriája még áll.

Az előbbi a régi óvoda – én még ide jártam, a kisebbik húgom már a kertjében épült új óvodába. A mi telkünk lábtól határos az óvodáéval. (A húgom apu gyakran csak áttette a kerítésen.) A kúriának a felét foglalta el az óvoda, a másik, leválasztott felében Németh bácsi és néni élt. Nem tudom, kik voltak – úrfélék lehettek, a bácsi méhészkedett. Emlékszem, karácsonyra tévét hozott a Jézuska: lábakon álló, nagy képernyős Favoritot. De csak rizses képet adott. Apu Némethékhez vitte le kipróbálni – ott tökéletesen működött. Aztán kiderült, hogy a faluban mindenkinek megfelelt a kékesi adóra irányított antenna, de nálunk leárnyékolja a templomtorony: Budapest-antennát kellett venni.
A Konc-kúriában ma a cigány kisebbségi önkormányzat irodája és sportöltöző van. Az egykori Veres-kúriában tsz-iroda, majd műanyagüzem volt, most magántulajdonban, de használaton kívül van.


Nagyobb térképre váltás

Petőfi Gyarmatról Losoncra tartva áthaladt a falun. 1858-ban Vácról Kassára menet itt váltott lovat Ferenc József, a dalárda a Gotterhaltéval fogadta. A faluban többször megfordult Madách Imre, Alsósztregova (a térképen Dolná Strehová) nincs messze. Madách végrendeletének 5. pontja így hangzik: „Gyermekeim gyámjának és gondnokának akarom, rendelem és kinevezem kedves rokonom és barátomat Veres Gyula urat Szakalban.” Veres Gyulánál Fráter Erzsi is járt, de még hellyel sem kínálták. Megfordult Madách a Szent-Iványi családnál is, válogatott jó könyvtáruk volt. Feltételezhetően Madáchtól származik a Szent-Iványi síremléken (a templom előtt, vörös márvány) olvasható két sor:
„Könyv és honszeretet tietek vala élte világa,
Sírja fölött e két csillag örökre ragyog.”

Petőfi a szomszédos Ludányban megcsodálta az asszonyok főkötőjét, megfogadta: ha majd megnősül, a feleségének innen visz (Úti levelek).
A falut ma Ludányhalászinak hívják, három részből áll: Szécsény felől számítva Halászi, Ludány, Horka.

1866-ban és ’73-ban kolerajárvány pusztított a faluban, a járvány után Szígyártó Pál orvos és földbirtokos az Ipoly partján mély, kővel kifalazott kutat ásatott: mindenki innen hordta az ivóvizet, az erősen szénsavas cseviccét.

A nagyszüleim csak ezt itták, pedig a mi meszes vizünkkel ellentétben jó volt a kútvizük is: Kakas Terka néni és mások nagyanyámhoz jöttek vízért, ha babot akartak főzni, mert abban gyorsabban megpuhult.
Erről jut eszembe: érdekes ragadványnevek voltak, vannak a faluban: Gólya Mari, Kistyúk Teri, Birgés Mari – de az állatneveken túl is: Kode, Bojnyík, Gyorpá, Binga, Bacso, Nahaj, Bőtyi (Böjti), Beke, az apám családjáé Csicsák.
Kisgyerekkorunktól mi, unokák hordtuk a cseviccét mamáéknak: hetente többször két 3 literes zománcos kannában. A kút messze volt, sokszor megálltunk pihenni. Kezdetben kötéllel kellett húzni, aztán kerekes kút lett, végül lefedték, szivattyúzni kellett, de megváltozott a víz íze: vasízű lett. Mi otthon egy darabig még ezt ittuk, aztán divatba jött a szóda.

A ma is látható templom a török kiűzése után emelt helyén - azt megnagyobbítva - 1893-94-ben épült. Az emeletes plébániát Lepsényi Miklós plébános, volt országgyűlési képviselő építtette.

Gyerekkoromban még Szakalnak önálló papja volt. Nagyszüleimnek saját helyük volt a padsorokban, az asszonyok bal, a férfiak (az emberek - így mondták) a jobb oldalon ültek. Nagyanyám vasárnap megfőzött, mielőtt misére indult. Szagos borsikát vagy rozmaringot szakított a kiskertből, beletette az imakönyvbe és indultunk. A pap még a szószékről prédikált. Legelöl az eladó sorban lévő lányok álltak – mise után a prédikáción kívül a fő beszédtéma a lányok új ruhája, új kabátja, új kalapja volt. Az öreg papot még az idősebb nemzedék is meglehetősen színtelen beszédűnek tartotta. Felsős lehettem már, amikor egy fiatal pap, Dorn Antal érkezett a faluba: beatmiséket tartott, jól beszélt, a fiatalokkal szót értett, jó hallású vállalkozó gyerekeket orgonálni tanított, kántorképzőbe küldött, talán gitározott is – a falu asszonyai, lányai „beleszerelmesedtek”. Aztán a politika elmarta – túl nagy volt a hatása. Úgy tudom, fiatalon meghalt. Azokat, akik utána következtek, már nem ismertem. Én a szilveszter napján 5 órakor tartott misét szerettem: számvetés volt a falu közösségének életéről. Szép volt pünkösdkor a körmenet: elöl kislányok (elsőáldozók?) mentek, virágszirmokat szórtak.
Saját papja a falunak már nagyon régen nincs, kezdetben a ludányi plébános járt át misézni, ma már nem tudom melyik és még hány faluba.
Ahogy a templomba járók megfogyatkoztak és megöregedtek, télen egyre kevesebben tudtak felmenni a hegyre, így a plébánián tartották a miséket. Aztán a plébánia gazda nélkül maradt, sokáig üresen állt – most úgy tudom, öregek otthonának alakították át (talán magántulajdonba is került), ha lenne fizetőképes kereslet… Az épület falusi plébániának hatalmas, jóval nagyobb, mint a fönt emlegetett kúriák.

1896. szeptember 13-án futott be Szakalba az első vonat. (A vasút építésekor a Teglenben római kori urnát találtak.) A vasúti mozgópostástól húsz környékbeli falu postásai itt vették át a küldeményeket. Vonattal elérhetők lettek a losonci és Losonc környéki gyárak.

Nagyapám vasúti pályamunkásként ment nyugdíjba.
A vasútállomás olyan volt, mint a Monarchia idején épített állomások általában. Az állomásfőnök a feleségével az emeleten lakott. De szolgálati lakásban élt a forgalmista is a családjával, s két őrházban is vasutas családok laktak. Egy kb. 20 km-es szakaszon a túloldalon nincs vasút, a szlovák teherforgalomnak szüksége volt, van a magyar oldalon futó pályára: Szakalnál lép át a sín Magyarországra, s Ipolytarnócnál tér vissza Szlovákiába. (A „motorka” jelentette a személyforgalmat, de arra csak Ipolytarnócon lehetett felszállni. Reggel fél 9 körül jött Tarnóc felől, 3-kor ment az ellenkező irányba.) Ezért nem szűnt meg még mindig ez a szárnyvonal, holott már sokszor volt róla szó. A személyforgalom régóta csekély.
Én vonattal jártam középiskolába, abban az időben (70-es évek), még sok utas volt. A három kocsiból az elsőbe szálltak a diákok, visszafelé ahol helyet találtunk. 1-1,5 km-re laktunk az állomástól, mindig az utolsó percben keltem fel, sokszor futottam. Ha Öcsi épp akkor ért a házunk elé, vagy még látható távolságban volt, akkor voltam időben. Szerettük a vonatot, befelé tanultunk, beszélgettünk, hazafelé (főleg este) aludtunk. A vonat reggel fél 7 tájban indult – a 30 km-t kb. 55 perc alatt tette meg. Ennyi lehetett ez 1896-ban is. Délután pedig az ember vagy fél 3-kor, vagy fél 6-kor indulhatott haza. A szakkörök után hetente többször voltam könyvtárban – soha olyan tájékozott a folyóiratokban nem voltam, mint akkor. Hazafelé nápolyiztunk, fagyasztott szilvát ettünk… Egyetemista koromban jelent meg ezen a vonalon a kényelmetlen piros vonat, aztán olyan is volt, amin vaskályhával fűtöttek – visszafejlődtünk.

A falu lakói a 19. században alapvetően föld- és szőlőműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak.

Az én gyerekkoromban sokan a salgótarjáni gyárakba jártak. A 60-as években a faluban még önálló tsz működött, aztán az évtized vége felé összevonták a szomszéd falu tsz-ével, ezt követte az iskola-összevonás – a falu sorvadása. A rendszerváltás körül mintha újraindult volna az élet (vízvezeték, csatorna, gáz, telefon), aztán visszasüppedt a még nagyobb reménytelenségbe.
A 60-as évek vége felé és a 70-es években a tsz melléküzemágaként ktsz alakult, pékszandálokat, fapapucsokat, mokaszint gyártottak, utazótáskákat varrtak – apám itt volt üzemvezető. Sokan bedolgozást vállaltak – így lehetett mellékeshez jutni.
Sokan a „háztáji”-ban is dolgoztak, apám inkább állatot tartott mellékesként, mint földet művelt. Voltak teheneink (egyszer bikáink is: Fickó és Zsandár), születtek kisborjúk (Kicsi, Rózsa volt a jellemző név), mentünk szénát gyűjteni, leadás előtt hajtottuk mázsálni az állatokat, én is meg tudtam őket itatni, a jászolba szénát tettem, apám fejt, vittük a tejet a csarnokba, visszafelé meg vettem kakaót – akkor nem a házi tejet, még a pasztőrözöttet sem ittam meg (ma már ez utóbbit szeretem is)…
Manapság a ház körüli kertet művelik még, ennél nagyobb földet nemigen. Baromfit tartanak még, disznót, de a tehén, a ló gyakorlatilag eltűnt. Parasztudvarok sincsenek már.

1910-ben a falunak 1063 lakosa van, működő szeszfőzdéje és vágóhídja. A Kastély-hegyen, ahol egykor monostor, később a Koháry grófok kastélya állt, 1912-ben Kálvária épült – adományból, ingyenmunkával. A 12 stáció és a kápolna oltárának festett faszobrait Josef Runggaldier Orden, tiroli szobrász készítette, a kápolna harangját Schettenhofer és fiai soproni műhelyében öntötték.

A század első felében a Kálvária búcsújáróhely volt, Trianon után vonzáskörzete egy részét elveszítette, de 1938-tól újra felfedezték. Polgárista korában anyám is járt itt többször a faluban lakó osztálytársa meghívására. (Ez az osztálytárs ma Amerikában él, gimnazista voltam, amikor meglátogatott bennünket.) Akkor még nem tudhatta, hogy 1955-től itt éli majd az életét: október 2-án lenne az 53. házassági évfordulójuk – apu 20 éve meghalt. De ez már egy másik történet.
A Kálvária az én gyerekkoromban romos volt, kirándulni jártunk arra (egy korábbi bejegyzésben emlegetett magyartanárommal is). A 90-es években rendbe hozták, évente egyszer, szeptember elején, „vendégség”-kor körmenet megy oda.

A századforduló táján Szakalban 6 osztályos elemi iskola működött, 1907-ben több mint 100 tanulóval. Az iskolában műkedvelő színi előadásokat tartottak, az olvasókörben több száz kötetes könyvtár volt.

A kisebbik húgom ma ebben az iskolában tanít: 3 osztályban 26 gyerek van. Folyamatosan ott függ a fejük felett Dámoklész kardja.

A szomszédos Rárósmulyadon (ma Szlovákia) a talált vas tartalmú, szénsavas vízre fürdőházat létesítettek, ebédlő, tánchelyiség, 12 szobás üdülő, rózsakert, zenepavilon, vasárnaponként a szakali cigányzenekar szolgálta a környékről érkező vendégek, az itt nyaralók kedvét, kényelmét.

Boldog békeidők… A túloldalon most ugyanolyan szegénység, munkanélküliség van, mint Nógrádban. Várják, hogy felépüljön a híd, anyu hírei szerint a mulyadi polgármester szerzett pénzt: fürdőt építenek.

A falu mindig a hadak vonulásának útjába esett: az Ipoly völgyének falvait végigrabolta a szécsényi pasa, többször keresztülvonultak rajta Rákóczi katonái (szécsényi országgyűlés – Szécsény 12 km), a szabadságharcban Nagy Sándor tábornok utóvéd csapatai, nyomukban a kozákok, az első világháborúban résztvevő több mint száz katonából negyvenhatan nem tértek haza, a tanácsköztársaság idején májusban a községben utcai harcok voltak. A trianoni döntés értelmében a falu országhatár lett, és elvesztette közvetlen környékét. A második világháborúban Szakal hónapokig tartó harcok színhelye, vesztesége nagyobb, mint az előzőben.

Nagyanyáméknál „az első ház”-ban (tiszta szoba) volt egy fénykép a falon: nagyanyám és nagyapám volt rajta fiatal párként meg egy ismeretlen férfi. Ez a férfi nagyanyám bátyja volt, utólag ügyeskedte oda a fényképész. Sosem találkoztam vele: eltűnt az első világháborúban a keleti fronton. Neve ott van a templom falán a hősök tábláján. Nagyanyám még öreg korában is hitegette magát: lehet, hogy Laci él, Oroszországban családja van. Emlékszem, egyszer a rádióban egy Zara Doluhanova nevű énekesnőt hallva, azt mondta: lehet, hogy az ő lánya. Nem tudta, hogy a Zara a keresztneve.
Nagyapám Isonzót és Doberdót emlegette – visszatért. Az első gyereke – lány - ’15-ben született, a nagyobbik fia ’19-ben, apám ’25-ben, s a két fiú között volt még egy kislány, de a lányok csecsemőkorukban meghaltak.
Apám a második világháborúból úgy maradt ki, hogy minden faluban (két faluban?) hagytak egy-egy mesterembert a legfontosabb szakmákból. Ő cipész volt, s ’44 decemberének végén akkor éjszaka is dolgozott, amikor az Aranygomb felől az oroszok ágyúszava egyre közelebbről hallatszott.

Boldizsár bácsi kis könyve eddig veszi végig a falu történetét, s reméli, lesz majd, aki folytatja. Hát folytattam: a saját családom s a magam szemszögéből. Mert "történetek híján szétgurulnak és elvesznek az élet láncszemei."
Emlékszem a Boldizsár család egyik-másik tagjára, fel tudok idézni egy szikár, csontos öregembert – talán ő volt az.